oktatás
Oregonban már nem kell tudni írni, olvasni és számolni az érettségihez
Kate Brown kormányzó megszüntette azt az eddig meglévő, az állam által támasztott követelményt, miszerint a diákoknak bizonyítani kell az érettségihez, hogy az alapvető írási és számolási készségek birtokában vannak. A kormányzó pénteken elutasította azt, hogy kommentálja, miért is támogatja a fenti alapkövetelmények felfüggesztését – jelentette az OregonLive.Gyerekeket köteleztek egy londoni iskolában arra, hogy részt vegyenek a Pride-on
Pert indított egy londoni anyuka, miután az iskola arra kötelezte fiát, hogy részt vegyen a Pride felvonuláson. Mint kiderült, az iskolával több szülőnek is volt összetűzése, miután a gyerekek a szülők akarata ellenére részesültek LMBTQ-témájú oktatásban – számolt be róla a V4NA Hírügynökség.Trump szerint a kritikai fajelmélet tanítása nemzeti öngyilkosság
Véleménycikkben kritizálta Biden elnök oktatáspolitikáját Donald Trump. A volt elnök kifejtette, hogy a gyermekek szélsőséges ideológiákra való oktatása erkölcstelen, és egyben a nemzeti öngyilkosság programja, amit Biden elnök teljes mértékben támogat. Az etnikai alapon megosztott társadalom felépítésére Donald Trump szerint a legjobb példa a Biden-kabinet legújabb terve, amivel az iskolai tananyagba illesztenék be a szerinte leginkább Amerika-ellenes elméletet, a kritikai fajelméletet.G7-csúcs – Johnson: el kerülni a járvány idején elkövetett hibák megismétlődését
Le kell vonni a koronavírus-járvány tanulságait és el kell kerülni az elmúlt másfél évben elkövetett hibák megismétlődését – közölte Boris Johnson brit miniszterelnök a hét vezető ipari hatalom (G7) angliai csúcstalálkozójának péntek délutáni hivatalos megnyitóján. A kétoldalú találkozók szintjén már két napja tartó találkozót a délnyugat-angliai Cornwall megye Carbis Bay nevű kisvárosának közelében rendezik a csoport soros elnöki tisztségét betöltő Nagy-Britannia mellett az Egyesült Államok, Japán, Kanada, Németország, Franciaország és Olaszország vezetőinek részvételével. A vasárnapig tartó értekezleten jelen van Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is.Ursula von der Leyen: az EU hétszázmillió euróval támogatná az oktatást több unión kívüli országban
Az Európai Bizottság 700 millió euróval járul hozzá a globális oktatási partnerség célkitűzéseinek sikeréhez, 90, unión kívüli országban segíti az oktatási rendszerek átalakítását és a felzárkózást a 2021–2027 közötti időszakban – jelentette be a testület elnöke a Twitteren, csütörtökön.„Ne hagyjátok a templomot. A templomot, s az iskolát!" – Reményik Sándor szavai örökké érvényesek az életellenes erők elleni harcban
Reményik Sándor, az erdélyi magyar költészet egyik kimagasló alakja az egyik legismertebb versében már 1925-ban arra figyelmeztetett: „Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!” A kiváló poéta maximálisan tisztában volt azzal, hogy egy nemzet – különösen annak kisebbségi létbe szoruló része – megmaradásáért, identitásának megőrzéséért a hit és az oktatás tehet a legtöbbet. Nem véletlen, hogy az egyházak mellett az oktatás kapta a legtöbb támadást a kommunizmus idején, a rendszerváltozás óta pedig minden erővel igyekeznek meggátolni egy nemzeti szellemű oktatási rendszer kialakulását és működését. Az életpárti-életellenes erők több mint száz éve tartó harcát bemutató sorozatomban az egyházellenesség után ezúttal az oktatást igyekszem górcső alá venni.Államformája: Korrupció
Magyarország maffiaállam, mindent ellopnak, minden Orbáné és Mészárosé, mindent megvettek. Ismerős a narratíva? Persze, ahogyan az is, hogy diktatúrában élünk, nincs szabad sajtó, véleményterror van, csak az történhet, amit Orbán mond. Valahányszor ezeket a szavakat hallom, két dolog vetődik fel bennem: milyen diktatúrázást merne felvállalni az ezerszer megszűnt „szabad sajtó” például Észak-Koreában, és mit szólnának egy olyan helyhez, ahol valóban intézményesített a korrupció – igen, ismét kedvenc példánkat veszem elő, Ukrajnát.Egészségügyre, oktatásra és környezetbarát közlekedésre fordítaná a legtöbb pénzt Magyarország a helyreállítási alapból
Egészségügyre, oktatásra és környezetbarát közlekedésre fordítaná a legtöbb pénzt Magyarország az uniós helyreállítási alapból, és csak azokat a forrásokat hívná le, amelyeket nem kell visszafizetni – írta pénteki lapszámában a Magyar Nemzet.Ajánljuk még

















