olaf scholz
Agyatlanul, tervek nélkül, de eltökélten sodornak egy világháború irányába
Van ez a hajlandók koalíciója, ahol többek között a valaha nagyhatalomnak számító franciák és angolok sütnek szalonnát cserkésznadrágban és közben háborús hősnek képzelik magukat a nyársak mellett. Szavakban bátrak, ám amikor reccsen egy faág a bozótban, akkor összetojják a cserkésznadrágot és egymásba kapaszkodnak. Sajnos még ekkor sem ismerik fel, hogy az erdő minden lakója rajtuk röhög, kivéve a hiúságukat legyezgető zenebohóc. A cserkészparancsnok pedig messzi amerikai földről már nevetni se tud rajtuk, inkább hagyja őket a tűz körül ugrálni és háborúsdit játszani, amíg ő a komoly dolgokkal foglalkozik. A mesével ellentétben a kiscserkészek jelen esetben rengeteg emberélettel játszanak csak azért, hogy bizonyítsák, még mindig adni lehet a szavukra, pedig az orosz-ukrán háború bő három évében egyszer sem sikerült reálpolitikai döntést hozniuk, a valóságot pedig ennyi idő alatt sem kezdték el alapjaiban sem felfogni. Kisszerűségük azonban még sok gondot okozhat, ahogy 2022 tavaszán is, amikor Boris Johnson angol kormányfő nyomására folytatódott az a háború, amelyben már majdnem megegyezés született a háborús felek között. Tetszett volna államférfi lenni, kedves Macron
Emmanuel Macron igazán kitartó ember, de ezt most a szó nem túl jó értelmében használjuk. Mert nem a célok elérésében állhatatos, hanem a hatalom foggal-körömmel való megtartásában jeleskedik. Normális ember már elbujdosott volna, és ha minimálisan szeretné vagy tisztelné a franciákat, a hazáját, már ő is épp valamelyik kolostorban vezekelne. Igaz, ahhoz nem a jakobinus csőcselék szellemi örökösének kéne lennie, így inkább valamelyik, Antillákon található züllött bulihelyet tudjuk javasolni. Ehelyett rosszmájúan kötözködik Elon Muskkal, ahelyett, hogy egyszer magába nézne. Ezzel a remek teljesítménnyel csatlakozott a norvég miniszterelnökhöz és a rendkívüli butasággal megáldott Olaf Scholz német kancellárhoz, akik már egy ideje be vannak pörögve Musk miatt. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. Patyomkin Petike
Erdélyről mindig és mindig
Közlemény-kutatás
Reflexió a baloldali közvélemény-kutató cégek mérési eredményeire. Ezek azok a cégek, amelyek nyilvánvalóan téves eredményeikkel ráveszik Karácsony Gergelyt, hogy felszólítsa a szavazatok összesítése előtt a köztársasági elnököt, hogy az ne merészeljen mást kormányalakítással megbízni.