pákh imre
Pákh Imre a PS-nek: "Ebben a háborúban nem lesznek győztesek"
Lehet, hogy a munkácsi vár fokáról ledöntött turulmadár Nagydobronyban, vagy valamely másik településen kerül új talapzatra, de Munkácsra akkor is vissza kell, hogy szálljon egy, a korábbinál még szebb, még nagyobb turulmadár – mondta a PestiSrácok.hu-nak budapesti otthonában Pákh Imre, Amerikában élő munkácsi üzletember, aki szerint a Turul ügye jóval több, mint egy szobor helyreállításának kérdése: nem más, mint a magyarság, a magyar tudat fennmaradásának szimbóluma Kárpátalján. Pákh Imre lapunknak beszélt az orosz–ukrán háborúról is. Kijelentette, hogy véleménye szerint ennek a háborúnak nem lesznek győztesei, óriási vesztesei viszont többek között a kárpátaljai magyarok is, azok a fiúk, akiktől mások háborújában várják el, hogy a vérüket, életüket adják, mert ott, a fronton nulla harci-katonai tudással, ahogy a frontra a fiatalokat viszik, csak meghalni lehet. "Aki valóban békepárti, az nem mond olyat, hogy az utolsó ukrán katonáig harcolni kell. És nem lehet más észszerű, emberi cél, mint a béke" – mondta Pákh Imre.Rongálás miatt felelhetnek a munkácsi Turul ledöntői
Magyarországi és kárpátaljai jogi segítséggel száll harcba a munkácsi Turulért Pákh Imre munkácsi származású magyar üzletember, aki családi alapítványa költségén állíttatta újra – a vár felújítási költségeit is állva – a csehszlovákok által egyszer már ledöntött milleniumi emlékművet. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője lapunknak azt mondta, minden segítséget megadnak Pákh Imrének; álláspontjuk szerint rongálás történt, a Turul-emlékmű pedig magántulajdon, Pákh Imre tulajdona, hiszen adományozásról még csak okirat sem készült 2008-ban.Pákh Imre a PS-nek: „Kimentem a szüleim sírjához és megesküdtem, hogy a turul újra visszaszáll” (Videó)
Nem a várárokban fekszik, hanem a munkácsi múzeum egyik termében, ponyvával letakarva őrzik az október 13-án a várfokon álló obeliszkről barbár módon levágott turulmadár darabjait – tudta meg a PestiSrácok.hu Pákh Imrétől, aki lapunknak azt mondta: nem nyugszik, míg vissza nem kerül rendeltetési helyére a magyarok eredetét, Kárpát-medencei ezeréves múltját szimbolizáló szobor. A New Yorkban élő magyar üzletember Kárpátaljáról, Munkácsról származik. Édesapja, Pákh Sándor élete egyik legfőbb küldetésének tekintette a munkácsi vár felújítását és a csehszlovákok által 1924-ben ledöntött turul helyreállítását. A vár felújítását és a 25 méter magas obeliszk, rajta a turul elkészítését és felállítását is a Pákh család finanszírozta. Pákh Imrét akkor az ukrán államfő ki is tüntette a kulturális értékmentésért, sőt, mi több, az akkori polgármester díszpolgári címet is adományozott neki. 14 évre rá, 2022 október 13-án másodjára is ledöntötték a turulmaradat. „Aznap kimentem a temetőbe a szüleim sírjához és megesküdtem, hogy újra visszaszáll a turul” – mondta lapunknak Pákh Imre, aki, mint cikkünkből megtudják, nagy valószínűséggel a szobor és az obeliszk jogos tulajdonosa lehet. A szobordöntés számtalan jogsértés lehetőségét felveti, az üzletember mégis a probléma igencsak gáláns megoldását javasolja és magyar jogászokkal vág neki a turul megmentésének.Szilágyi Ákos: Elraboltak egy részt az országunkból, és úgy tűnik, semmivel nem tudjuk őket emiatt kiengesztelni
Az elmúlt napokban erős érzelmeket és általános felháborodást váltott ki, hogy Munkács városi tanácsa egyik napról a másikra elbontatta a munkácsi várban álló Turul-szobrot, hogy a helyére az ukrán címert tegye. „Visszaszáll a turulmadár a munkácsi várra” – üzenik a kárpátaljai magyarok a közösségi oldalakon a provokációra reagálva, és arra buzdítanak, minél többen osszák meg az üzenetüket. És ne feledjük, optimizmusra van okunk, hiszen egyszer már eltávolították a Turult, de az akkor visszakerült. Az esetről Szilágyi Ákossal, a magyar zászló és címer napjának a megálmodójával váltottunk pár szót, aki szerint szomorú, hogy még mindig itt tartunk és hogy az ukránok még mindig nem vették észre magukat.Pákh Imre: mindent megteszek, hogy a turulszobrot minél hamarabb visszaállítsák Munkácson
Interjút adott a munkácsi turulszobor 2008-es felállíttatását finanszírozó üzletember az emlékmű elbontása kapcsán a Magyar Nemzetnek. Pákh Imre egyértelmű provokációnak nevezte a barbár lépést, és kilátásba helyezte a jogi lépéseket is. Pákh szerint a szobor eltávolítása a munkácsi polgármester személyes felelőssége, a helyi vezetés pedig a megmaradt magyarok kitelepítését tervezi.Gulyás: A kormány megvásárolta Munkácsy Golgota című festményét
A kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét - jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón Kósa Lajos, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője és Papp László, Debrecen polgármestere társaságában.Jogerősen pénzbüntetéseket szabott ki a Fővárosi Ítélőtábla az őssejt-ügyben
Jogerősen pénzbüntetéssel sújtotta a vádlottakat az őssejtügyben a Fővárosi Ítélőtábla - közölte a bíróság csütörtökön a honlapján. A vád szerint Pákh Imre és társai engedély nélkül, nagyrészt anyagi ellenszolgáltatás fejében végeztek embrionális őssejtekkel terápiás célú kezeléseket 18 esetben gyógyíthatatlan vagy súlyos betegségben szenvedő embereken, illetve 3 esetben fiatalítás céljából.Az állam megvenné, Pákh eladná a Golgotát
Pákh Imre kész eladni a Golgotát a magyar államnak 10 millió euróért, azaz körülbelül 3 milliárd forintért – tudta meg az ATV.hu. A portál azzal kapcsolatba kereste meg a műgyűjtőt, hogy Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Kormányinfón elmondta, három milliárdért a kormány megvenné a festményt.Ajánljuk még