oltásellenesség
Az oltás nem magánügy, hanem társadalmi felelősségvállalás
Tűkön ülve vártuk, hogy hazánkba is megérkezzen a koronavírus elleni vakcina és végre meglássuk a fényt az alagút végén. Egy év távlatában szinte elképzelhetetlenné vált a maszk nélküli vásárlás, az indokolatlan köztéren tartózkodás nyolc óra után, vagy a fizikai kontaktus egymás üdvözlése céljából, ugyanakkor még itt van a levegőben a harmadik hullám lehetősége is, amit mindenki szeretne elkerülni. Ennek ellenére még mindig akadnak vírustagadók, újabban pedig az oltásellenes hangok is felerősödtek. A portálunknak nyilatkozó pszichológus, Gyarmati Rita szerint azok az emberek vannak az oltás ellen, akik most egyébként is úgy érzik, hogy az egész világ ellenük van, így nem csoda, hogy a vakcinában sem bíznak. Önmagunk megismerésével és új célok kitűzésével azonban sokat segíthetünk saját magunkon. A PestiSrácok.hu megszólaltatta Nagy Ákos György sebész főorvost is, aki szerint egyáltalán nem magánügy és nem saját felelősség az, hogy valaki beoltatja magát vagy nem, jelenleg ugyanis a vakcina az egyetlen megoldás a koronavírus-járvány megfékezésére.A baloldal az oltási programot torpedózná
Miután 2020-ban végig álhír-galacsinokat dobált a nyilvánosságba, a baloldal most az oltási programot torpedózná – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára közösségi oldalán, kedden. Dömötör Csaba a Magyar Nemzet online kiadásában kedden megjelent egyik cikket megosztva azt írta: most már arról is megdöbbentő nyíltsággal beszélnek, hogy miért torpedóznák az oltási programot.Politikai tőkét kovácsolhat a baloldal az oltásellenességből Magyarországon
Elszólhatta magát a magyar balliberális holdudvar a Politico nemrégiben megjelent cikkében, amelyből az derül ki, hogy az ellenzéki erőknek érdekükben áll az oltásellenes hangokat erősíteni, ha az Orbán-kormányt meg akarják buktatni. A baloldal új kommunikáció stratégiája azonban emberéletekbe kerülhet, ami, úgy tűnik, mégsem túl drága, ha a hatalom megszerzése a cél.Halálosan megfenyegették a magyar virológust, aki kiállt a koronavírus-oltás mellett
Boldogkői Zsolt virológust, aki a koronavírus-járvány során végig a maszkviselés, illetve az oltás beadatásának fontosságát hangsúlyozta, azóta támadják, amióta először a Rádió 1-en, majd az ATV-n vitázott Gődény György vírusszkeptikus gyógyszerésszel – számolt be az RTL Híradó.NNK: Társadalmi normaként váljon elfogadottá az általános átoltottság és a szabályok betartása
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) elkötelezett amellett, hogy az általános átoltottság és a koronavírus-járvány terjedését megakadályozó megelőző szabályok betartása társadalmi normaként váljon elfogadottá – hangsúlyozza a központ az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményékben.Keményen odaszúrt az EMMI: Rendkívül káros a vírusszkeptikusok és az oltásellenesek tevékenysége
Kemény hangvételű közleményt adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amelyben egyebek mellett arra hívták fel a figyelmet, mennyire károsnak ítélik meg a vírusszkeptikus és oltásellenes tevékenységet.Ajánljuk még















