összefogás
Teljes mellszélesség - Szegeden járta a kanosszát a renegátnak bélyegzett Molnár Zsolt
Nem foglalkozik a továbbiakban az ellenzéki összefogás kérdésével Molnár Zsolt, MSZP-s politikus, aki kemény csörtében maradt alul Botka László, szocialista miniszterelnök-jelölttel szemben. A vita kimondva-kimondatlanul ismételten a Gyurcsány Ferenccel való ellenzéki összefogásról szólt, amelyben a lekollaboránsozott Molnár engedékenyebb hangot ütött meg, míg Botka magát a felvetést is árulásnak tekinti, de főleg azt a tényt, hogy az általa meghatározott irány mögött korántsem zárkózik fel egy emberként az MSZP, és hogy a DK-val való összefogás igénye sajtónyilvánosságot kapott. Megjegyezzük, a fideszes Kósa Lajos emellett felhívta a figyelmet arra a lehetséges Botkához köthető taktikára, amely 2018-ban elengedné a kisebb baloldali pártok kezét, hogy 2022-ben egy baloldali (MSZP) kihívója lehessen a Fidesznek, míg a többiek eltűnnek a szavazói érdektelenség süllyesztőjében. Gyurcsány lebűnözőzte és lebetegezte Orbán Viktort (videó!)
Tíz éve üldöznek politikai ellenfeleim, de ha érdemlek is büntetést, azt már letöltöttem - nyugtatta magát tizenharmadik évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció pártelnöke. Mint az exkormányfő fogalmazott, mindig is Magyarország egyik vezetője volt és marad, mivel „tisztességesebb, jobb őszintébb” egyes politikustársainál. Arról is beszélt, nem szabad a demokratikus ellenzéknek lepaktálnia a Jobbikkal, fölcserélni a rosszat egy még rosszabbra, ugyanakkor üzent a jobboldali szavazóknak is, akik szerinte vezérük utasítására hol nyugatról, hol keletről várják a szeleket. Véleménye szerint senkit nem érdekelnek az évekkel ezelőtt elkövetett hibák ahhoz képest, amekkora kárt okozott a Fidesz az országnak. Gyurcsány dühös indulattal azt ígérte: letörli a fideszesek mosolyát. "A Fidesz lop, a miniszterelnök tolvaj, mint párttársainak jelentős része. El kell őket távolítani, addig nem nyugszunk, amíg ezek börtönbe nem kerülnek."