párbeszéd
A Párbeszéd csak adna és adna, most éppen alapösztöndíjat a tanuló ifjúságnak – Interjú Barabás Richárd szóvivővel
Egy „olyan progresszív pártnak, mint a Párbeszéd” mindig fel kell szólalnia, ha úgy érzékelik, hogy csökken az oktatáshoz való hozzáférés lehetősége. Ha mégse csökken egy tüntetés vagy egy felszólalás miatt, akkor az nekik már győzelem. Kedélyesen beszélgetős, néha kissé csapongó interjút készítettünk Barabás Richárddal, a Párbeszéd párt szóvivőjével a Corvinus épülete előtt előadott performance-uk után, ahol az egyetem közalapítványba szervezése és az ösztöndíj-rendszer tervezett bevezetése miatt tiltakoztak a párt aktivistái. A tiltakozás mellett a Párbeszéd politikusa az alapjövedelem mintájára az egyetemistáknak alapösztöndíjat adna, hogy jól érezzék magukat, továbbá úgy érzi, hogy a magánosítás nem megoldás a felsőoktatás nyilvánvaló problémáira, hiszen csak kiöntjük a gyereket a fürdővízzel. Emellett szóba kerültek azok a bizonyos „tendenciák” is.Tarlós a börtön, vagy az újabb jelöltség között választhatott?!? - Ellenzéki regagálások a főpolgármester bejelentésére
Megérkeztek a színes-szagos ellenzéki reakciók Tarlós István azon bejelentésére, hogy ismételten megméretteti magát a 2019-es főpolgármester-választáson. Az SZDSZ-utódpárt Liberálisok közleményükben a 4-es metró félbehagyását kérték számon Tarlóson, amely még száz évig biztosította volna Demszky Gábor polgármesterségét. Mint hozzátették, a főpolgármester a Fidesz-kormány bábja, aki felélte Budapest vagyonát. Az MSZP közleményében arról beszélt, a kormány fejőstehénnek tartja Budapestet, és hangsúlyozták, az ellenzék akkor jár el helyesen, ha Tarlós Istvánnal szemben egyetlen ellenzéki jelöltet állít. Önmagához képest is szokatlanul unalmasan reagált ugyanakkor Karácsony Gergely. A Párbeszéd társelnöke ezúttal kifelejtette mondandójából, hogy már csak a budapestiek és Brüsszel óvják Magyarországon a demokráciát. Azt viszont elárulta, támogatja az előválasztást, hogy kiderüljön, ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt. Gy. Németh Erzsébet sajtótájékoztatóján arról beszélt, Tarlós István városvezetésének legnagyobb korrupciós botránya lehet a 3-as metró szerelvényeinek felújítása. A DK-s képviselő hozzátette, "nem tudjuk, hogy Tarlósnak a börtön és az újraindulás között kellett-e választani".Egészségügy- és kötvényhiszti napirend előtt a Parlamentben
Az egészségügyről, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap működéséről, valamint a Népszabadság megszűnéséről volt szó hétfőn, a napirend előtt elhangzott felszólalások első felében az Országgyűlésben. Bangóné parádés, már-már színpadi produkciót adott elő, felszólalásából kiderült, hivatást váltott, és a rendőrség, valamint a vádhatóság helyébe lépett...Együtt küzd az európai ügyészségért az ellenzék, az LMP akár Hadházyval is összefogna
Az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is támogatja a Magyarország európai ügyészséghez való csatlakozásáról szóló aláírásgyűjtést, amelyet Hadházy Ákos független képviselő, volt LMP-társelnök indított. Az ellenzéki pártok csütörtöki közös sajtótájékoztatójukon Magyarország korrupciós helyzetével indokolták az összefogást.Kezdeményezheti a Párbeszéd és a Momentum költségvetési támogatásának felfüggesztését az Állami Számvevőszék
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hét jelölőszervezetnél lezárta a kampánypénzek ellenőrzéséhez kapcsolódó adatbekérés első szakaszát. Öt jelölőszervezet – a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a DK – az adatszolgáltatásukkal teljesítették az ellenőrizhetőség alapfeltételeit, az ellenőrzésük újabb szakaszba léphet. Két jelölőszervezet – a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Momentum Mozgalom – ugyanakkor az ellenőrzés lefolytatásának feltételeit nem biztosították, a két párt a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére sem volt elérhető, ezért az ÁSZ kezdeményezte a Magyar Államkincstárnál a költségvetési támogatásuk folyósításának felfüggesztését. A MKKP esetében folyamatban van az adatszolgáltatás értékelése – közölte honlapján a hatóság.A Párbeszéd kegyelemkenyerét eszi a néhai Népszabadság „nagyon független” főszerkesztője
Soros György bevándorláspárti alakulata, a Párbeszéd kommunikációs igazgatója lett Murányi András, az üzleti okokból az enyészeté lett Népszabadság volt főszerkesztője, aki korábban rendszeresen a független újságírás biztosítékaként aposztrofálta magát. A szebb napokat is megélt Murányinak vélhetőleg nem a mostani állása jelenti karrierje csúcsát, a Párbeszéd támogatottsága ugyanis szinte mérhetetlen.A Párbeszéd szerint a Sargentini-jelentés elleni határozati javaslat minden szava hazugság
A Párbeszéd szerint a Sargentini-jelentés elleni kormánypárti határozati javaslat minden szava hazugság vagy butaság, ezért a párt képviselői sem a tárgyalását, sem az elfogadását nem fogják támogatni a parlamentben.Képzavar az ellenzéki örömünnepen – Így istenítették Judith Sargentinit (PS-videó+galéria!)
Gyurcsány "összekígyózó" nyelvével, Karácsony Gergely újabb összefogási kísérletével, valamint a baloldali szavazóközönség abszolút vakvágányával telt a vasárnapra megrendezett nagy ellenzéki örömködés, amelyet a Sargentini-jelentés megszavazásának tiszteletére rendeztek a Bem József térre. A PestiSrácok.hu stábja ellátogatott az eseményre, ahol többek között arra voltunk kíváncsiak, miért jelenthet boldogságot bárki számára Magyarország elmarasztalása. Részletek a videóban!Örömtünti - Az MSZP-Párbeszéd is feltűnt a Sargentini-jelentés farvizén
Az Európai Unió megtette, amit meg kellett tennie, ezért most arra buzdítják a magyar választópolgárokat, hogy ők is cselekedjenek, és jöjjenek el a demonstrációra – invitálta a magyar választópolgárokat hétvégi tüntetésükre Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd egykori miniszterelnökjelöltje. Úgy vélte, még két ellensúly van, amely képes megállítani ezt a "korrupt hatalmat", az egyik az Európai Unió, a másik pedig a pesti nép, a budapesti polgárok. A csütörtöki sajtótájékoztatón Tóth Bertalan, az MSZP elnöke arról beszélt, pártja szerint fontos jelzés, hogy az európai politikusok úgy döntöttek, megvédik Magyarországot a saját kormányával szemben.Ajánljuk még

















