oroszország
Karácsony ukrajnai útja kínosan hasonlít arra, amit egy fiatal kommunista polgármester csinált a 80-as években
Amikor annak idején Karácsony Gergely Ukrajnában járt, és magát diplomatának képzelve a magyar embereket próbálta képviselni (amire nem volt felhatalmazása), miközben a magyar kormányt szidta, tudtam, hogy valahonnan ismerős ez a helyzet, olvastam már hasonlóról valahol. Azt is tudtam, hogy a dolognak van egy erősen kommunista szála is, de sehogy nem jutott eszembe akkor, hogy hol és mikor történt hasonló eset. A minap viszont Dinesh D'Souza könyvét olvasgatva beugrott egy egyetemi töri óra, és rájöttem, hogy tényleg. A főpolgármester nagyon hasonló dolgot csinált, mint annak idején Bernie Sanders, az USA nyíltan kommunista, szociáldemokrata politikusa, Vermont állam korábbi kongresszusi képviselője csinált az 1980-as évek elején a Szovjetunióban tett látogatásakor. Véletlen lehet mindez?2024 összefoglalva egy szalagcímben: A britek Afrika kifosztása miatt aggódnak
Eva Kaili a korrupt politikusok miatt nem mert bejárni az EP-be, helyette az előzetes letartóztatás biztonságát élvezte. Ursula von der Leyen a felelőtlen SMS-ezés ellen szólalt fel. Brüsszel és Berlin karöltve aggódik a magyar jogállamiságért. A britek meg Afrika kifosztása miatt aggódnak. Winston Smith pedig ült a fülkéjében és azon gondolkozott, hogy a Times-nak vajon hány számában írhattak a Brit Birodalom nevű, a Párt szerint soha nem is létezett ország afrikai hódításairól. A mai is egy hosszú nap lesz az igazság minisztériumban.Az oroszok szerint a NATO készül valamire
Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyinak nyilatkozva elmondta, hogy a hamarosan tartandó NATO Steadfast Defender 24 hadgyakorlat növeli a lehetséges incidensek számát. Mint fogalmazott, a gyakorlat nem fogja megfélemlíteni Oroszországot, amely fokozott katonai tevékenységre hívta fel a figyelmet a nyugati határainál.A NATO 90 ezer katonát mozgósít, hogy elrettentse az orosz haderőt
Az elmúlt évtized legnagyobb mozgósítását tervezi a NATO, hogy elrettentse az orosz haderőt - jelentette be Christopher Cavoli tábornok, a szervezet európai erőinek főparancsnoka csütörtökön.Lavrov: a párbeszédhez Washingtonnak fel kell hagynia az orosz érdekek aláásásával
Moszkva jelenleg nem lát lehetőséget a hadászati stabilitásról szóló párbeszédre Washingtonnal, a Nyugatnak ehhez előbb fel kellene hagynia az orosz érdekek aláásásával - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtöki moszkvai évértékelő sajtóértekezletén.Az oroszok szerint Kijevet nem hagyják tárgyalások útján kilépni a háborúból
Az Ukrajna és Nagy-Britannia által megkötött, nem kötelező jogerejű biztonsági megállapodás azt mutatja, hogy Kijevet nem engedik tárgyalások útján kilépni a jelenlegi konfliktusból - jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.A NATO-főtisztviselő szerint a szövetségnek hadviselési átalakításra van szüksége
A NATO hadviselésének átalakítására van szükség, a kollektív védelem új korszakában, a hatékonyság helyett az eredményességre kell összpontosítani - jelentette ki Rob Bauer admirális, a NATO katonai bizottságának elnöke szerdán Brüsszelben. A holland tábornok a NATO-tagországok védelmi vezetőinek kétnapos találkozóját megnyitó sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy az a korszak lezárult, amelyben minden előre láthatóan rendelkezésre állt, ellenőrizhető volt.Az észak-koreai külügyminiszterrel találkozott az orosz elnök (Videó)
Fogadta a Kremlben Cso Szon Hui észak-koreai külügyminisztert orosz hivatali partnere, Szergej Lavrov társaságában Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte kedd este Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. A két tárcavezető ezt megelőzően a moszkvai külügyminisztériumban tárgyalt, a Kremlben pedig tájékoztatta Putyint az elért megállapodásokról. A találkozón orosz részről részt vett Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója is.Ajánljuk még

















