oktatás
Az államtitkár mindenkit megnyugtatott: nem használják rosszra az alternatív tanterv szerint működő iskolákat érintő új törvényeket
A múlt héten óriási riadalmat keltett a balliberális média egy törvényjavaslat miatt, amely – szerintük – negatívan érintené az alternatív oktatási módszerekkel működő intézmények működését. Ezt cáfolta most meg Palkovics László technológiai miniszter.Minden korábbinál jelentősebb béremelés vár a szakképzésben dolgozó pedagógusokra és oktatókra
Akár a százezer forintot is meghaladhatja a szakmai tárgyakat tanító pedagógusok keresetnövekedése a következő tanévtől – mondta a Magyar Nemzetnek Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár, az új szakképzési törvény kedden benyújtott tervezete kapcsán.Elfogadták a magyar javaslatot a NATO-Ukrajna nyilatkozathoz
A NATO-tagállamok és Ukrajna az utolsó utáni pillanatban, a hivatalos határidő lejárta után elfogadták a magyar javaslatot a NATO-Ukrajna közös nyilatkozattal kapcsolatban. Vagyis a kárpátaljai magyarok melletti kiállás meghozta az eredményét – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-vel.Ausztriában már a diákok több, mint egynegyede, Bécsben pedig több, mint a fele nem német anyanyelvű
Ausztriában a diákok több, mint egynegyede, Bécsben pedig több, mint a fele nem német anyanyelvű – számolt be kedden egy hivatalos jelentésre hivatkozva az osztrák sajtó. Az osztrák külügyminisztérium integrációs jelentése szerint az országban a 2017/18-as tanévben az iskolai tanulók több, mint tizenöt százaléka nem osztrák állampolgár volt, vagyis az 1,132 millió diákból százhetvenötezren más országból származtak. Ezzel együtt huszonhat százalékra emelkedett azoknak a száma, akik nem a németet használják első nyelvként; ők az előző tanévhez képest 0,7 százalékkal vannak többen.Feszület helyett térképet tenne a tantermekbe az olasz oktatási miniszter
Lorenzo Fioramonti olasz oktatási miniszter eltávolítaná az iskolák tantermeiben kitett keresztet; az olasz püspöki kar (Cei) napilapja szerdán elutasította a kezdeményezést. A kereszt a helyén marad – reagált a L'Avvenire című katolikus újság, és vezércikkében arra figyelmeztetett, hogy az osztálytermekben látható feszület nemcsak az olasz és európai civilizáció egyik kulturális gyökerének, hanem az egyetemes testvériség jelképének számít.A cél a Kárpát-medencei magyar oktatási tér megteremtése
A kormány elkötelezett a magyar ifjúsági közösségek összefogásában, építésében, célja a Kárpát-medencei oktatási tér megteremtése – mondta az Emmi stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton, Biatorbágyon, a város testvértelepüléseinek oktatási konferenciáján.Ajánljuk még