orosz-ukrán háború
Peszkov: az ukrán hatóságok kijelentései bizonyítják, hogy Kijev terrorcselekmények szervezőjévé vált
Az ukrán hatóságok kijelentései, miszerint készek "oroszokat ölni szerte a világon", bizonyítják, hogy Kijev nemcsak támogatja a terrorcselekményeket, hanem azok közvetlen szervezőjévé is vált – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn, újságíróknak.Kijevbe látogat Ursula Von der Leyen, miközben megerősítette, hogy újabb szankciós csomaggal készülnek
Az ukrán fővárosba, Kijevbe látogat május 9-én, az Európa-napon Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy megbeszélést folytasson Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel – közölte hétfőn Eric Mamer, a brüsszeli testület szóvivője.Közel 4 millió ukrajnai kapott eddig ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban
Az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdetétől március végéig 3 888 345 ukrajnai állampolgár kapott ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt az Európai Unió valamely tagállamában – tájékoztatott hétfőn az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.Zelenszkij elrendelte, hogy az Európa-napot ünnepeljék Ukrajnában is
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn rendeletet adott ki, amelynek értelmében Ukrajnában – a nyugati országokhoz hasonlóan – május 9-én ezentúl az Európa-napot fogják ünnepelni az eddigi győzelem napja helyett. Az államfő kezdeményezte, hogy a nácizmus feletti győzelem napját a jövőben május 8-án ünnepeljék.Több mint 1600 embert telepítettek ki a zaporizzsjai atomerőmű környékéről
Az orosz hatóságok 1679 embert, köztük 660 gyereket telepítettek ki az ukrajnai Zaporizzsja megyében található atomerőmű környékéről – közölték helyi orosz illetékesek vasárnap éjszaka.Marad az orosz magánhadsereg Bahmutban
A Wagner orosz magánhadsereg marad Bahmutban, miután ígéretet kapott erősítésre és lőszerutánpótlásra Moszkvától - jelentette be vasárnap Jevgenyij Prigozsin, a kelet-ukrajnai város ostromában meghatározó szerepet játszó zsoldoscsapat vezetője, aki korábban erői kivonásával fenyegetett.Veszélyesnek tartja a NAÜ főigazgatója a zaporizzsjai atomerőmű környékén folyó kitelepítéseket
A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója "potenciális veszélyhelyzetnek" nevezte a Zaporizzsja megye egyes települései lakóinak kitelepítését, amely Enerhodar városára, az atomerőmű dolgozóinak lakhelyére is vonatkozik.Az USA komolyan veszi a kárpátaljai magyarokkal kapcsolatos aggodalmakat? - Egy elhallgatott konferencia tanulságai
Lényegében nem volt eltitkolva az amerikai nagykövetség által még április 26-án rendezett konferencia, hiszen a sajtót bejárta David Pressman nagykövet megnyitóbeszéde, amelyben keményen ostorozta a magyar kormány általa cinikusnak bélyegzett hozzáállását az orosz-ukrán háborúhoz és a békéhez. Ami viszont el volt titkolva, az a konferencia célja, mégpedig, hogy amerikai közvetítéssel közelebb hozza az ukrán és a magyar diplomáciát. Nyilván ebben éppen Pressman beszéde nem segített. Az emiatt némileg ellentmondásossá vált konferencián ugyanakkor több előadó segített rávilágítani az eltérő álláspontok sajátosságaira, a megoldási lehetőségekre. Egyikük, Kalmár Ferenc, aki az magyar-ukrán vegyesbizottság magyar elnöki minőségében vehetett részt a konferencián, portálunknak részletesen beszámolt annak tanulságairól. Ha már a konzervatív sajtót amúgy is elfelejtették meghívni...Ukrán légierő: most először semmisítettek meg egy hiperszonikus orosz rakétát
Az ukrán légierő parancsnoka, Mikola Olescsuk altábornagy szombaton bejelentette, hogy az ország légvédelme megsemmisített egy Kinzsal típusú orosz hiperszonikus rakétát. Ez az első alkalom, hogy Kijevnek sikerült lelőnie ilyen rakétát, amelyről Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban azt mondta, éppen azért ideális fegyver, mert a rivális légvédelem nagyon nehezen tudja bemérni.Ajánljuk még
















