nukleáris energia
Szijjártó: az energiaellátás nemzetbiztonsági és szuverenitási kérdés
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) fontos szerepe van abban, hogy felemelje a szavát az államok azon szuverén joga mellett, hogy békés célból felhasználják a nukleáris energiát – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Washingtonban.Szijjártó: nukleáris energia nélkül nem lesz energiabiztonság Európában
A nukleáris energia talán kis kivételt tud képezni a túlideologizált, érzelmi alapú viták alól, és a szektor a kelet-nyugati együttműködés olyan szelete, amely valamennyire még sértetlen maradt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Washingtonban.Történelmi győzelem a felelőtlen európai baloldal fölött – Európa energiabiztonságának jövője volt a tét
Brüsszeltől szokatlanul józan és megfontolt javaslattal rukkolt elő egy évvel ezelőtt az Európai Bizottság, jelesül, hogy minősítsék át az atomenergiát és a gázt a zöld energiák közé, mert e lépés nélkül a klímacélok teljesíthetetlenek lennének. Kevésbé meglepő, hogy a baloldali és zöld politikusok az Európai Parlamentben támadták meg a javaslatot, perrel fenyegetőzve, sőt, egyenesen putyinistának bélyegezve az EB javaslatát, amely csak az oroszok által indított háború finanszírozását segítené, az csak hagyján, hogy Ukrajna arra kérte az uniós képviselőket, hogy támogassák az Európai Bizottság javaslatát, az nyilvánvalóvá vált, hogy az orosz energiahordozóktól való leválás sem megvalósítható Brüsszel terve nélkül. A szerdai szavazáson a brüsszeli baloldalnak végül nem sikerült energetikai csapdába vezérelnie az Európai Uniót…Nukleáris energiai, vízgazdálkodási és határvédelmi együttműködési programot indít hazánk és Üzbegisztán (Videók!)
Magyarország és Üzbegisztán együttműködési programot indít a nukleáris energia, a vízgazdálkodás és mezőgazdaság, valamint a határvédelem területén, ami lehetőségeket nyit a magyar cégek számára a gyorsan fejlődő közép-ázsiai országban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Taskentben.Szijjártó Moszkvában tárgyalt - Jól haladnak a Paks II előkészítő munkálatai
Jól haladnak a paksi atomerőmű bővítésének előkészítő munkálatai, és a következő időszakban a kivitelező tíz újabb tervet és engedélykérelmet fog benyújtani az illetékes hatóságoknak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.Szijjártó Péter: fontos, hogy ne engedjünk a nukleáris energiával kapcsolatban Brüsszelből érkező nyomásnak
Magyarország komolyan veszi, hogy a versenyképességnek és a környezetvédelemnek kéz a kézben kell haladnia, viseli a felelősséget azért, hogy a következő nemzedékek számára élhető bolygót hagyjon hátra – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos ülésének szünetében.Szijjártó szerint nukleáris energia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet
Nukleáris energia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet 2050-re, ezért az Európai Uniónak be kell fejeznie az atomenergia negatív diszkriminációját – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Prágában, a 6. közép-európai atomipari konferencián elhangzott előadásában.Magyarország elkötelezett a nukleáris energia békés használata mellett
Magyarország elkötelezett a nukleáris energia békés használata mellett – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, a nemzetközi atomcsend-szerződésről rendezett konferencián, amelyet helyi idő szerint szerdán tartottak.Szijjártó: Magyarország fontos szerepet vállal a nukleáris biztonság erősítésében
Magyarország fontos szerepet vállal a nukleáris biztonság erősítésében – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlésén. A terrorizmus, a terrorfenyegetettség világszerte nő azzal, hogy kontrollálatlan migrációs hullámok indulnak el. Ez növeli a nukleáris fenyegetettséget is, éppen ezért fontos, hogy Magyarországot újabb egy évre megbízták a nukleáris biztonsági munkacsoport elnöki teendőinek ellátásával – jelentette ki a tárcavezető.Ajánljuk még