oltásellenesség
A baloldal vírus idején: ami rossz az országnak, az jó az ellenzéknek
Csupán a következetlenség volt következetes a baloldalon. Az oltásellenes kampányok, a zavarkeltés, a riogatás és a mélypontnak számító halálkampány után a negyedik hullámra most már közösen, egymásba kapaszkodva okádhatnak tüzet a kormányra. Együtt riogathatják az emberfiát. Felelőtlenül mondhatnak sületlenséget és annak ellenkezőjét is, miközben a védekezés sokadik fejezetét írjuk. Vajon a szemfényvesztő Márki-Zay, a megzavarodott Jobbik, az elejétől kezdve zavart Momentum vagy a hatalomrészeg, mindenkit felzabáló DK immár egy akolba terelve, kéz a kézben meddig lesz hajlandó elmenni? A haláltusáját vívó, sarokba szorult állatként vergődő MSZP-ről nem is kérdezve... A választásokhoz közeledve lesz-e feljebb vagy lejjebb a halálkampánynál? Hol lesz az aljasság határa?Végzett a vírus az izraeli oltásellenesek vezéregyéniségével, aki a halálos ágyán is a vakcina ellen hergelte híveit
Belehalt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségbe (Covid-19) az izraeli oltásellenes mozgalom egyik élharcosa – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn. Chaj Saulian oxigénmaszkban, a halálos ágyán fekve is arra szólította fel a követőit, hogy folytassák a háborút a vakcina ellen.Oltásellenesek tízezrei tartottak újabb hisztitüntit Franciaországban
Ismét tízezrek tiltakoztak szombaton Franciaország-szerte a koronavírus-járvány miatt bevezetett védettségi igazolás használata ellen. A védettségi igazolás bevezetésével párhuzamosan az oltási hajlandóság is erősödött a francia társadalomban: eddig a teljes lakosság 74 százaléka, a felnőttek 86 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját, a teljes lakosság 64 százaléka, a felnőttek 77 százaléka pedig már mindkét dózist.A gyerekek oltása ellen szervez tüntetést a Mi Hazánk Mozgalom
Dúró Dóra a Facebookon jelentette be, hogy egyetlen pártként ők bizony ellenzik a gyermekek koronavírus elleni beoltását. Az indokokat feltehetően majd a tüntetésen közlik. Addig is azt üzenik Orbán Viktornak: el a tűkkel a gyerekektől.Arnold Schwarzenegger szerint idióták az oltásellenesek
Amilyen természetes az, hogy a piros lámpánál megáll az ember, úgy annak is természetesnek kell lennie, hogy tartjuk a távolságot, kezet mosunk, maszkot hordunk, beoltatjuk magunkat – mondta Arnold Schwarzenegger a Vanity Fairnek adott interjújában. A testépítőből lett színész és ex-kormányzó beszélt arról, hogy szerint az egy idióta, aki nem oltatja be magát és nem visel maszkot sem.Hülyítette az embereket a Covid-szkeptikus, oltásellenes szekta vezetője, majd elkapta a koronavírust és meghalt
Nemcsak itthon divat tagadni a koronavírust, Nagy-Britanniában is vannak olyan hülyék, akik szerint az egész egy világméretű összeesküvés, amit az illuminátus gyógyszerészlobbi talált ki, hogy a világra szabadítsák az oltásba csomagolt mikrocsipeket. Az egyik élenjáró volt az ötvenhat éves David Parker is, aki a Facebookon osztotta a baromságokat, végül hétfőn halt meg Darlington város kórházában – mi másban, mint a Covidban.Még mindig oltásellenes az ellenzék
Az ellenzéki politikai sajtóorgánumok szinte naponta változtatják álláspontjukat a koronavírus járvány elleni védekezés lényeges kérdéseiben, és így természetesen az oltásokkal kapcsolatban is. Értelemszerűen azokat a szakértőket támadják, akik sikeresen küzdöttek meg Magyarországon az egész világot megrengető járvánnyal. Hiába az a nyilvánvaló és világos tapasztalat, hogy hány járvány, vagyis kórokozó tűnt már el, szorult vissza védőoltások hatására, a baloldalon politikai haszonszerzés reményében úgy tesznek, mintha az emberiség, a tudomány ezen közös és egyértelmű, évszázados tapasztalatai nem is léteznének. Politikai alapon támadják a Kormány tudományos alapon hozott döntéseit és tagadni próbálják a védekezés nyilvánvaló eredményeit.A szerb egészségügyi miniszter értetlenül áll egyes egészségügyi dolgozók oltásellenessége előtt
Értetlenül áll egyes egészségügyi dolgozók vakcinaellenessége előtt Zlatibor Loncar szerb egészségügyi miniszter, aki úgy fogalmazott: miért foglalkozik gyógyítással az, aki nem hisz benne. A Vecernje Novosti című belgrádi napilap vasárnapi beszámolója szerint az egészségügyi miniszter problémásnak nevezte, hogy valaki azt állítja, segíteni akar az embereknek, az oltásokról meg úgy gondolja, hogy azzal chipet juttatnak a szervezetbe.Koronavírusban halt meg az oltásellenes seriff-helyettes
Daniel Trujillo halálát koronavírus-szövődmények okozták, számolt be róla a Daily Mail cikke alapján az egeszsegkalauz.hu. A korábban tengerészgyalogosként, utoljára seriff-helyettesként dolgozó férfiról nem tudni, hogy volt-e bármilyen komolyabb betegsége. A férfi oltásellenes volt, és a közösségi oldalán is azt hangoztatta, hogy az immunrendszere elegendő a koronavírus legyőzéséhez.Ajánljuk még

















