olaszországi választások
Orbán Viktor gratulált a győzelemhez Giorgia Meloninak, az olasz jobboldali pártszövetség vezetőjének (Frissítve!)
Orbán Viktor gratulált Georgia Meloninak, a jobboldali pártszövetség vezetőjének, miután a szavazatok jóval több mint felének összeszámlálása alapján nagy fölénnyel megnyerték az olaszországi választásokat. A jelek szerint megváltoznak az erőviszonyok az európai politikában. Bár az olasz kormány megalakulására még legalább egy hónapig várnunk kell, az exit poll adatok alapján az már nem kérdés, hogy a jobboldali szövetség megnyerte a választásokat, így Giorgia Meloni lehet az ország első női miniszterelnöke. Amennyiben a szavazatok 44 százalékát megszerzi a szövetség, a képviselőházban és a szenátusban is kétharmados többségbe kerül a konzervatív koalíció. Amennyiben ez bekövetkezik, a konzervatív formáció az ország történetében eddig példátlan többséget szerez, így pedig az alkotmányt népszavazás nélkül is módosíthatják. Utóbbiról egyébként többször beszéltek is a szövetség tagjai, a legfontosabb változás szerint a jövőben közvetlen módon választanák az ország elnökét, aki – az új, prezidenciális rendszerben – a kormányfő is lenne.A hivatalos előrejelzések szerint a jobboldali szövetség alakíthat kormányt Olaszországban
Az olasz belügyminisztérium előzetes hivatalos eredményei megerősítik azokat az exit poll előrejelzéseket, amelyek szerint a Fratelli' d Italia vezette jobboldali koalíció elegendő helyet szerezhet a kormányalakításhoz.Georg Spöttle: Von der Leyen és az olasz meló
Von der Leyen néniből kibukott az igazi demokrata és megfenyegette az Olasz Köztársaság 50 millió szavazásra jogosult polgárát: „Ha a jobboldal nyerne, akkor Brüsszelnek már megvannak az eszközei az ország megbüntetésére, lásd Magyarország és Lengyelország esetét.”Délig a választók ötöde adta le a voksát Olaszországban
A szavazásra jogosultak 19,21 százaléka adta le voksát az olaszországi parlamenti választásokon vasárnap délig az olasz belügyminisztérium közleménye szerint. Az urnákhoz várt 50,8 millió szavazóból több mint 2,6 millió most voksol először. A szavazásra jogosultak 51 százaléka nő. A bizonytalanok arányát több mint harminc százalékra mérték a választások előtti utolsó felmérések. A részvételt a rossz idő is befolyásolhatja, miután tizenhárom régióban meteorológiai riasztás lépett életbe a heves eső, viharok miatt. A legközelebbi részvételi adatokat este hét órakor közlik. A szavazatokat csak a 23 órai urnazárást követően kezdik el számolni.Az elsők között adta le szavazatát Sergio Mattarella
A szicíliai Palermo egyik szavazókörzetében adta le voksát Sergio Mattarella államfő, aki az elsők között járult az urnákhoz a politikusok sorában az előrehozott parlamenti választáson, amelyen 50,8 millió szavazásra jogosult olasz szavaz vasárnap este tizenegy óráig. A szicíliai Sergio Mattarellát a szavazóhelyiségben sorban állók tapssal üdvözölték.Sokat javulnak a túlélési esélyeink, ha ma nagyot nyer az olasz jobboldal
De ettől még nem megnyugtató, hogy Európa jövője kvázi az olasz választók kezében van. Persze drukkolunk az olasz jobboldalnak, százezerszer jobbak, mint az ottani baloldal, amely pontosan annyira undorító, mint a miénk.Több mint ötvenmillió olaszt várnak az urnákhoz holnap
A szombati kampánycsend után vasárnap reggel héttől este tizenegy óráig több mint 50,8 millió szavazásra jogosult olaszt várnak az urnákhoz a második világháborútól számított tizenkilencedik törvényhozás és a hatvannyolcadik kormány megválasztására, amelyen két nagy koalíció, a Giorgia Meloni vezette jobbközép és az Enrico Letta vezette balközép versenyez egymással.Miklósi Klára: Hajrá Olaszország, hajrá olaszok! (PS-interjú)
Vasárnap előrehozott parlamenti választás lesz Olaszországban. Itália 2018-ban választott utoljára, akkor a Salvini által vezetett Liga és az 5 Csillag Mozgalom koalíciója került kormányra. Olaszországnak ismét megadatott a lehetőség, hogy konzervatív, jobboldali kormányt válasszon magának, ami nemcsak nekik, de nekünk, magyaroknak is fontos, sőt, az eredmény hatással lehet az EU jövőjére, de talán még Brüsszel elhibázott szankciós politikáját is befolyásolhatja. Az EU globalista, szankciópárti vezetői persze aggódnak, és odaig merészkedtek, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök megfenyegette az olaszokat, hogy egy jobboldali győzelem esetén "megvannak a módszereik", hogy bosszút álljanak. Még egy darabig izgulhatunk az eredmény miatt, de addig is megkérdeztük, mit gondol a PestiSrácok.hu által kiadott, Matteo Salvini vagyok című interjúkötet fordítója, Miklósi Klára a lehetéséges jövőről és az esélyekről.Nagy a baj: az olasz baloldal kénytelen volt Dobrevet is bevetni – Üzenet az árnyékból
Az olasz baloldal elég rosszul állhat, hiszen kénytelenek voltak bevetni Dobrev Klárát, a magyar Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőjét. A tavasszal Magyarországon súlyosan elbukó Gyurcsány Ferenc árnyék-miniszterelnöke az itáliai baloldal kampányzárására videoüzenetet küldött.Ajánljuk még