október 23.
„Akárki akar a nyakunkra ülni, bukásra van ítélve” – További részletek Orbán Viktor zalaegerszegi, ünnepi beszédéből
„Ma nem meghalnunk kell a hazáért, hanem élhetünk érte” – mondta Orbán Viktor Zalaegerszegen, ahol a Mindszentyneum kiállítóközpont átadásán mondta el október 23-i ünnepi beszédét. A teljes beszédet ITT visszanézhetik, tudósításunkban kissé más szemszögből értelmezzük a kormányfő gondolatait. A kommunisták által bebörtönzött Mindszenty József korábbi esztergomi érseket és a történelmünk nagy főpapjait méltató miniszterelnök odaszúrt a moralizáló Nyugatnak is, amely biztatta, majd elárulta az ’56-os magyar szabadságharcot. Orbán Viktor egyértelmű üzenetet küldött az európai birodalom megalkotásán ügyködő uniós vezetőknek és velük együttműködő magyarországi baloldalnak.Karácsony Gergely is forradalmárnak képzeli magát
1956-ban is a diákokkal indult… Hatvanhat évvel ezelőtt is a diákok 16 pontja indította útjára a forradalmi ellenállást, erre is emlékezünk a mai nemzeti ünnepen, amikor újra nemzeti ügy mellett kell kiállnunk. Mert az oktatás ügye valódi nemzeti ügy, a diákok és a tanárok ügyével nem megosztani, hanem egyesíteni lehet és kell is az országot - írja közösségi oldalán a főpolgármester, így toborozva az embereket, hogy ne süljenek fel azzal, hogy megint kétszázan vesznek részt a megmozdulásukon.Lázár János szerint nincs különbség Kádár és a mai ellenzék hazaárulása között
Lázár János Makón tartott október 23-i beszédében a múlt és a jelen közti párhuzamra hívta fel a figyelmet, szerinte ugyanis egy más világban élnénk, ha Kádár János 1956-ban nem árulja el Magyarországot. Kiemelte továbbá, hogy nincs különbség Kádár János árulása és az amerikai dollárok milliárdjaiból működő ellenzéki hazaárulás között.Orbán Viktor: ha a Nyugat nem árul el bennünket, 1956-ban már sikerrel járhattunk volna (visszanézhető)
Nincs hová futnunk, mert Magyarországot sehol máshol nem találhatjuk meg. Ezt kell megtartani, ezt kell megvédeni, itt kell boldogulni. Ezer év leckéit mondtuk fel 1956-ban - fogalmazott Zalaegerszegen elhangzott ünnepi beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte, "amikor a magyar nép 1956-ban úgy döntött, hogy nem tűri tovább a szovjet elnyomást és csatlakozik a független népek táborához, minden ésszerű feltétel adva volt az erőszakmentes átmenethez". Ugyanakkor hozzátette, "1956 októberében magyarok százezrei vettek részt a forradalomban, a szovjetek összezavarodtak, s ha a Nyugat nem árul el bennünket, 1945 után másodszor is, sikerrel járhattunk volna".Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadással, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulóján vasárnap délelőtt Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.Megemlékezések országszerte és határon túl
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 66. évfordulója alkalmából szombaton és vasárnap ünnepi rendezvénysorozat várja az érdeklődőket. Az Országgyűlés 1991-ben nyilvánította nemzeti ünneppé október 23-át, amit a 2012-es alaptörvény is megerősített. Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc központi rendezvényei október 22-én kezdődnek a műegyetemi megemlékezésekkel.Szánthó Miklós visszaszólt Gyurcsány Ferencnek: „Szemkilövető!”
Ocsmány egy nímand vagy te. Tudjuk, azért csinálod, hogy provokálj, hogy a zűrzavarban, amit keltesz, a felszínen maradj – de fordítva sül el a dolog, kis barátom. Minden ilyen hitvány gesztusoddal emlékeztetsz minket, hogy te még mindig itt vagy, hogy te vagy a madame ebben a baloldali kuplerájban – reagált Gyurcsány Ferenc Facebook-posztjára közösségi oldalán az Alapjogokért Központ főigazgatója. Szánthó Miklós szerint a volt miniszterelnök „játssza itt az emberbaráti dáridót, de a hangja hamis”.Ajánljuk még

















