pedagógus-béremelés
Még két bérkorrekciót szeretne idén a Pedagógusok Szakszervezete, a mostani emeléssel sem elégedettek teljesen
Az InfoRádió vendége volt Totyik Tamás, a PSZ elnöke, aki szerint 2024-ben még legalább két korrekciót kellene, hogy végrehajtson a kormány a pedagógusbéreknél. Totyik szerint az oktatást, nevelést segítő munkatársak kimaradtak a bérrendezésből, továbbá kifogásolta a pedagógusok teljesítményértékelését is. Totyik Tamás korábban a szocialisták hajdúszoboszlói elnöki és Hajdú-Bihar megyei önkormányzati képviselői tisztségét is betöltötte, és helyet foglalt az MSZP Észszerűség és Felelősség Platform (ÉFP) hajdú-bihari elnökségében is.A nyugdíjba vonuló pedagógusok is kapnak fizetésemelést
Pintér Sándor belügyminiszter döntése alapján a nyugdíjba vonuló pedagógusoknak is biztosítani kell a fizetésemelést, ami összesen 389 embert érint.Rétvári Bence: az államkincstár fogja ellenőrizni, hogy minden tanár és óvónő megkapja-e a béremelést
Az államkincstár fogja ellenőrizni, hogy a fenntartók a pedagógusok béremelésére kapott teljes összeget arra is fordítsák – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. Rétvári Bence hangsúlyozta: amelyik intézményfenntartó nem így tesz, "le fog bukni".Hétfőn érkezik az emelt bér a tanároknak a tankerületi iskolákban
Az állami fenntartású iskolákban a tanárok, a tanítók, az óvodapedagógusok és a gyógypedagógusok 2024. február 5-én, hétfőn megkapják az átlagosan 32,2%-kal megemelt fizetésüket - tájékoztatta Maruzsa Zoltán 2024. január 31-én a pedagógus szakszervezeteket. A nem állami - egyházi, önkormányzati - fenntartású iskolákban és óvodákban a munkáltatók feladata utalni az emelt béreket, a fedezetet a kormány számukra is biztosítja.Átlagosan 32,2 százalékkal nő a tanárok és óvónők bére
Minden tanár és óvónő megkapta keddig a tájékoztatást az új megemelt béréről, amely átlagosan 32,2 százalékkal nő - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.Pedagógus-béremelések: akár a 800 ezer forintos alapbért is elérhetik a szakképzésben oktatók
A megjelent kormányhatározat értelmében 32,2 százalékkal tovább nő a szakképzésben oktatók bére, így a történelmi mértékű emeléssel négy év alatt megduplázódtak a tanári bérek - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.Rétvári Bence a PS-nek: józan ésszel fel nem fogható, hogy egy baloldali politikus vagy egy szakszervezeti vezető miért akarja akadályozni a pedagógusok béremelését (Videó)
A tanárok és óvónők béremeléséről tartott sajtótájékoztatót hétfőn Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. A miniszterhelyettes beszámolt róla, hogy bár a már 32,2%-kal megemelt fizetésüket fogják kézhez kapni a pedagógusok februárban, több szakszervezet továbbra is nehezíti a béremelés megvalósulását. Korábban a PSZ azt nyilatkozta, hogy ha nem lettek volna a szakszervezetek, akkor a kormány teljesen más célokra használta volna fel az uniós forrásokat, sőt, szerintük eszük ágában sem volt pedagógus-béremelésre fordítani azokat az összegeket. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete állítása szerint pedig a tanárok egész januárban úgy dolgoznak, hogy nem tudják, mennyi fizetést fognak végül kapni. Rétvári Bence lapunknak elmondta, hogy már 2022 nyarán nyilvánosságra hozta a kormány azt az EU-val közös dokumentumot, amely azt rögzíti, hogy milyen mértékű pedagógus-béremelést szeretnének 2025-re, és ahhoz milyen lépésekkel jutnak el. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a pedagógusok legkésőbb január 30-ig megkapják meg a papírokat az emelt bérükről, február elején pedig már a számlájukra is megérkezik az összeg. Továbbá az átlagnál nehezebb feladatokat ellátó, hátrányos helyzetű térségekben dolgozó pedagógusoknak a fentieknél is 20 százalékkal nagyobb fizetést garantál a törvény. Rétvári Bence szerint különösen felháborító, hogy a baloldal képviselői a múlt héten még utólag is támadták az Európai Bizottságot, amiért az együttműködött abban, hogy a magyar pedagógusok megkapják, ami jár nekik. Részletek a videóban!Lejárt a pedagóguslemez – Az MSZP máris megtalálta, kiknek kellene még emelni a fizetését
A közművelődésben dolgozók bérének infláció feletti emelését sürgette hétfőn, a magyar kultúra napján az MSZP választmányi elnöke, aki szerint a magyar közoktatás színvonalának emeléséhez nélkülözhetetlen, de nem elégséges feltétel a pedagógusbérek emelése.Rétvári: február elején már minden pedagógus emelt fizetést kap
Legkésőbb január 30-ig minden pedagógus megkapja a hivatalos értesítést az őt érintő béremelés pontos összegéről, február elején pedig valamennyien a számlájukon fogják látni a megemelt fizetést – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten. Rétvári Bence közölte, hogy a mostani a valaha volt legnagyobb fizetésemelés a magyar pedagógusok körében, hiszen 2022 és 2025 között összesen legalább 93,5 százalékkal növekednek a bérek.Ajánljuk még

















