október 23.
Kormányszóvivő: Szuverenitás nélkül nem lehet elérni a nemzeti célokat
2018-ban is nyilvánvaló, hogy szuverenitás, függetlenség és önállóság nélkül nem tudja elérni céljait egy nemzet, és az október 23-i ünnepségeket is ennek jegyében szervezik - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.Október 23. – Jeszenszky és Hadházy együtt tüntet az utódpárti MSZP-vel
Az egykori LMP-s Hadházy Ákos a Facebook-oldalán hirdette meg az október 23-ai eseményt, amelynek célja az európai ügyészséghez való csatlakozás propagálása. A gyásznapra Hadházy mellé csatlakozott a kommunista utódpárt MSZP, valamint olyan, magukat jobboldalinak hazudó megélhetési politikusok, mint a minden pártot megjárt Lukácsi Katalin, vagy a polgármesteri tevékenységét a Facebook-posztolásra korlátozó Márki-Zay Péter.Ligetvédők rémcirkuszoltak és emberi roncsderbiztek az Oktogonon Orbán beszéde után (PS-videó)
Orbán Viktor beszéde után átláthatatlan szakadárcsoportokra morzsolódott ligetvédők állandó, minden tüntetésre, jelentéktelen demonstrációra ráérő rémcirkuszi rohamcsapata provokálta tegnap az Oktogonon a központi megemlékezésről távozókat. "Nikóék" az Oktogon peremén próbáltak a tömegbe provokatív transzparensekkel, sípokkal, bekiabálásokkal (a juhászpéteri fegyverarzenállal) betörni. "Spontán" akciójuk lendületét a rendezvény biztonsági szolgálata megakasztotta, a sárgamellényesek kiszorították a zavart tüntetőket az ünneplő tömegből. A kis partizáncsapat "hősiesen", Zoja Kozmogyenszkaját is megszégyenítő bátorsággal vetette magát a jelen lévő nemzettest elé. Később az oktogoni villamossíneket einstandolta a közelgő apokalipszis utáni világot idéző társaság, ahol az önmagukból kikelt zavart félegzisztenciák őrjöngését követően néhány harapás, csípés és rúgás után begőzölt zombihordává változtatták a feltorlódott "tömeget". Rendőrök – ki tudja miért csak ebben a pillanatban – érezték úgy: ideje közbelépni. A "nulladik beteget", "Nikót" és szárnysegédjeit, (például:) az Ogre méretre felamfetaminozott óriást szakszerűen leválasztották az egyre dühödtebb tömegről. A kedélyek váratlanul csillapodni kezdtek, a forró fejek lehűltek. Az ünnepség rendben lezajlott. A nép elvonult. Ahogyan az eső is. "Hőseink", ekkor az összdemokratikus ellenzéknek (is) példát statuálva indultak a Kossuth tér, a Parlament irányába, befejezni a forradalmat, a rendszerváltást, vagy amit akartok.Több száz rendezvényt tartottak október 23-ára emlékezve
Néhány tucattól tízezerig terjedt a résztvevők száma az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján rendezett ünnepségeken, megemlékezéseken. Országszerte több száz rendezvényt tartottak október 23-ára emlékezve hétfőn, illetve az azt megelőző napokban.A szalonforradalom elérte csúcspontját – fűtött szobákból buktathatja meg Orbánt az ellenzék
Már rég nemet mondott az LMP, az Együtt és a Momentum a közös ellenzéki tüntetésre október 23-án, ennek ellenére Gulyás Mártonék az időjárásra próbálták fogni az előzetesen is mindössze alig háromezer ember fantáziáját megmozgató rendezvény elmaradását. Valószínűleg a Közös Ország Mozgalomnak nagyon jót tett az átlagos őszi időjárás, ami csak a nyárhoz képest tekinthető rendkívülinek, hiszen így még megőrizhetnek valamit a méltóságukból. Most, hogy ma is elmaradt Orbán Viktor bukása, jó meleg szobából kommentálhatják az eseményeket. Biztos erről is a Tump által előidézett globális felmelegedés tehet. Vagy nem.Stefka István: “Öt osztálytársamat ölték meg a harcokban. Tudtuk, hogy ez szabadságharc volt.”
Az 1956-os forradalom évfordulója okán Stefka István két dokumentumfilmjét vetítik Budapest két fővárosi artmozijában, a Tabánban és a Kinocafeban, az egyik a "Nem vallott, eltemetve", a másik pedig "Az üldözött Bethlen". A PestiSrácok.hu lapigazgatója szerint ezek a filmek azért fontosak, mert az ‘56-os forradalmat még mindig nem dolgozta fel a filmipar, a játékfilmek legnagyobb része pedig véleménye szerint a reformkommunistákat sajnálja, miközben a szabadságharcot a diákok, munkások és értelmiségiek vívták.Az 56-os hősi halottak fele a 30. életévet sem érte el
Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei során 2700-an haltak meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, az elhunytak több mint fele, a sebesülteknek is csaknem fele 30 éven aluli volt.Trócsányi: ma is ugyanazok az értékek fontosak, mint 1956-ban
A körülmények változnak, de az igazi értékek állandóak, és ezek szükségesek a sikerhez és megbecsüléshez minden nemzet, így a magyarság számára a harmadik évezred elején is - mondta Trócsányi László igazságügy-miniszter az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére a Műegyetemi emlékműnél tartott ünnepségen vasárnap.Dömötör: mindenkit várunk hétfőn a Terror Házához
A szabadságharc megmutatta, hogy a magyarok mindig kiállnak magukért - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek azzal összefüggésben, hogy hétfőn az 1956-os forradalom 61. évfordulóját ünnepli az ország.Ajánljuk még

















