nova kahovka
GEOrgPOLITIKA – Tucker Carlson is megszólalt a Nova Kahovka-i gát ügyében
A konzervatív tv-s személyiség először tett közzé egy videót, mióta elhagyta a FOX News csatornát. Carlson is kétségbe vonja a nyugat azon állítását, hogy az oroszok a felelősek a gát elpusztításáért, hiszen ők uralták ezt a területet és a Krím-félsziget vízellátása érdekében is nagyon fontos ez a terület, nem elfeledve, hogy a Krímen állomásozik az orosz fekete-tengeri flotta, szintén hatalmas vízigénnyel. Carlson elmondta, hogy az amerikai kábelcsatornák ugyanazt a narratívát használják Putyin ellen, amit anno Szaddám Husszeinnél alkalmaztak. Óránként elmondják, hogy ő a föld leggonoszabb embere és mindenre képes, még arra is, hogy saját magát megtámadja. Szaddám Husszeint a 2001, szeptember 11-én az al-Kaida által elkövetett terrortámadásokért is felelőssé tette az amerikai média, holott Szaddám az al-Kaida esküdt ellensége volt. Kiszelly Zoltán a gátrobbantásról: az ukránok éltek már ilyen eszközzel, veszélyben az atomerőmű
Egyelőre nem tudni, hogy kik, de ma hajnalban felrobbantották a dél-ukrajnai Noha Kahovkában található gátat, a háborús felek pedig egymásra mutogatnak. Az orosz állami hírügynökség szerint akár 80 települést is elönthet a víz. A Századvég Alapítvány politikai elemzési igazgatója elmondta, hogy a vizsgálatok fogják kideríteni, hogy ki robbantotta fel a gátat; megjegyezte ugyanakkor, hogy a háború alatt az ukránok éltek már ilyen eszközzel, például a kercsi híd megrongálásakor. Az oroszoknak viszont a történtek után nem kell védeniük az elárasztott területeket, a csapataikat áthelyezhetik máshová. Kiszelly Zoltán az erőmű kapcsán megjegyezte: biztos, hogy nem lesz nukleáris robbanás, de az is biztos, hogy nem tesz jót ennyi víz az építménynek. Kocsmai igazságok – Nem lehet tudni, ki robbantotta fel a gátat, csak az a biztos, hogy sok tízezer embernek pusztul el az otthona
Több köbkilométernyi víz zúdul több tízezer ember otthonára, a környezeti károk felmérhetetlenek, ellelhetetlenül egy atomerőmű és egy vízierőmű működése, és még azt sem tudjuk, ki robbantott, és megindult-e az ukrán ellentámadás. A Szovjetunió idején ez az egész egy ország és egy gazdasági térség volt; nehéz itt úgy kárt csinálni az ellenségnek, hogy magának ne ártson a támadó. Az úgynevezett "kritikus infrastruktúra" elleni támadások egyre gyakoribbak lesznek, most majd mindenki megtudja, milyen is az igazi háború. Az ukránok és az oroszok már tudják. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. Egymást vádolják az oroszok és az ukránok a gát felrobbantásával, hadsereggel lehetetlen lesz átkelni a Dnyeperen (cikkünk frissül!)
Kedd hajnalban felrobbantották a dél-ukrajnai Nova Kahovkában található gátat. Még nem tudni, hogy ki áll az akció mögött, mert az oroszok és az ukránok egyaránt egymást vádolják, ugyanakkor az első reakciók szerint inkább előbbinek kedvez a létesítmény megrongálódása. A robbantás következtében több tucat települést önthet el az árvíz néhány órán belül, ezért megkezdték az evakuációt. A 30 méter magas, több mint 3 kilométer hosszú gát mögött nagyjából annyi víz volt, mint amennyi a 4400 négyzetkilométeres utahi Nagy-Sóstóban található. Az ukrán elnök rendkívüli ülést hívott össze. Orosz részről még nagy a csend a robbanással kapcsolatban, azonban az állami média azt mondta, az ukránok terrortámadásra készültek orosz területen egy "piszkos bombával", amely radioaktiv elemeket is tartalmaz. A legfrissebb hírek szerint a robbanás után néhány órával teljesen megsemmisült a Nova Kahovka-gát és vízerőmű. A gát részleges leomlását követő árhullám már az ukrán kézen lévő Herszon városát is elérte.