október 23.
Az ellenzék október 23-án is október 13. lázában égett
Az 1956-os forradalomról az ellenzéki pártok is megemlékeztek: az ott elhangzott ünnepi beszédekből válogattunk egy csokorra valót. Sneider Tamás elnök arról beszélt a Corvin közben, hogy a Jobbik a legnagyobb ellenzéki párt, amely éppen főnixmadárként éled újjá, szavait azonban a résztvevők száma nem támasztotta alá, ellenben több bekiabálás arról tanúskodott, hogy hazaárulónak tartják őket. Az egykoron nemzeti radikálisnak mondott pártból kilépett Toroczkai László és a Mi Hazánk megemlékezése viszont békésen zajlott, a mozgalom elnöke pedig arról beszélt, hogy az a „sátáni erő”, amelyet 1956-ban bolsevizmusnak neveztek, ma a balliberalizmus, ám a magyar olyan nemzet, amely azt is képes legyőzni. Az MSZP megemlékezésén Kunhalmi Ágnes ezúttal nem mutatott be semmilyen performanszot, ellenben úgy fogalmazott, hogy október 13-a megmutatta azt, hogyan érjék el a negyedik köztársaság megalapítását. A Demokratikus Koalíciónak a hősök emlékezete helyett valamiért fontosabb volt Orbán Viktor rendszerének lebontását emlegetnie, mert Gyurcsány Ferenc azt mondta: a jelenlegi kormányt „a politika poklára kell küldeni”. Felemelő hangulatban zajlott a tegnapi fáklyás menet – Az együtt vonuló Kárpát-medencei magyar fiatalok ma is büszkék az 1956-os hősökre (PS-videó+képgaléria)
Szerte a Kárpát-medencéből érkeztek fiatalok az 1956-os forradalom és szabadságharc megünneplésére: mintegy háromezren vonultak fáklyákkal tegnap a Műegyetemtől a Bem József térig, ahol beszédet mondott többek között Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki kihangsúlyozta, hogy a hazaszeretet ma is és a múltban is szemben állt a kommunizmussal és azokkal, akik nem a saját hazájukat tartották fontosnak, hanem külföldi birodalmak helytartóiként élősködtek Magyarországon. A PestiSrácok.hu stábja élőben közvetítette a fáklyás menetet, ahol több fiatallal és idősebb résztvevővel is beszéltünk az 1956-os forradalom üzenetéről, jelenlegi aktualitásáról és a fiatalok szerepéről. Hihetetlen ereje volt a Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, Délvidékről és az anyaországból érkező magyar fiatalok közös vonulásának, akik fáklyákkal a kezükben, énekelve sétáltak a Műegyetemtől egészen a Bem térig. A menetet a szokásoknak megfelelően Csepel teherautók vezették fel, amelyeken korhű ruhába öltözött fiatalok lengették büszkén a magyar zászlókat. Mi pedig ismét megtapasztalhattuk, hogy milyen jó magyarnak lenni és összetartozni a minket elválasztó határok ellenére is. A programot a Csík zenekar koncertje zárta le. Kameránk elé állt Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, az esemény egyik szónoka. Nézzék meg videónkat! Szabaduljon ki '56 a politika fogságából!
Az 1956-os forradalom megítélése a rendszerváltoztatás óta menthetetlenül a politika foglya lett, az aktuálpolitika szereplőinek játékszereként került kényszerrabságba. Pártok jöttek-mentek, mozgalmak masíroztak, tüntettek; sokan és sok helyütt hamis politikai párhuzamokat vontak. És volt sajnos olyan is, mikor az ünnep lényegét, a szabadságszeretetet tiporta egy bukott miniszterelnök, egy böszme balfék által „engedett” rendőrszázad minden egyes fekete csizmája. A forradalom „fogoly” volt ugyan az elmúlt évtizedekben, de míg a szabadságvágyat testesítette meg, amely a magyar nemzet kollektív lelkének „alaprezgése” – hisz SZABADSÁGSZERETŐ nemzet vagyunk –, nem volt nagyon mit kifogásolnunk. Ám, ha a hazaárulás eszközévé vált, a saját nemzete ellen fordította a magyart, hazánkfiát hazánkfia – és lánya – ellen, akkor szégyen volt minden fejezet, amit az ünnep leple alatt műveltek. Mint történt ez – mondjuk ki – Gyurcsány Ferenc regnálása alatt. Pedig lenne, ami közös, lenne, ami összeköt minket a politikán túl. Ez a szabadságvágy, amely a forradalom értelmezésében búvópatakként csörgedezik, és ha szükséges, bármikor felszínre tör. Sőt! 1956-nak is köszönhető, hogy IGENIS JÓ MAGYARNAK LENNI MA. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.