párbeszéd
Rokker Zsóti egyesítheti a Jobbikot és a Párbeszédet
Történelmi pillanatnak lehetünk tanúi: közös interjút adott a Magyar Narancsnak Jakab Péter, a Jobbik, illetve Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője. Két olyan politikusról van szó, akik a parlamentben tanúsított taploid viselkedésükkel hívták fel magukra a figyelmet. Jobb híján. Tordai Bence azzal, hogy letegezte a miniszterelnököt, Jakab Péter pedig lebűnözőzte képviselőtársait. Az interjú témája az esetleges együttműködés és az elvi azonosságok körül kulminálódott, de szóba került az is, hogy Rokker Zsóti támogatása felmelegítheti az ellenzéki pártok közötti szaunahangulatot, valamiféle végső megbékélést, ideológiai nyugvópontot adva a választási pártpankrációban szétzilált pártoknak. De kitértek arra is, hogy a Jobbik renitenseit, a Dúró-Toroczkai "párost" a Fidesz kesztűbábozza a háttérből. Bősz Anett: van elég hitem, erőm és kitartásom ahhoz, hogy lejöjjek a lámpavasról (PS-videó)
Sokszor emeltem fel a szavam az ellen, hogy valakit – ha csak virtuálisan, de – lámpavasra húzzanak, nekem van elég hitem, erőm, kitartásom, állóképességem ahhoz, hogy lejöjjek erről a lámpavasról – mondta Bősz Anett a PestiSrácok.hu-nak. A Magyar Liberális Párt ügyvivőjét az Amnesty International és a Magyar Helsinki Bizottság hétfői, „Stop Soros” törvénycsomag elleni tiltakozó megmozdulásán kérdeztük arról, hogyan érintette az az össztűz, amely a Párbeszéd frakcióból való kilépése után zúdult rá. A képviselőnő az interjúban arról is beszélt, az MSZP nélkül sem a Párbeszéd, sem ő nem szerzett volna parlamenti mandátumot. Arra a kérdésre, hogy kilépése után mennyire számíthat akár a szocialisták, akár a párbeszédes képviselők támogatására, Bősz Anett azt válaszolta, ha valaki valóban komolyan gondolja azt, hogy demokrata ellenzéki, akkor régi sérelmek – amik egyébként benne is lehetnének – nem befolyásolhatják a munkáját. Tudniuk kell azt, hogy változatlanul szükségünk van egymásra - mondta. Rétvári: az elmúlt években sikerült növelni a pedagóguspálya presztízsét
Köszönet illeti az összes, 170 ezer magyar pedagógust, aki napról napra a diákokkal foglalkozik, és segít abban, hogy Magyarország a jövőben sikeresebb, boldogabb legyen - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára június első vasárnapján, a pedagógusnapon Budapesten tartott sajtótájékoztatón. A Párbeszéd azonnali, radikális béremelést követel, a Demokratikus Koalíció pedig közölte: azért küzd, hogy helyreállítsa az oktatási intézmények önállóságát, szabadságát, és a pedagógus-hivatás méltóságát.