oktatás
Menő magyarországi gimnáziumban tanulni – Hazavárják a diaszpóramagyarság fiataljait
A diaszpórában, a Kárpát-medence határain túl élő magyarság fiataljainak indul gimnáziumi képzés a Sárospataki Református Kollégiumban ez év szeptemberétől – jelentették be a Nemzetpolitikai Államtitkárság és az intézmény közös sajtótájékoztatóján. Mint ismert, mintegy 2,5 millió magyar él a diaszpórában, akik számára a visszajelzések szerint vonzó a magyarországi gimnáziumi oktatás, különösen egy olyan időszakban, amikor a fiatalok amúgy is saját identitásukat keresik. Buzásné Nagy Gabriella igazgató-helyettes portálunknak elmondta: ami a külhoni fiataloknak kezdetben kaland lehet, az később egész életre szóló lelki bázist jelent, hiszen a sárospataki gimnáziumi lét mindenkit magával ragad. A bejelentés kapcsán Szilágyi Péter miniszteri biztos portálunknak kiemelte: a diaszpóra magyarsága éppen azt mutatja egyes ellenzéki pártok nemzetellenes törekvéseivel szemben, hogy lehet a nagyvilágban büszke magyarként élni, és külföldön is kiállni a magyar érdekek mellett. Úgy vélte, a külhoni magyarság elismeréssel fogadja és büszke arra, hogy Magyarország az elmúlt években kiáll saját igazáért, megvédi nemzeti érdekeit és ezer éves keresztény gyökereit.Davos – Médianéző Központ: Soros György most is politikai befolyást akar vásárolni
Soros György most is politikai befolyást akar vásárolni – hangsúlyozta a Médianéző Központ igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.Az EMMI szerint nem a pénz, hanem az oktatás tudja kártalanítani a gyöngyöspatai roma gyerekeket
A gyöngyöspatai roma gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani – így reagált a nemzetiségi ombudsmanhelyettes nyilatkozatára az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.Idén is fizeti a kormány a 35 év alatti fiatalok nyelvvizsgáját
Idén is biztosítja a kormány a 35 év alatti fiatalok nyelvvizsgadíjához szükséges támogatást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.Meghaladja a 20-64 éves korosztály foglalkoztatottsága az uniós célértéket
Magyarországon a 20-64 éves korcsoport átlagos foglalkoztatási rátája 75,5 százalék, ami meghaladja az Európai Unió által 2020-ra kitűzött 75 százalékos célértéket – mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait elemezve.Soros pénzeli a magyar iskolákat perlő szervezetet
Magyar iskolák bezáratását, fenntartóik megbüntetését támogatja hosszú évek óta hazánkban a Soros-hálózat. Legutóbb a gyöngyöspatai önkormányzat és a területileg illetékes tankerület ellen százmillió forintos bírságot kijáró Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány például jelentős részben a Nyílt Társadalom Intézet által biztosított forrásokból folytatja boszorkányüldözését, aminek pár éve a huszártelepi görögkatolikus általános iskola is majdnem áldozatául esett – írja a Magyar Nemzet.Ungár Péter azt se tudja, melyik egyetemet félti, de azt nagyon
Pillanatnyi elmezavar vagy rosszul betanult oktatásféltő koreográfia okozhatta Ungár Péter legújabb bakiját, amely során egy egyetem finanszírozásának átszervezésére kérdezett volna rá. Éppen csak azt nem sikerült meghatároznia, hogy pontosan melyik egyetem finanszírozásáról akarja faggatni az illetékeseket. Hab a tortán, hogy még a megfelelő minisztériumnak sem sikerült eljuttatni a kérdést, hiszen Ungár az EMMI-nek címezte kérdését, holott már hónapok óta az ITM illetékes felsőoktatási ügyekben.Ferencz Orsolya: Nincs semmilyen elvi akadálya, hogy a második magyar űrhajós nő legyen
Nincs semmilyen elvi akadálya annak, hogy a második magyar űrhajós nő legyen, ezért biztatná a hölgyeket is, hogy érezzenek magukban elég bátorságot és erőt az űrhajós szerepkör betöltésére – hangsúlyozta portálunknak Ferencz Orsolya. A Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa hozzátette: a kutatóállomás élettartama alatt csupán néhány száz szerencsés, és természetesen kellően felkészült és rátermett kutatónak adatik meg, hogy dolgozhasson az űrállomáson, ezért ebbe a klubba tartozni óriási dicsőség. Elmondta: aki a magyar űripar eredményein és teljesítményén ironizál, az nem képes megérteni, miért fokozza a világ legtöbb országa űrtevékenységét, köztük a lengyelek, a csehek, az osztrákok és még a románok is. Ugyanakkor megjegyezte: a baloldal mert kicsi lenni, amikor jégre tették a magyar űrtudományt, így a jelentős lemaradást behozva, a régióban szinte utolsóként csak 2015-ben csatlakozhattunk az Európai Űrügynökséghez.Minden területen javultak a magyar adatok a PISA-kompetenciamérésen
Minden területen – szövegértésben, matematikában és a természettudományokban is – javult a 15 éves magyar tanulók teljesítménye a legújabb PISA-felmérés szerint – mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.Az államtitkár kiemelte: Magyarország eredménye megközelíti a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD átlagát. A legfrissebb PISA mérési adatok kimagasló eredményt mutatnak a magyar iskolai légkör tekintetében: a magyar tanulók 90%-a nyilatkozott úgy, hogy általában megtalálja a kiutat a nehéz helyzetekből, a 73%-a nyilatkozott úgy, hogy véleménye szerint a tanára szeret tanítani, és 68%-a nyilatkozott úgy, hogy elégedett az életével; mindegyik mutató magasabb, mint az OECD-átlag.Ajánljuk még