október 23.
Gulyás Gergely: három évtizeddel a forradalom után érték el a magyarok a céljaikat
Három évtizeddel a forradalom után a magyarok elérték végre azokat a célokat, amelyek 1956-ban vezették a felkelőket: szabadon, békében élni, és biztonságban gyarapodni egy független államon belül – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, Bécsben, a magyar nagykövetségen, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére tartott eseményen. Gulyás Gergely úgy fogalmazott: 1956 mérföldkövet jelentett a magyar nemzet fejlődésében, és erősen meghatározta a magyarok felfogását a fontos értékekről.Ismét "diáktüntetést" szerveznek, ma az EP-ben tartottak panasznapot
A pedagógusok világnapja és a hídfoglalás első évfordulója alkalmából szervez akciót az Országos Közös Akarat (OKA) és az Egységes Diákfront (EDF) a Karmelita kolostor elé, ahova terveik szerint a tanárok és a diákok fehér ruhában mennek majd, később pedig minden Fidesz-irodához egy fehér rózsát juttatnak el. A drámai hatás azonban itt nem ér véget, ugyanis a Tanítanék Mozgalommal kibővülve az 1956-os szabadságharcosok emléke elől is elhappolják a megemlékezést, mivel ekkorra tervezik a nagy tüntetésüket, amibe a lehető legtöbb szervezetet szeretnék bevonni. Minderről az Egységes Diákfront vezetői számoltak be, akik ezúttal az EP-ben panaszolták el a képviselőknek, hogy milyen (szörnyű) az oktatás és a jogállamiság helyzete Magyarországon. Mindeközben Törley Katalin és Donáth Anna kénytelen volt az Olimpia parkban találkozni.Hadházy Ákos szerint többen voltak Budapesten, mint Zalaegerszegen
A neves politikai elemző, korrupciókutató és parlamentkerülő tudományos igénnyel összehasonlította a budapesti tüntetésen megjelentek számát a zalaegerszegi Mindszentyneum avatásának közönségével, és megállapította, hogy győztek.Ferencz Orsolya a PS-nek: Jogsértő lehet, hogy tanárok diákokat politikai állásfoglalásra ösztökélnek
Nem fogy ki a szufla a tanár-diák tüntetésekből. Az október 23-i ünnepen is több ezren tüntettek, követelve többek között a tanárok bérének rendezését. A Ferkó Dániel kérdezben ezúttal Ferencz Orsolya válaszolt a témában, egyrészt politikusként, másrészt úgy is, mint édesanya. Szerinte a jogsérelem lehetőségét hordozza magában, hogy tanárok gyerekeket direkten vagy indirekten politikai állásfoglalásra ösztökélnek egy alá-fölé rendeltségi viszonyban. Évek óta trendszerűen zajlik, hogy bizonyos iskolákban a gyerekek folytonos politikai befolyásolásnak vannak kitéve. Adott esetben a tantárgyhoz egyáltalán nem illő témákban, például idegen nyelvi órán arról tanul egy gyerek, még ha idegen nyelven is, hogy miért jó dolog a poliamor. De ahogy láttuk a tüntetések egyik központi alakjának, Törley Katalinnak az volt a Facebook-képe, hogy le a monogámiával - nyilatkozta a PS-nek Ferencz Orsolya józsefvárosi önkormányzati képviselő. Részletek a videóban!Így kapcsolták fel a Niagara-vízesés magyarszínekben pompázó díszkivilágítását
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulója tiszteletére ismét magyar nemzeti színekkel világítottak meg a Niagara-vízesést 2022. október 23-án. Immár harmadszor kapott magyar nemzeti színű világítást a vízesés kanadai és egyesült államokbeli oldala az ünnep idejére.Az Instagramon emlékezett meg a NATO az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából
"Küldj egy szívet, és csatlakozz a szövetségesünkhöz, Magyarországhoz" – írta a NATO az Instagramon. A szövetség egy magyar Gripenről készült, eléggé látványos képpel üzent hazánknak október 23-án.Ezért ment Orbán Viktor Zalaegerszegre október 23-án
A (F)üggetlen (O)bjektív (S)ajtó most azt a szájhagyományt terjeszti önfeledten, hogy Orbán Viktor azért nem vett részt a budapesti központi megemlékezésen, mert félelemből Zalaegerszegre menekült, miután Dobrev Klára utcára hívta a szektásait. És emellett a miniszterelnök az egész várost lezáratta, elbarikádozta magát. Bár Orbán Viktor ezt a felvetést a szombaton elhangzó beszédében azzal az egyszerű mondattal söpörte félre, hogy a baloldalnak ideje lenne megszoknia, hogy Magyarország nem csak Budapestből áll, és annak sem adnánk sok esélyt, hogy Gyurcsányné és árnyékkormánya a tanárok nyakába kapaszkodva foglalná el a parlamentet Orbán távollétében, ám arra mindenesetre fontos kitérni, miért is ment Orbán Viktor Zalaegerszegre. Idézzük is mindjárt elöljáróban magát a miniszterelnököt, aki szombati, a Mindszentyneum épületének átadásán így fogalmazott, "a bennünket vidékieket lesajnáló baloldal szerint nem helyénvaló ma Zalaegerszegen ünnepelni, ahogy ők mondják, csak Zalaegerszegen. Nem értik, hogy Budapest nem azonos az országgal. Nem értik, hogy 1956 nem egy város, hanem az egész ország, sőt az egész nemzet forradalma volt".Ezek jutottak a baloldal eszébe az '56-os forradalomról és szabadságharcról
„Az a kormány, amelyik nem ismeri el az ukrán nép jogát az önrendelkezéshez, a szabadsághoz, méltatlan 1956 örökségéhez” - ezzel a megfejtéssel indított a Demokratikus Koalíció elnöke a párt vasárnapi, budapesti, online közvetített megemlékezésen. „A szabadságharc első lépése annak a kimondása volt, hogy nem akarunk tovább hazugságban élni” – bölcselkedett a Momentum Mozgalom elnöke 1956-ra emlékezve vasárnap. „A kelet-közép-európai országoknak közös a sorsuk, 1956 üzenete pedig az, hogy a régióban élőknek egymásért kell tudniuk kiállni, akkor tudnak magukért is” – fejtette ki gondolatait az LMP társelnöke. Az ellenzéknek sok minden eszébe jut szokás szerint a nemzeti ünnepen, egyedül arról a témáról nem beszélnek szívesen, hogy mit keres a társaságukban Apró Antal unokája, vagyis az ő szövetségesük mit ünnepel október 23-án.Ajánljuk még

















