október 23.
Áder János: 1956 őszén a szabadság hiánya vitte utcára a magyarokat
A magyar embereket 1956 októberében a szabadság hiánya vitte utcára, mert jobban féltek attól, hogy hazugságban éljenek, mint attól, hogy az igazság súlya alatt megroppan a jövőjük - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök a XII. kerület ünnepi megemlékezésén hétfőn, Budapesten. Áder János felidézte: 1956-ban az egyetemisták felvonultak, a gyári munkások követeltek, a tüntetők farkasszemet néztek az ávósokkal, a felkelők harcoltak; akkor sokan úgy érezték, nincs vesztenivalójuk.Nem bírta ki Gyurcsány Ferenc, ő is felszólalt október 23-án: az ünnep őrzőjének nevezte magát
"Egyre kevesebben vagyunk, akik őrizzük az ünnep szellemiségét" - tőle megszokott patetikus beszédet mondott Gyurcsány Ferenc október 23-án. A Demokratikus Koalíció elnöke, Apró Antal unokájának előterében arról is értekezett, hogy szerinte ma nincs olyan személy Magyarországon, aki a nemzet egészének nevében tud beszélni.Orbán Viktor megérkezett Veszprémbe
Orbán Viktor megérkezett Veszprémbe, ahol délután 3-kor fogja megtartani beszédét, amelyet a kormányfő Facebook-oldalán lehet megtekinteni. A miniszterelnök tavaly Zalaegerszegen tartotta a beszédét, a Mindszenty József életét bemutató Mindszentyneum átadóján. A miniszterelnök beszédeinek helyszínei szimbolikusak: jól mutatják, hogy az 1956-os forradalom az egész ország forradalma volt.Vörös festék, hisztéria, putyinozás - így "ünnepli" a Momentum október 23-át
A Momentum parlamenti frakciójának politikusai, Sebők Éva, Bedő Dávid, Lőcsei Lajos és Tóth Endre vörös festékkel öntötték le a kordonokat a Karmelita előtt október 23-án – közölte az ellenzéki párt a Facebookon.Felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az Országház előtt
Katonai tiszteletadással, Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulóján, hétfő délelőtt Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren. A zászlót a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége vonta fel.Itt mond beszédet Orbán Viktor október 23-án
Orbán Viktor idén az 1956-os forradalom egyik legjelentősebb helyszínén, Veszprémben mondja el október 23-i beszédét. A miniszterelnök tavaly Zalaegerszegen tartotta a beszédét, akkor az ellenzéktől és a baloldali médiumoktól sok kritikát kapott.Nem vagyunk mi elvtársak!
67 évvel ezelőtt néhány pillanatra helyreállt a kizökkent idő. Hatalmas szellemi, lelki és fizikai erőfeszítést tett a nemzet, hogy visszaszerezze sorsának irányítását, hogy újra rátaláljon az ezredéves rendre, amely meghatározta életünket és megszabta feladatainkat itt, a Kárpátok gyűrűjében. Mondhatnánk, hogy nem történt semmi különös, csak ami a sorsunk évszázadok óta: megpróbáltuk lerázni immár a sokadik nagy birodalom rabigáját – sikertelenül. De ez nem igaz. Nagyon is különleges volt, ami akkor történt!Ezek a programok várják az érdeklődőket a szabadságharc emléknapján
Országszerte több rendezvénnyel és megemlékezéssel készülnek az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapjára. Az állami rendezvények már vasárnap délután kezdetüket veszik, ahogy a Fidelitas felvonulására is 22-én kerül majd sor. A Polgári Mulatóban '56 és 2006 véres eseményeiről beszélget hétfő este dr. Bándi Kund, '56-os szemtanú, dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, Murányi Levente, 1956-os szabadságharcos, az esemény moderátora pedig Huth Gergely, portálunk főszerkesztője lesz.Rétvári: a szabadság és a függetlenség soha nem lehet alku tárgya
A szabadság és a függetlenség soha nem lehet alku tárgya; minden nemzedéknek ki kell vívnia, meg kell védenie Magyarország függetlenségét és szabadságát – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken, a Pest vármegyei Rádon tartott megemlékezésen.Ajánljuk még


















