Pesti Srácok

pánikkeltés

Schiffer András szétalázta a Jobbikot és az ellenzéket – Fegyőrről hazugságvizsgáló nélkül is tudjuk, hogy nem mond igazat (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 március 26.
Schiffer András, az LMP egykori elnöke keresetlen szavakkal alázta szét az ATV-ben az ellenzéket, amikor a köpönyegforgató Jobbikról és a többi ellenzéki pártról lerántotta a hazugságoktól szakadt leplet, majd azt mondta róluk, hogy "az ég menekítse meg tőlük az országot". Nos, ezzel a Karantén is egyetért, és reméljük, az igazán hazug, agymosott baloldali propaganda és köpönyegforgatás minél kevesebb embert fertőz meg. Ma azonban a köpönyegforgatók nem maradhattak ki adásunkból, hiszen Jakab Péter, a parizerkirály most sem volt képes a neki szegezett kérdésekre egyenesen válaszolni; terelt, mutogatott, és továbbra is szeretné, ha mindenki elhinné: milliós fizetése mellett ő bizony a nép egyszerű gyermeke. Természetesen őt sem kíméltük, ahogy a nagyokat mondó, véleményét hétről hétre változtató Kunhalmi Ágnest sem, aki most attól óvja a kormányt, hogy politikát vigyen a járványhelyzetbe. Mondja ezt az egyszázalékos népszerűségnövekedésért bármire képes Kunhalmi, annak a pártnak a társelnöke, akik nap mint nap keltik a pánikot, oltásellenes és a magyar emberek lelki békéjét megzavaró, azonnal cáfolható hazugságokkal operálnak. Azért maradt még ezen kívül is csemege a Karantén számára, hiszen Fekete-Győr András hazugságvizsgáló elé akar állni, miközben Soproni Tamásról, Déri Tiborról és Pikó Andrásról azt mondja, hogy átlátható kerületi vezetők. A Momentum kapkodása és arroganciája nem ismer határokat, az újságírókat listázó és eltiltó Fegyőr minden alkalommal újabb aljasságba vagy butaságba fut bele, ahogy a pártjához csapódó Hadházy Ákos is teszi. Végül műsorunk alászállt a DK poklába is, hogy meghallgassuk Adolf Hitler egyik kései szimpatizánsát, a Mandelát Mengelével összekeverő újbudai gyurcsányista polgármestert, László Imrét, aki csak olvasni tudta a napi propagandaadagot, de így sem volt benne köszönet, hogy nem ment fejből. Tartsatok ma is velünk, nézzétek a Karantént!

"Ezek jakobinusok, diktatúrát akarnak építeni lépésről lépésre" – Tuzson Bence az ellenzékről a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 március 6.
Mozgalmas hetet beszélt ki a Karanténvlog legénysége péntek este 20 órakor a Pesti TV stúdiójában, ahol a megszokott csapat, Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd szokásos hármasa Tuzson Bencével, a Miniszterelnöki Kabinet kormányzati államtitkárával egészült ki, aki tűpontosan cáfolta meg a baloldali ellenzék vergődő hazugságait a műsorban. A legelső téma rögtön egy fajsúlyos történés volt, hiszen Fekete-Győr András bolsevik leszámolási terve sokakban kiverte a biztosítékot. Tuzson Bence szerint a Momentum elnöke jakobinus pusztításra készül, a kommunista hataloméhséget egyre nehezebb palástolni, a Momentum pedig kapkodásában egyre brutálisabb tettekre ragadtatja magát. A műsorban Harangozó Tamás migránssimogatása és Tordai Bence álságos Facebook-posztja is szerepet kapott, hiszen utóbbi szerint azért tiltották le a Facebookról, mert a Fidesz úgy akarta. A hihetetlen hazugságok azonban már nem tűnnek meglepőnek, főleg azok után, hogy Gyurcsányék egyre aljasabb és egyértelműbb hergelésekkel jönnek elő. Szóba került még Kálmán Olga gusztustalan pánikkeltése is, hiszen a "független-objektív" volt műsorvezető szerint az ország összeomlott, a kormányra nem lehet számítani, itt van a zombiapokalipszis. Aki nem látta élőben péntek este, nézze meg mindenképpen a Karanténvlogot!

