oroszország
A konfliktusban való részvételnek tekinti Moszkva az F–16-osok NATO-bázisokról való felszállását
Ha az ukrán F–16-os harci gépeket lengyelországi, romániai és szlovákiai bázisokról vetik be orosz célpontok ellen, ezt Moszkva ezen országok részvételének tekinti a konfliktusban – jelentette ki Konsztantyin Gavrilov, a katonai biztonságról és fegyverzetellenőrzésről szóló bécsi tárgyalásokon részt vevő orosz delegáció vezetője.Észak-Korea ismét orosz delegációt fogadott
Jun Jongho, az észak-koreai külgazdasági kapcsolatokért felelős miniszter fogadta a két ország határán fekvő orosz régió kormányzóját, hogy megvitassák a regionális gazdasági együttműködés fellendítését – jelentette szerdán az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA.Josep Borrell: Oroszországnak nincs joga választásokat tartani Ukrajna nemzetközileg elismert területein
Oroszországnak nincs joga választásokat tartani Ukrajna nemzetközileg elismert területein, az ilyen intézkedés súlyosan sérti az ENSZ Alapokmányát, valamint Ukrajna függetlenségét, önállóságát és területi épségét – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője egy keddi közleményében. Josep Borrell az orosz központi választási bizottság bejelentésére reagált, amely szerint megtartják márciusban az orosz elnökválasztást az Ukrajnától elcsatolt régiókban is.Finnország csütörtökön újra megnyit két határátkelőhelyet Oroszország felé
A finn kormány kedden bejelentette, hogy az Oroszországgal közös keleti határszakaszon az illegális bevándorlás feltartóztatása végett november végén bezárt nyolc határátkelőből kettőt csütörtöktől újra megnyit.Az Ukrajnától elcsatolt régiókban is megtartják az orosz elnökválasztást
Megtartják márciusban az orosz elnökválasztást az Ukrajnától elcsatolt négy régióban is, ahol hadiállapot van érvényben – közölte hétfőn az orosz Központi Választási Bizottság.Orosz hírszerzés: a Nyugat fontolóra vette az ukrán elnök elmozdítását
Vezető nyugati hatalmak magas rangú tisztségviselői arról tárgyalnak, hogy "leváltanák" posztjáról Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt – állította hétfői jelentésében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtószolgálata.Putyin: Ukrajnának nincs jövője
Ukrajna nem állít elő semmit, ezért nincs jövője, Oroszországnak pedig van – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televízió vasárnap sugárzott Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.Oroszország és Észak-Korea erősödő együttműködéséről tárgyaltak az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán nemzetbiztonsági tanácsadói
Az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán nemzetbiztonsági tanácsadói Oroszország és Észak-Korea megerősödő együttműködéséről tárgyaltak - közölte szombaton Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, aki a háromoldalú találkozóra érkezett Szöulba. Sullivan a két kollégájával, a japán Akiba Takeóval és a dél-koreai Cso Te Jonggal lezajlott háromoldalú találkozót követően újságíróknak elmondta, hogy Washington, Szöul és Tokió biztos abban, hogy Észak-Korea fegyvereket szállít Oroszországnak, amelyeket Moszkva az Ukrajna elleni háborúban akar használni.Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy indul a 2024-es oroszországi elnökválasztáson (Videó)
Bejelentette Vlagyimir Putyin hivatalban lévő orosz államfő pénteken, hogy elindul a 2024-es elnökválasztáson. Erről először annak a beszélgetésnek a részvevői számoltak be a sajtónak, amelyet az államfő folytatott a Kremlben pénteken a haza hőseinek napja alkalmából rendezett ünnepség résztvevőivel, később pedig erről videofelvételt is közöltek.Ajánljuk még

















