Pesti Srácok

paksi atomerőmű

Radioaktív fertőzést okozó súlyos mulasztás és az erőmű „összekoronavírusozása” – A paksi momentumos szerint provokáció, ha a nemzetstratégiai kockázatot jelentő hibáira emlékeztetik

SSSzalai Szilárd ‎PS Riport 2024 április 11.
A dátumok makacs dolgok, s mint ilyenek, provokatívak, sőt, propagandisztikusak is lehetnek. Főleg akkor, ha egy baloldali politikus szavait cáfolják. Legalábbis ez lett a megfejtése annak a Fideszből a ciklus közepén a Momentumba átigazoló paksi önkormányzati képviselőnek, aki a koronavírus-járvány kirobbanásakor a fertőzés európai gócpontjának számító Olaszországban kirándult, majd karantén helyett az erőműbe ment – míg ki nem tiltották onnan a járványügyi szabályoknak megfelelően –, ezt követően pedig az önkormányzat különböző rendezvényeit járta végig. Persze azóta sem mondott le közéleti szerepléséről, így legutóbbi „sajtótájékoztatóján” tettük fel a kérdést Barnabás Istvánnak, vajon megbánta-e már, hogy nemcsak a stratégiai fontosságú erőmű működését, de kollégái egészségét is veszélyeztette a világjárvány alatt? Nos, említett Barnabás István „lokálpatrióta” válasza annak ellenére is meglepett bennünket, hogy tudjuk róla, hogy a Momentum sorait erősíti – tőlük pedig hallhattunk már igen cifra kijelentéseket. Ugyanakkor nem egyedülálló az a felelőtlenség, amit a pandémia alatt tanúsított, hiszen 2013-ban olyan mulasztást követett el, amelynek eredményeképpen 3 ember maradandó egészségkárosodást, sugárfertőzést szenvedett. Persze csakúgy, mint a koronavírusos ügyben, úgy itt is igyekezett elhallgatni, milyen veszélynek tette ki közvetlen környezetét, valamint kollégáit.

Újabb gyomros Gyurcsányéknak – ez sem jött be, Feri!

Jurák KataJurák Kata Vezércikk 2024 március 22.
A nagy mennyiségű elektromos áram olcsó, biztonságos, fenntartható és környezetbarát előállítása követelményének csak a nukleáris úton előállított elektromos áram tud megfelelni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az Európai Nukleáris Szövetség első csúcstalálkozóján csütörtökön. A miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva megismételte: az energia ügye nagyon gyakran esik az ideológiai megközelítés túszává. És hogy ez Magyarországon mennyire így van, mi sem bizonyítja jobban, mint az, amit Gyurcsány és elvtársai 2009 óta művelnek a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban. Bár személyesen a kommunista utódpárt miniszterelnöke lobbizott a parlamentben a szerződés létrejöttéért, alig öt év múlva már a paksi bővítés ellen tüntettek a baloldali pártok, amikor már említett Gy. Ferenc nagykorú személy lehazaárulózta Orbán Viktort, de Bajnai Gordon is hatalmas tapsot kapott, amikor kijelentette, hogy „népszavazás lesz Orbán ellen”, és Fodor Gábor is üdvrivalgást kapott arra a kijelentésére, hogy Orbán Viktor „kivezeti az országot az EU-ból”. Az Összefogás „Paksról döntsön a nép!” című tüntetését egyébként éppen egy háztömbnyi ember állta végig, mindez azonban mégsem tántorította őket el attól, hogy azóta sem adják fel heroikus küzdelmüket a nukleáris energia ellen. Ja, és gonoszorbán.