Fegyőr tojik a jogállamra, vérben forgó szemekkel készül bolsevik típusú leszámolásra elvtársaival együtt (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 március 5.
A Karanténnak most sem volt nehéz dolga, amikor a hét legkiemelkedőbb ellenzéki ostobaságai közül kellett szemezgetnie, hiszen a verseny ismét kiélezett és sok résztvevős volt. Talán Fegyőr újabb gusztustalan performansza vitte a prímet, aki az ATV-ben vérgőzös hangulatban osztotta az észt, hogy ítélet nélkül hogyan fogja majd félreállítani Polt Péter legfőbb ügyészt, de természetesen a börtönökbe sok más ember is elfér a bolsi momentumos szerint. Fegyőrön túl is van élet, ezt az ellenzéki sáskacsapat bizonyítja, aki a Fidesz Európai Néppártból való kilépését, annak hátterét sokkal jobban meg tudja magyarázni, mint az érintett. Hiába lépett ki önszántából a Fidesz az egyre inkább baloldali tömörülésből, a DK és barátai egy egyszerű tényt is hazugsággá tudnak formálni, ha úgy tartja kedvük. Kálmán Olga is megmutatta, hogy nem véletlenül nem csinál semmit havi egymillió forintért Karácsony Gergely mellett, hiszen Gyurcsány Ferenc is a frontvonalba hívta, ahol pánikkeltő és egészen hihetetlenül hazug riogatást végzett főnöke nevében. Az már csak hab a tortán, hogy Tordai Bence harminc napos Facebook-tiltását a Fideszre fogta, az agysejtek rohamos pusztulása és ki nem alakult erkölcsi tartás ennél jóval nagyobb ostobaságokra is rávette már a szélsőbalos Párbeszéd egyik prominens gyalázkodóját. Természetesen a happy end sem maradt el, a nyivákoló Tordai tiltását a Facebook egy nap alatt feloldotta. Vajon a valóban ok nélkül letiltott és lecsavart PestiSrácok.hu miért nem kapott egyből "kegyelmet" Cukorhegyi elvtárséktól? Mindenesetre az egyértelmű kettős mérce már nem lep meg bennünket, ahogyan az sem, hogy Harangozó Tamás, az MSZP egyik agresszív hasbeszélője ismét migránssimogatással lopta be magát az érzékenyítők szívébe. Nézzétek a Karantént ma is!

Szombathely szoci polgármestere akkorákat hazudott a megyei kórházról, hogy kitört a pánik

Magyar ugar 2020 november 11.
Komoly pánikot keltett egész Vas megyében Szombathely szocialista polgármesterének kedden, a város főterén tartott sajtótájékoztatója, amelyről a Czeglédyhez köthető Nyugat.hu még az elhangzottaknál is sokkolóbban számolt be. Nemény András minden valóságalapot nélkülöző kijelentései – amelyek szerint a Markusovszky kórház egyre nehezebben látja el betegeket, nincs elég orvos, aki üzemeltetné a lélegeztető gépeket, és még át is vezényeltek orvosokat Győrbe – alkalmasak arra, hogy megrendítsék az egészségügyi ellátásba vetett bizalmat. Ez pedig egy járvány kellős közepén akár büntetőjogi kategóriát is kimeríthet. A Markusovszky kórház közleményben tagadta a polgármester állításait; mint kiderült, Nemény András még csak nem is kért hiteles információkat tőlük azelőtt, hogy kiállt sajtótájékoztatót tartani. Az intézmény vezetése közölte: jelenleg a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház egyetlenegy dolgozója sem végez a győri kórházban egészségügyi ellátást. Több lélegeztető gépük van, mint a polgármester állításaiban szerepelt, és mindegyikhez rendelkezésre áll a szakszemélyzet. Hende Csaba, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője felháborodott az országos sajtóban is szárnyra kapott hangulatkeltés miatt. Közösségi oldalán arra kérte az ellenzéki politikusokat, hogy legalább ebben a súlyos válsághelyzetben fogják vissza magukat.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.