otthonteremtés
Gyurcsány tombol: "disznóság, embertelenség, amit a kormány művel"
Disznóság, embertelenség, hűtlen kezelés, amit a kormány csinál - írta a közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc annak kapcsán, hogy sajtóhírek szerint a kormányzat irodaépületeket vásárol. A DK elnöke azt is bejelentette, hogy büntetőfeljelentést tesznek.Rétvári Bence: meghozta az eredményét az Otthonteremtési program
Meghozta az eredményét az Otthonteremtési program: egy évtized alatt sikerült kevesebb mint a felére csökkenteni a túlzsúfolt lakásban élők számát Magyarországon – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.Varga Judit: Az otthonteremtést segíti a közjegyzői díjak csökkentése
Az otthonteremtést segíti a közjegyzői díjak csökkentése – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.Novák Katalin: A magyar családpolitikának kettős célja van
A magyar családpolitikának kettős célja van: egyrészt segíteni a fiataloknak, hogy annyi gyermekük lehessen, amennyit szeretnének, megállítva a négy évtizede tartó népességfogyást, másrészt támogatni azokat, akiknek már született gyermekük – hangoztatta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a II. Magyar-Lengyel Fórumon kedden.Novák Katalin: januártól akár a csok teljes összege felvehető többgenerációs otthonok létrehozására
Január elsejétől akár tízmillió forintos támogatást is kaphatnak a gyermekvállalás előtt álló vagy már gyermeket nevelő fiatalok tetőtér-beépítéssel megvalósuló új, többgenerációs otthon létrehozására – jelentette be Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter a szerdai sajtótájékoztatón.Otthonteremtési boom-ot eredményezhet Novák Katalin új programja
Csak családoknak elérhető kedvezményes lakásáfa, illetékmérséklés vagy eltörlés, nagyobb összegű csok egy, vagy két gyerek esetén is – néhány közelmúltbeli felvetés, amelyek akár helyet kaphatnak a kormányzat tervezett nagyszabású otthonteremtési programjában. Az viszont a részletek ismerete nélkül is egyértelmű Novák Katalin frissen kinevezett tárcavezető szavaiból, hogy nem bérlakásprogram készül, hanem a cél az, hogy még többen juthassanak saját otthonhoz. Egyelőre nem lehet tudni részleteket a kormány új intézkedéscsomagjáról, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent esszéjében még a korábbiakat is túlszárnyaló otthonteremtési boom-ként írt le, Novák Katalin pedig minden idők legnagyobb otthonteremtési programjának nevezett. Az azóta családokért felelős tárca nélküli miniszterré kinevezett Novák Katalin a Hír TV múlt pénteki műsorában kijelentette: a cél az, hogy még többen juthassanak saját otthonhoz, és az otthonteremtés feltételei kedvezőbbek legyenek.Fürjes Balázs: A közlekedés és az otthonteremtés a fővárosi fejlesztés kulcsterületei
A közlekedés, az otthonteremtés, valamint a minőségi zöld felületek létrehozása és gyarapítása, ezek lesznek a kulcsterületei a következő években is a kormányzati Budapest fejlesztésnek a fővárosiak érdeke és az emberek igényei alapján – mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára csütörtökön a Portfólió Lakás Konferencia 2020 rendezvényen.Leginkább lakásvásárlásra fordítják a babaváró kölcsönt
Elsősorban a saját otthon megteremtésére, lakásvásárlásra használják fel a családok a babaváró kölcsönt, ami a harmadik gyermek megszületése után teljes támogatássá válik - mondta Kutassy Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökhelyettese az M1 aktuális csatornán vasárnap.Ajánljuk még