nvsz
Bravúros rendőri munkával buktattak le két kamutábornokot
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a rendőrség két férfit is azzal gyanúsít, hogy egymástól függetlenül, magukat tábornoknak kiadva károsítottak meg embereket - írja a Police.hu.Előzetesbe kerültek a korrupt röszkei határrendészek
Előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Törvényszék azt a tíz röszkei határrendészt, akik ellen május közepén indult büntetőeljárás vesztegetés gyanúja miatt. A törvényszék katonai tanácsa akkor elegendőnek látta velük szemben a házi őrizetet, az ügyészség azonban fellebbezett a döntés ellen. Másodfokon a törvényszék egy másik, civil tanácsa járt el és felülbírálva a korábbi döntést, elrendelte a tíz rendőr előzetes letartóztatását.Felmentette a bíróság a kémkedéssel vádolt Szilvásy Györgyöt és az NBH volt vezetőit
Felmentette a kémper vádlottjait a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa csütörtökön hozott elsőfokú határozatában. Az ügyészség Galambos Lajos nyugállományú vezérőrnagyot, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2004 és 2007 közötti főigazgatóját kémkedéssel, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedéssel, Laborc Sándor volt dandártábornokot, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2007 és 2009 közötti főigazgatóját kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással, P. Lászlót, a kémbotrányban felbukkanó, orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát államellenes bűncselekményekkel vádolta meg."El akartak tőle venni valamit" - Drogkereskedők végezhettek a fiatal felderítővel
Feladta a Szabó János rendőr zászlós több mint húsz évvel ezelőtti meggyilkolása miatt indult, mindössze nyolc hónapig folytatott nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség, mivel nem sikerült kideríteni, hogy kik állnak a gyilkosság hátterében – értesült a PestiSrácok.hu. Noha úgy tudjuk, a kábítószeres ügyekkel foglalkozó volt nyomozóval drogkereskedők végezhettek, konkrét bizonyíték az eljárás megindítása előtti, Nemzeti Védelmi Szolgálat által végzett titkos információgyűjtés során sem került elő az elkövetők ellen.A bíróság szerint is lehetséges, hogy Hiszékeny a társával vitette el a balhét
Nem volt elegendő bizonyíték arra, hogy a volt angyalföldi alpolgármester, jelenleg szocialista országgyűlési képviselő, Hiszékeny Dezső ötmillió forintos kenőpénzt kért azért, hogy egy, a XIII. kerületi önkormányzat tulajdonába lévő üzlethelyiség bérleti jogát egy vállalkozónak kiadja – ezzel magyarázta a bíróság azt, hogy az MSZP-s politikust végül első fokon felmentették a hivatali vesztegetés elfogadásának vádja alól. Az ügy másodrendű vádlottját azonban befolyással üzérkedés miatt kettő év, öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A bíró ugyan hangsúlyozta, lehetséges, hogy Hiszékeny és a másodrendű vádlott között egy olyan jellegű megállapodás volt, hogy lelepleződés esetén Szabó „mindent visz”, mindent magára vállal, azonban erre utaló adat nem került elő az eljárás során. A döntés nem jogerős, mivel az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen.Ajánljuk még