novák katalin
Novák Katalin: tőlünk nyugatra keveset ismernek a magyar szellemből
A Magyar Nemzet hétfői tudósítása szerint Novák Katalin államfőjelölt a szombati ünnepi beszédében, Sopronban azt mondta, hogy a magyaroknak két születésnapjuk is van: augusztus 20-án az országét, a magyar kultúra napján a nemzetét ünnepeljük.Zsigó Róbert vette át a családügyek feladatát Novák Katalintól
A mai napon Zsigó Róbert államtitkárnak adtam át a családokért vállalt kormányzati felelősséget. Neki és a közösen felépített csapatnak ezután is ez marad a legfontosabb ügy – írta Novák Katalin, korábbi családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi oldalán.Gulyás Gergely “felhőtlenül” boldog lenne száz mandátummal
Gulyás Gergely Fidesz-győzelemre számít áprilisban, “felhőtlenül” boldog lenne száz mandátummal, amihez “53 és 60 közötti egyéni győzelem elegendő”. Elmondta, egyik közvélemény-kutatásnak sem hisz, és a kancelláriaminiszter azt is kifejtette, hogy teljesen kizártnak tart egy Huxitot, valamint hogy egy ellenzéki győzelmet is tiszteletben tartanának. Gulyás Gergely azt is elárulta: Kövér László jelölése is felmerült az államfői posztra.Gulyás Gergely veszi át Novák Katalin feladatait
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter mint általános jogutód veszi át Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter posztját – derül ki a Magyar Közlönyben csütörtökön közzétett kormányrendeletből. A határozat január elsején lép hatályba.Novák Katalint méltatta a Boulevard Voltaire nevű francia lap
Novák Katalin komplexusok nélkül, mosollyal az arcán áll ki a hagyományos család, a házasság, a gyermekvállalás és az anyaság mellett – idézte a francia Boulevard Voltaire nevű lapot a Magyar Hírlap. Mint ismert, Orbán Viktor karácsony előtt jelentette be, hogy Novák Katalint jelöli a jövőre távozó Áder János helyett köztársasági elnöknek – erről az Indexnek adott egy nagyinterjút a családokért felelős miniszter, amit a PestiSrácok.hu is szemlézett. Cikkében a Boulevard Voltaire hangsúlyozta, hogy Novák Katalin a francia politikában a radikális feministák üldözésének célpontja lenne, Magyarországon azonban államfő lehet.Novák Katalin: akik szerint csak egy bábu leszek, valójában nem engem, hanem a nőket becsülik le
Orbán Viktor karácsony előtt jelentette be, hogy a Fidesz Novák Katalint, a családokért felelős miniszteri tisztségéről az év végével lemondó politikust jelöli a jövőre távozó Áder János helyett köztársasági elnöknek. Ennek apropóján adott Novák Katalin nagyinterjút az Indexnek.Novák Katalin: nemcsak a nők, az egész magyar nemzet köztársasági elnöke leszek
Első államfőjelölti interjúját a Magyar Hírlapnak adta Novák Katalin, aki azt is elárulta, hogy szerinte az államfőnek példaképnek kell lennie, és bízik benne, hogy megfelel majd ezen elvárásoknak. A politikus elmondása szerint rajta túlmutató jelentősége van annak, hogy ő lesz az első női államfő, főként azért is, mivel nyolc éve vezetőként képviseli a magyar családok, gyermekek ügyét.Stefka István a Pesti Riporterben: Göncz Árpádnak semmi köze nem volt a nemzet egységéhez (Videó!)
Napok óta háborog a baloldal amiatt, hogy Novák Katalin követheti Áder Jánost a köztársaság elnöki székben, ezzel történelmünk első női államfője lehet. A baloldali politikusok szerint viszont azért nem jó jelölt, mert nem független. A Pesti Riporterben Stefka István emlékeztetett, hogy a baloldal által példaként emlegetett Göncz Árpád – aki szerintük a legjobban tudta a nemzeti egységet képviselni – sem volt független, hiszen az MSZP és SZDSZ érdekeit szolgálta, de még az 1956-os bajtársait is elárulta.Rágcsáló bácsi bezzeg milyen elnök volt!
A haladók oda és vissza vannak Göncz Árpádért. Ő a megfellebbezhetetlen idol, aki még összefogta a köztársaságot, azt a szépséges Magyar Köztársaságot – nem Magyarországot, de nem ám –, reprezentálta a nemzet egységét és persze felülemelkedett a mindennapok politikai harcain. Árpi bácsi mindannyiunk számára megmutatta, hogyan és miként kell ellátni a legmagasabb közjogi méltóság feladatát. Ezt halljuk azóta minden balostól, nem? Hozzá senki sem érhet fel, senki nem eredhet a nyomába.Ajánljuk még

















