olaszországi választások
Meloni bocsánatkérést követel a Magyarországot becsmérlő baloldali pártvezértől
Bocsánatkérést követel Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkárától, Enrico Lettától, miután Letta másodosztályú európai államnak nevezte Lengyelországot és Magyarországot. Giorgia Meloni „nagyon súlyosnak” nevezte Enrico Letta kijelentéseit. A PD-főtitkár vasárnap az észak-olasz Cernobbióban rendezett gazdasági fórumon azt mondta, hogy a baloldallal Olaszország az európai első osztályban marad Franciaország és Németország mellett, miközben a jobboldal esetleges választási győzelme a Serie B-be – a labdarúgó másodosztály neve – vezeti az országot, olyanok mellé, mint Lengyelország és Magyarország. Enrico Letta ugyanezt ismételte meg kedden is a PD Rómában tartott kampányeseményén.Akár kétharmadot is szerezhet az olasz jobboldal
Egyre erősebb az olasz jobboldali szövetség: a legfrissebb felmérések szerint a szavazatok 47 százalékát szerzi meg a szeptember 25-i előrehozott olaszországi választásokon a hárompárti koalíció. A második helyen a négypárti baloldali választási szövetség áll 29 százalékkal, őket követi a centrista Öt Csillag Mozgalom 12, illetve az Élő Itália vezette balliberális kétpárti szövetség 7 százalékkal.Giorgia Meloni szerint az Európai Unió az energiaválság helyett a rovarevéssel foglalkozik
Kormányprogramot vázolt a felmérésekben legesélyesebb miniszterelnök-jelöltként szereplő Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke, aki az Európai Uniót nevezte az energiaválság felelősének az umbriai Perugiában mondott kampánybeszédében csütörtök este.Az illegális bevándorlás köré szerveződnek az olasz választási kampányok
Az egyre súlyosbodó migránsbűnözés indította be az olasz választási kampányt. A jobboldali koalíció – a Liga, az Olasz Testvérek és a Hajrá, Olaszország! – szövetsége a nagyvárosok közbiztonságának megerősítését, valamint az illegális bevándorlás visszaszorítását ígéri, míg a baloldali pártok megpróbálják elbagatellizálni a problémát.Salvini szeptemberig ad időt a Draghi-kormánynak
Szeptemberben érkezhet el az ideje a politikai fordulatnak, ha a kormány addig nem teszi meg a gazdaság és a családok védelmét biztosító lépéseket – mondta Matteo Salvini, a kormánypárti, jobboldali Liga vezetője a Corriere della Sera című olasz napilapnak szerdán, a jobboldalnak kedvező helyhatósági választások után.A jobboldal nyert az olasz helyhatósági választásokon, Draghinak nehéz lesz folytatnia a kormányzást
A jobboldal szerepelt a legjobban az önkormányzati választásokon Olaszországban, míg a parlamentben a legnagyobb frakcióval rendelkező kormányerő, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) öt százalék alá süllyedt a belügyminisztérium kedd reggeli adatai szerint. A szavazatszámlálás végleges összesítése előtti utolsó adatok szerint a Giuseppe Conte vezette M5S 2 és 5 százalék között teljesített azokban az önkormányzatokban, ahol egyáltalán jelöltet állított.Egymásnak feszül a bal- és a jobboldal most vasárnap az olasz helyhatósági választásokon
Több mint 12 millió olaszt várnak az urnákhoz a vasárnap és hétfőn tartandó részleges helyhatósági választásokon, amelyeken a jobb- és baloldal a többi közt a főváros, Róma főpolgármesteri székéért versenyez egymással. Szombaton kampánycsend előzi meg a szavazást.A jobbközép koalíció győzelmét jósolják az olaszországi választáson
A Silvio Berlusconi vezette jobbközép koalíció győzelmét jósolják Olaszországban a csütörtöki közvélemény-kutatások. A két hét múlva esedékes parlamenti választások előtt most tettek közzé utoljára ilyen felméréseket. A Matteo Renzi vezette balközép Demokrata Párt (PD) mindenkori legalacsonyabb eredményére számíthat.Olasz választások: újranyitná a kuplerájokat az Északi Liga
Miközben a legfrissebb közvéleménykutatási adatok szerint az illegális bevándorlás megfékezésére tett kemény válaszok ígéretei harminc százaléknyi szavazatot is jelenthetnek a márciusi olaszországi választásokon, az ugyancsak migrációellenes Északi Liga a bordélyházak újranyitásával kampányol a finisben.Ajánljuk még