novák katalin
Die Tagespost: Novák Katalin hitelesen képviseli a magyarok ügyeit és a gondolkodásmódjukat
Novák Katalin jelölése köztársasági elnöknek friss szelet hozott a magyar politikába és nagyobb közéleti szerepvállalásra biztatja a fiatal nőket – írta a Die Tagespost című német katolikus hetilap a csütörtöki számában.Kövér László szerint nincs alkalmasabb jelölt az államfői posztra Novák Katalinnál
Az Országgyűlés elnöke szerint itt és most nincs alkalmasabb jelölt Novák Katalinnál a köztársasági elnöki posztra. Kövér László az azuzlet.hu portálon szerdán megjelent interjúban úgy fogalmazott: önmagában is megtisztelő volt számára, hogy voltak olyanok, akik erre a pozícióra alkalmasnak tartották.Novák Katalin: Magyarországon divat lett gyermeket vállalni
A volt családügyi miniszter úgy látja, hogy Magyarországon trendi családosnak lenni és divat lett gyermeket vállalni. Az M1 aktuális csatorna kedd déli híradójának tudósítása szerint Novák Katalin erről azon a találkozón beszélt, amelyet családszervezetek tartottak Budapesten.Végül mindig egy SZDSZ-est jelöl köztársasági elnöknek az ellenzék
Az ellenzék nem áll túl jól köztársaságielnök-jelöltekben. Amióta kiderült, hogy a Jobbik például egy nemzetközileg elismert professzorban gondolkozik, jelentősen megnőtt a pincékben rejtőzködő nemzetközileg elismert professzorok száma, akik nem kívánnak abban a szekunder szégyenben részesülni, hogy Jakab Péter esetleg felkéri őket.Gulyás Gergely: nem kizárt, hogy külföldről beavatkoznak a választásba
A Miniszterelnökséget vezető miniszter nem tartja kizártnak, hogy külföldről beavatkoznak az áprilisi országgyűlési választás kimenetelébe, ám szerinte ennek nem lenne döntő jelentősége, "hiszen edzettek vagyunk már". Gulyás Gergely erről a Demokrata című hetilap legfrissebb számában megjelent interjúban beszélt.Márki-Zay szerint lesz az ellenzéknek köztársaságielnök-jelöltje, de nem tudni, ki, mert még marakodnak rajta
Legkésőbb március 10-én választ a parlament új köztársasági elnököt. Eddig csak Novák Katalin neve volt biztos; úgy tűnt, hogy az ellenzék nem állít jelöltet, de ez változhat. A személy még kérdés, meg maga a jelölés ténye is.Pozitívan tekintenek Novák Katalinra a magyarok
A Századvég legfrissebb felmérésben azt vizsgálta, hogy hogyan tekint a lakosság Novák Katalin köztársasági elnökké jelölésére. A kutatás alapján a magyarok többsége pozitívan tekint a kinevezésére.Novák Katalin: Tettekre készülök, nem gesztusokra
"Tettekre készülők, nem gesztusokra" – nyilatkozta a kormánypártok államfőjelöltje a Mandiner című hetilap csütörtökön megjelent számában. Novák Katalin a Mandinernek adott interjúban úgy fogalmazott: "Ideológiai hidegháborúra kell berendezkednünk, ahol a szabadság és a szabadosság áll egymással szemben."Ismét elérhető "Ami a miénk – 50 írás a családról” című kötet
Advent előtt jelent meg az Ami a miénk – 50 írás a családról” című kötet, amely azonnal hatalmas érdeklődésnek örvendett, és alig két hónap alatt el is fogyott a könyvesboltokból, ezért másodkiadásra került, változatlan formában, amely máris elérhető a könyvesboltokban.Ajánljuk még
















