összefogás
Devizahitel vitte el az otthonukat – Lakossági összefogással kezdenének új életet
Pontosan tíz évvel ezelőtt vett fel 4,3 millió forint deviza alapú hitelt Báthory László, lakásvásárláshoz, hogy saját otthont biztosítson a családjának. A férfi, aki akkor még a honvédség szolgálatában állt, hét éven át fizette becsülettel a törlesztő részleteket. Amikor a bank az eredetileg megállapított összegnek már a háromszorosát kérte havonta, és dönteni kellett a megélhetés és a kötelező fizetnivalók rendezése között, a családfő összeomlott. Cukorbeteg, majd pánikbeteg lett, leszázalékolták, majd az otthonukat is elveszítették. Pétfürdői háromszobás lakásukat a pénzintézet eredeti árának feléért árverezte el, ezen felül további öt millió forintot követel. Báthory Lászlónak, feleségének és négy gyermeküknek néhány hete maradt, hogy önként elhagyja az otthonát. Öröm az ürömben, hogy Veszprém megyében sokan összefogtak, hogy megsegítsék a kilakoltatás előtt álló családot. Az ünnepek alatt több mint egymillió forintot gyűjtöttek össze a segítők. Ajánljuk még
Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? - „Minden eshetőségre fel kell készülni”
A Tűzfalcsoport friss elemzése szerint a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) február 15-i Facebook-posztja messze túlmutat a hagyományos érdekképviseleten. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét. A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.