október 23.
Troll: A Jobbik fizetett pártalkalmazottai ellopták a show-t Hadházy elől
A Jobbik október 23-i nemzeti ünnepünkön bojkottot hirdetett a közmédiával, valamint a Fideszhez közel álló médiumokkal szemben. Az a nap sokat elárult a Jobbik állapotáról: a pártelnök dühöngve ordibált a színpadon, a fizetett pártalkalmazottak hirtelen felindulásból tüntettek a közmédia épülete, majd a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt, vegzálták a riportereket, tojással dobálták meg a rendőröket, miközben demokráciát és sajtószabadságot követeltek.Volner: Eltűntek a lelkes önkéntesek, ezért jól fizetett pártalkalmazottakkal tüntetett a Jobbik
Elfogy, a Mi Hazánk Mozgalomba igazol a Jobbik tagsága, így a párt jobb híján a saját, jól fizetett alkalmazottaival tüntetett október 23-án – írta szerdán reggel a Facebook-on közzétett véleményében Volner János. A Jobbikból eltávolított volt alelnök a keddi, a Fidesz Lendvay utcai székházához gründolt demonstrációt fizetett ellenállásnak, műbalhénak nevezte, és felhívta a figyelmet az olyan pikáns részletekre is, mint az, hogy a tojásdobálást a Jobbik egy elismert szakemberre bízta: az akciót személyesen Szabó Gábor pártigazgató irányította.Szijjártó: Hálásak vagyunk 1956 valamennyi hősének
Hálásak vagyunk 1956 valamennyi hősének, mivel nagy szerepük van abban, hogy ma élvezhetjük a szabadságot - mondta a határon túli magyarságnak és a magyar külképviseleteknek küldött videoüzenetében a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a hálának abban is ki kell fejeződnie, hogy Magyarország most is ragaszkodik szuverenitásához, szabadságához.Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt
Katonai tiszteletadással, Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján, kedden reggel, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.Folytatódnak a megemlékezések a nemzeti ünnepen
Országszerte és a határon túl is folytatódnak a megemlékezések az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján. A központi rendezvényeket hétfőn és kedden tartják, de több minisztérium, önkormányzat és más intézmények, szervezetek már a múlt héten tartottak ünnepségeket.Márki-Zay és a Molotov-koktélok, avagy a vágyvezérelt ellenzék október 23-i megmozdulásairól
Hirtelen előkerülhetnek a Molotov-koktélok és az erőszak is, közel vagyunk 2006-hoz. Isten óvja ettől Magyarországot - egy példa arra, mire számíthatunk az ellenzék Bem téri összejövetelén október 23-án. Az erőszak-fetisiszta Márki-Zay Péter mellett lesznek ott szocik, komcsik, propagandisták, leselejtezett kereszténydemokraták és egy Jeszenszky Géza is "díszjobboldalinak". A forradalmi hevület lázában égő baloldali tiltakozás ismételt ideológiai megalapozása annak, hogy nem kell az olyan demokrácia, amely elutasította az ellenzék izzadtságszagú összefogását, nemet mondott vezérecskéikre. Ilyenkor már csak az erőszakban lehet bízni, amelyet természetesen a véleményhuszárok a tömegre bíznak. Összefoglaltuk, nagyjából mire számíthatunk kedden a népszerűségi mélyrepüléstől megszédült, demokráciaellenes ellenzéktől.A hadtörténeti múzeum egész nap ingyenes programokkal várja a látogatókat október 23-án
Ingyenes tárlatvezetésekkel, kézműves foglalkozással és kiállított haditechnikai eszközökkel várja a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum október 23-án a látogatókat.Öt kontinensen emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire
Öt kontinens magyar közösségei tartanak megemlékezéseket az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából - írta szombati közleményében a Miniszterelnökség. A legtöbben az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Németországban, Svájcban és Franciaországban telepedtek le, így ezekben az országokban - mint írták - a megemlékezés kiemelkedő kulturális esemény.Felbolydult a Kárpát-medence - Több, mint hatezer magyar diák utazik ünnepelni
Idén 125 Kárpát-medencei középiskola több, mint hatezer diákja utazik október 23-án legalább egy határ átlépésével ünnepelni a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében. A program célja, hogy a látogatás során minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.Ajánljuk még

















