novák katalin
Áder János: Orbán Viktor sosem szólt és nem is szólhat bele a kegyelmi ügyekbe
A bicskei ügyben hozott kegyelmi döntésről, az a körül kialakult botrányról, a kegyelmi ügyek meghozatalának hátteréről, valamint a saját elnöki ciklusában adott kegyelmi ügyekről is beszélt pénteken Áder János a Kossuth rádiónak adott interjújában. A volt köztársasági elnök arra is kitért, hogy a kegyelmi kérdések "kétszereplős eljárások, amelyben harmadik félnek nem osztottak lapot".Skrabski Fruzsina belengette, hogy Novák Katalin újult erővel tér majd vissza
A Három királyfi, három királylány alapítója, Skrabski Fruzsina is a volt államfő, Novák Katalin egyik tanácsadója volt és végig kitartott mellette másokkal ellentétben, akik a kegyelmi ügy után gyorsan faképnél hagyták Novákot. Skrabski továbbá még egy kezdeményezést is elkezdett és arra buzdította az embereket, hogy álljanak ki a volt államfő mellett, így hátha az Országgyűlés nem fogadja el a lemondását. Bár ez nem sikerült, Skrabski szerint az egykori családügyi miniszter újult erővel, üstökösként tér majd vissza, de egyelőre nem tudni, hogy hol találkozhatunk vele a jövőben.Búcsúzom – Megható videóval távozott Novák Katalin a köztársasági elnöki poszttól (VIDEÓ)
Hétfőn az Országgyűlés elfogadta Novák Katalin lemondását a köztársasági elnöki posztról. Novák Katalin Facebook-videóban búcsúzott tisztségétől, felelevenítve munkásságának legszebb pillanatait.Öt perc – A kibillent egyensúly helyreállítása nem az ellenzékkel történik
Dr. Sulyok Tamást jelölik a kormánypártok köztársasági elnöknek, kétharmados többségüknek köszönhetően pedig gyakorlatilag tényként kezelhető, hogy az Alkotmánybíróság elnöke lesz Magyarország következő államfője. Orbán Viktor szerint Sulyok képes lehet visszaállítani a kibillent egyensúlyt és egyesíteni a nemzetet, de hogy ez pontosan mit jelenthet, arra többen több megoldást is találtak az elmúlt két napban. A Novák Katalin lemondását övező tüntetések azonban még az új köztársasági elnök személyének bejelentését követően sem szűntek meg, ugyanakkor meglepő módon éppen azok aggódnak most a gyermekek biztonságáért, akik egészen idáig nem bánták volna, ha LMBT-aktivisták vezetik be a szexualitás világába a kiskorúakat. Mindeközben külföldön is fokozódik a hangulat, az oroszok ugyanis egy új fronton konfrontálódhatnak a NATO-val.Nehéz döntések
Nem unjuk még a sztorit? Könnyen lehet, hogy már igen. De ettől még mindig itt van velünk, s még egy darabig itt is lesz. A balosok habzó szájjal, veszett farkasokként kívánták Novák Katalin vérét, aztán Varga Juditét is – pont úgy, ahogy a csőcselék követelte Jézus halálát. Nagyon sokan szimpatizálnak azonban a két politikusnővel, a tábor jelentős része épp azt nehezményezi, hogy miért mondtak le.Mráz Ágoston Sámuel: Orbán Viktor beszédének legfontosabb üzenete, hogy a kegyelmi ügyben helyes volt a lemondás
A Nézőpont Intézet vezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédének legfontosabb üzenete az lehetett, hogy a kegyelmi ügyben a lemondás helyes volt és "megerősít bennünket". Mráz Ágoston Sámuel a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta: az elmúlt napokban elbizonytalanodás volt az egész országban, különösen a jobboldali választóknál, akik szerették Novák Katalin leköszönő köztársasági elnököt."Nem volt más megoldás, le kellett mondjanak" – Az évértékelőre érkező politikusokat, újságírókat kérdezte a PestiSrácok stábja
Ismeretes: szombaton a Várkert Bazárban tartotta meg évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő elmondta, hogy a 2024-es év bár nem is kezdődhetett volna rosszabbul Novák Katalin és Varga Judit távozásával, mégis "a magyarok éve" lesz. A miniszterelnök hozzátette: ez a rémálom mindenkit megviselt. A lemondás körüli vita kapcsán ugyanakkor megjegyezte, hogy "a távozó két asszony kisujjában több méltóság van, mint a baloldal összes vezetőjében együttvéve". A kegyelmi ügy kapcsán nemrég Balog Zoltán is bejelentette, hogy lemond zsinati elnöki szerepéről, de továbbra is püspök marad. A három vezető lemondásának körülményeiről, illetve a gyermekvédelmi törvény esetleges szigorításáról is kérdeztük az évértékelőre érkező politikusokat, újságírókat. Részletek a videóban!Koncepciót éreznek az elítéltek – Politikai Pankráció
Balogh Gábor és Apáti Bence mi másról is vitázhattak volna, mint a hét legnagyobbat habzó két eseményéről, a pedofil igazgatót védő helyettes elnöki kegyelméről és Fekete-Győr András felfüggesztett börtönbüntetéséről. Közös a két ügyben, hogy a terheltek egyaránt koncepciós per eredményének látják az ítéletüket, önmagukat pedig ártatlanul meghurcolt áldozatnak.Öt perc – Képtelen küzdelem az értelemmel: a baloldal szerint a pedofilsimogatók védik a gyermekeket
A pedofíliát relativizáló, a gyermekvédelem ellen hergelő baloldal szerint lassan mindenkinek is le kell mondania a kegyelmi ügy miatt, "független" influenszereik pedig gigatüntetést szerveznek ennek nyomatékosítására, ahová látszólag elsősorban az antifákat várják. A botrány borítékolható, ahogy az is, hogy valójában egyáltalán nem a gyermekek védelme vitte utcára az összefogott ellenzéket, hanem a közelgő önkormányzati és EP-választás. Mindeközben Novák Katalin helyére már számos jelentkező van, de persze a baloldal részéről ezúttal sem számíthatunk konstruktivitásra, ők kivonultak a jelöltállításból – már nem is olyan izgalmas ez a demokrácia-dolog számukra, ha nem ők vannak hatalmon. Azonban az egész történetben lehet még egy csavar.Ajánljuk még
















