oltásellenesség
Így csípte el Dobrev Klárát, Kunhalmi Ágnest és Szaniszló Sándort Bohár Dani A riporterben (videó)
Hogy értékeli utólag a baloldal oltásellenes kampányát? – kérdezte meg Dobrev Klárát, a Gyurcsány-párt miniszterelnökjelöltjét Bohár Dániel A riporter vasárnapi adásában, aminek a fő témája az ellenzék a járvány alatt tanúsított politikája mellett az volt, hogy miért nem néz szembe a baloldali média az általa terjesztett rémhírekkel? Utóbbira Kunhalmi Ágnestől, az MSZP társelnökétől is választ próbált kapni a műsorvezető, ám kiderült: a politikus szerint a baloldali sajtó csak a munkáját végezte. Bohár Dániel megkérdezte Szaniszló Sándort, a XVIII. kerület DK-s polgármesterét is, aki egy bejegyzésben a kerületbe érkezett kínai oltóanyagok visszaküldéséről fantáziált, ám ő azt is tagadta, hogy oltásellenes lett volna. A riporter friss adása minden vasárnap este nyolc órától látható a Pesti TV műsorán, majd rögtön utána visszanézhető a csatorna weboldalán. A teljes műsor itt nézhető vissza. Polbeat Pankráció: még a baloldali elemző szerint is részben oltásellenes az ellenzék (Videó!)
Oltásellenes baloldal, ellenzéki víruspártiság, a megkapott vakcina ellenére aggódó, így egyelőre a focimeccsektől is távolmaradó Nagy József, és uniós vakcinakorrupció – egyebek mellett ezekről a témákról vitáztak a Polbeat Pankrációban Szarvas Szilveszter vendégei: Lánczi Tamás, Nagy József, Törcsi Péter és Nagy Attila Tibor. A baloldali oltásellenességről különösen nagy vita robbant ki a Pesti TV-ben, mert amíg Lánczi és Törcsi szerint a magyar ellenzék bizonyította, hogy oltásellenes, addig Nagy Józsefék ezt tagadták, de még nem ért itt véget a beszélgetés. Nagy Attila Tibor például azt hajlandó volt elfogadni és beismerni, hogy a magyar baloldal részlegesen oltásellenes, de Nagy József még ezt sem. "Az ellenzéki pártok a keleti vakcinák ellen szólaltak és szólalnak fel, még aláírásgyűjtést is kezdeményeztek a kínai oltóanyag ellen. Fordítsuk ezt le: ezek szerint csak akkor lehetsz rasszista, ha minden rasszt gyűlölsz, ha csak a színesbőrűeket nem kedveled, akkor nem vagy rasszista. Ezt mondod, Józsi! Ez nonszensz" – érvelt Lánczi Tamás, amire Nagy József kifejtette: a példa nem állja meg a helyét, sőt, a baloldali politikusok mindvégig az oltás felvételét támogatták, legfeljebb aggályaik voltak az uniós gyógyszerügynökség által jóvá nem hagyott keleti vakcinákkal kapcsolatban. Törcsi Péter szerint miután csak két kategóriáról beszélhetünk, vakcinapártiságról és víruspártiságról, így aki petíciót indít a kínai vakcina ellen, az csak víruspárti lehet, de a baloldali víruspártiságot az ellenzéki sajtó és a progresszív NGO-k is átvették. Nézze meg a teljes vitát, érdemes! Ilyen jövőt szán a magyaroknak a Momentum: Fegyőrék számára Pikó András és Baranyi Krisztina tevékenysége a követendő példa és az etalon
Sűrű este volt ismét a Karanténvlogban, ahol Szabó Gergő és állandó vendégei, Dezse Balázs, valamint Szalai Szilárd az ellenzék által összehordott rengeteg ízléstelenséget pörgette végig. Ebben segítségükre volt Lévai István Zoltán, a XVIII. kerület fideszes önkormányzati képviselője és választókerületi elnöke. A péntek esti Karanténvlog a boszorkányok estéje volt, hiszen elképesztő gonoszság áradt Dobrev Klára és Szabó Tímea legújabb böffeneteiből. Gyurcsány felesége a koronavírusból szerencsére kigyógyult, de a kóros hazudozásból és uszításból sajnos nem, így tovább tolta az oltásellenes propagandát és még ő oktatott maszkviselésről. Szabó Tímea pedig jó kommunistaként gondolkodás nélkül letagadta hónapokon keresztül mantrázott hazugságait és a kínai vakcina mellett kampányolt, miközben a kormányt vádolta oltásellenességgel. A régi kommunista recept, úgy látszik, még mindig működik: vádold meg azzal ellenfeledet, amit te csinálsz, vagy amire te készülsz. De Szabó Tímea azért nem tagadta meg magát, hiszen a teljes vereség tudatában azért reményét fejezte ki, hogy a kínai vakcina okoz még problémákat hazánkban. Szerencsére Fekete-Győr András is színesebbé tette a péntek estét, hiszen teljes nyugodtsággal kijelentette, hogy Pikó András és Baranyi Krisztina az igazi példakép – aki tehát a Momentumra szavaz, számítson arra, hogy Józsefváros és Ferencváros elképesztő szétbarmolása lesz a követendő példa: a káosz, drogosok, szemét, széthordott pénz, elbocsátott dolgozók, teljes nemtörődömség és persze a BLM-szobor. Nézzétek most is a Karanténvlogot! A pofátlanság határtalan: Szabó Tímea a kínai vakcina felvételére buzdít és a kormányt vádolja oltásellenességgel (Karantén-vlog)
A kommunistánál nincs pofátlanabb fajta a világon: ha tegnap az arcodba hazudott valamit, gond nélkül mondja az ellenkezőjét a mai napon, sőt, még téged vádol hazugsággal. Ehhez tartja magát a magyar baloldal is, ahol Szabó Tímea az ATV egyik műsorában kénytelen volt elismerni, hogy bizony a kínai vakcinát is el kell fogadni az embereknek. De ha már itt tartott, akkor vajon miért is kellett volna megállnia ennél a szégyenletes pontnál, így Kabul rózsája ellentámadásba lendült, a szélsőbaloldali párt társelnökének demagógiája és pofátlansága pedig elérte azt a szintet, hogy a rikácsolás bajnoka vádolta meg oltásellenességgel a kormányt. Miután minden fronton visszavonulást kellett fújnia a demagóg politikusnak, azért még a foci EB-re utalva odaszúrt egyet, katasztrófát vizionálva a kínai vakcina miatt. Az ellentmondások nagymesterét csak Dobrev Klára szárnyalhatta túl, aki hasonló arcátlansággal jelentette ki, hogy bizony mindenki figyeljen a maszkviselésre és az oltások felvételére. Mintha a magyar társadalom teljesen hülye lenne és elfelejtette volna, hogy hónapok óta ássák alá a közbizalmat, a keleti vakcinák ellen még petíciót is indítottak, most pedig mindenkire figyelnek. A Karantén természetesen nem hagyta szavak és mémek nélkül a baloldal e heti termését sem, így a Pikó Andrást és Baranyi Krisztinát példaképnek tekintő Fekete-Győr is megkapta tőlünk a magáét, de a kormányzásra készülő 4 százalékos MSZP agytrösztjei is helyet kaptak mai összeállításunkban. Ne hagyjátok ki ma sem, készültünk nevetnivalóval és persze a dühítő igazságot is megmutatjuk nektek!