olaf scholz
Olaf Scholz: az európai országok és a NATO-tagállamok egyetlen katonát sem küldenek Ukrajnába
Az európai országok és a NATO-tagállamok egyetlen katonát sem küldenek Ukrajnába – jelentette ki keddi, freiburgi sajtótájékoztatóján Olaf Scholz német kancellár.A német kancellár szerint Európának többet kell áldoznia biztonságára, függetlenül attól, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke
Több témával, egyebek között az ukrajnai háborúval és a gázai konfliktussal is foglalkozott felszólalásában a német kancellár a müncheni biztonságpolitikai konferencia szombati ülésén.GEOrgPOLITIKA – Donald Trump vs. NATO
Trump fenyegetése, hogy az USA csak azokat az elhivatott NATO-tagállamokat fogja megvédeni, akik a GDP-jük 2 százalékát fordítják honvédelmi költségekre, betalált. Az Atlanti Szövetség 31 tagállamából mindössze 11, köztük hazánk (2,43%) éri el ezt az összeget.GEOrgPOLITIKA – Kitiltanák Tucker Carlsont az Európai Unióból
A Newsweek szerint az EU kitiltaná Tucker Carlson amerikai újságírót a Putyin-interjú miatt. A lap azt írja, hogy a törvényhozó – aki felszólította az EU-t, hogy vizsgálja meg Carlson „utazási tilalmának” lehetőségét – Carlsont Donald Trump korábbi amerikai elnök és Putyin orosz elnök „szócsövének” nevezte, hozzátéve, hogy mivel Putyin háborús bűnös és az EU szankcionál mindenkit, aki segíti őt ebben az erőfeszítésében, logikusnak tűnik, hogy a Külügyi Szolgálat az ő ügyét is megvizsgálja. Tucker Carlson közölte, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott beszélgetését csütörtökön 18 órakor sugározzák (magyar idő szerint éjfélkor). Az időpont bejelentése Carlson Instagram-fiókján és hivatalos weboldalán jelent meg.És próbáljatok meg nem kirabolni senkit, amíg a parkolóhoz értek!
Látszólag nyugvópontra jutott az Ukrajna EU-s támogatása körül felhabzott konfliktus, de csak látszólag. A vita sosem a keleti szomszéd támogatásáról szólt, hanem arról, ha továbbra is ki szeretnék rabolni Magyarországot, akkor addig obstruálunk, ameddig fel nem hagynak a rossz szokásaikkal. Az Európai Tanács, Meloni és Macron javaslatára gesztust tett: felhívta a Bizottság figyelmét arra, hogy senki nem hatalmazta fel őket arra, hogy a tagállamoknak járó pénzek körül matassanak, hogy azokat saját kedvükre mulassák el.GEOrgPOLITIKA – Brüsszel igazi arca: megzsarolni Orbánt, támogatni az ukránokat
„Megzsarolni Orbánt, nyomás alá helyezni Orbánt, megvonni Magyarország szavazati jogát, visszatartani pénzeket, hogy tönkremenjen a magyar gazdaság, leszámolni a kis diktátorral, a korrupció európai bajnoka, politikai ámokfutó...” – hogy csak a leggusztustalanabbakat idézzem az annyira demokratikus nyugati országok mai sajtójából.Olaf Scholz: Németország mindent megtesz Ukrajna "hatalmas" uniós támogatása érdekében
Olaf Scholz német kancellár szerdán kijelentette: mindent megtesz annak érdekében, hogy az európai szövetségesek közösen olyan "hatalmas mértékű" támogatást nyújtsanak Ukrajna számára, amely befolyással van Vlagyimir Putyin orosz elnök döntéseire.Már az ipari és kereskedelmi kamarák is támadják a német kormányt
Olaf Scholz német kancellárnak címzett nyílt levélben bírálták a szövetségi kormány intézkedéseit a keletnémet ipari és kereskedelmi kamarák.A szélsőbalos Népszava szerint minden rendben Németországban, a „csendes többség” a kormánnyal van
A sztálinista hagyományok nehezen vesznek ki a köztudatból, a régi motorosok igyekeznek az évtizedeken át használt fordulatokat és kommunikációs kliséket életben tartani, hátha sikerül még egy-két agyat átmosni. A Népszava jó úttörőként vállalta a feladatot, hogy a pánikban lévő baloldal teljesen életképtelen mantráit közvetítse munkásőrtempóban a hazai befogadó közönségnek. Az, hogy a tökéletesen inkompetens Olaf Scholz és hasonlóan tehetetlen szövetségesei lassan polgárháború szélére sodorják Németországot, az nem hír, de a demokrácia védelmében az egyes helyeken 40 százalék fölött álló AfD betiltásának gondolata sokkal fontosabb a nemzetközi és magyarországi baloldal számára. A Népszava pedig a cselédsajtó minden rossz tulajdonságát beveti az ügy érdekében.Ajánljuk még

















