női kézilabda
Kijutott az olimpiára a magyar női kézilabda-válogatott! – Magyarország–Szerbia 31–23
Óriási érdeklődés kísérte a női kézilabda-válogatott mai meccsét a szerbek ellen, hiszen az olimpiai szereplés volt a tét a Győrben megrendezett találkozón. Fegyelmezetten, nagy kedvvel játszottak az Elek Gábor által vezetett hölgyek és a vezetést egy alkalommal sem engedték ki a kezeik közül. A találkozó legjobbjai kétségtelenül Kovacsics Anikó és Szöllősi-Zácsik Szandra voltak, akik elkezdték a gólgyártást, ugyanakkor ilyen esetben az egész csapatot ki kell emelni a szertárossal együtt. Magyarország női kézilabdában 2008 után újra olimpián szerepel és ez hatalmas dolog. Főleg annak tükrében, hogy a nagy arányú vezetés mellett a végjátékban sem engedtünk egy szusszanásnyi időt sem a szerbeknek, és 31–23-ra, mondhatni simán megnyertük a találkozót.Női kézilabda: megvan az első lépés az olimpia felé – Magyarország–Kazahsztán 46–19
Női kézilabda-válogatottunk remekelt az első olimpiai kvótaszerző mérkőzésen. A kazah válogatott az első negyedórában még méltó ellenfele volt Elek Gábor lányainak, azonban a későbbiekben kialakult a gálamérkőzés-hangulat, ami jó rávezető lehett a holnapi, szerbek elleni csatára. Szucsánszkiék ma huszonhét góllal voltak jobbak az ellenfélnél, többen parádés formát mutattak, úgyhogy bizakodva várhatjuk a holnapi folytatást.Hivatalos: nyártól ismét Ambros Martín a Győri Audi ETO KC vezetőedzője
Nyártól ismét a spanyol Ambros Martín lesz a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője. Ezzel hivatalosan is eldőlt, hogy az egykori sikerkovács tréner váltja Danyi Gábort a kispadon. Ráadásul nemcsak kiváló edzővel, hanem nagyszerű, egykor Győrben kézilabdázó játékosokkal is erősödik a csapat: többek között visszatér a román válogatott Crina Pintea is.Győzelem! – A Ferencváros visszavágott a Bukarestnek a BL-ben!
A Ferencváros női kézilabda-csapata 31–27-re legyőzte a CSM Bucuresti csapatát a Bajnokok Ligája A-csoportjának mai csoportmeccsén az Elek Gyula Sportcsarnokban. Nem csupán a győzelemnek, de a csapat tartásának is örülhetünk, hiszen Elek Gábor lányai a mérkőzés nagy részében hátrányban voltak román riválisukkal szemben, ám a végén mégis képesek voltak a maguk javára fordítani a meccset.Rosszul kezdődött az Eb-középdöntő: sima vereség Németország ellen
Megkezdte középdöntős szereplését a magyar női kézilabda-válogatott a dániai Európa-bajnokságon. Az első fordulóban Németországgal kellett megküzdenie legjobbjainknak. Sajnos csapatunknak nem sikerült megismételnie a szerbek ellen mutatott játékát, és összességében sima, hétgólos vereséget szenvedett a németektől.Női kézilabda-Eb – Magára talált a magyar válogatott, simán legyőztük a szerbeket!
A Bonaventura ikerpárnak köszönhetően a legjobb kezekben volt a Szerbia–Magyarország mérkőzés, már ami a játékvezetést illeti. Persze semmilyen bírói segédletre nem volt szükségünk, bár ha Bíró Blanka teljesítményét vesszük alapul, akkor ez a mondat bizony sántíthatna is egy kicsit. Azonban a hazai csapat teljesítménye nemhogy nem sántított, de hatalmasat ugrott a pénteki, a horvátok elleni mérkőzéshez képest, és simán, olykor egy gálamérkőzés hangulatát idézve győztük le a szerb válogatottat, életben tartva ezzel továbbjutási esélyeinket is. Lányaink fantasztikusan és felszabadultan kézilabdáztak, túlszárnyalták a szurkolók és a szakma elvárásait is.Nem várt vereség a női kézilabda-Eb rajtján
Kezdetét vette a 14. női kézilabda Európa-bajnokság, amelynek ezúttal Dánia ad otthont. A magyar együttes immár be is mutatkozott az Eb-n, Horvátország ellen. Bár az előzetes várakozások a mieink győzelmét ígérték, sajnos a mérkőzés végül másként alakult. A két, sok hibával játszó csapat mérkőzése után a döntő pillanatokban jobban koncentráló horvát válogatott örülhetett, amely 24–22-re nyert.Ajánljuk még