pedagógustüntetés
Tordai ahelyett, hogy a lebukásáról beszélne, a Hír TV riporternőjét és annak családját gyalázza
Tordai Bence hosszas posztban igyekszik terelni a körülötte körvonalazódó botrányban, ami azután pattant ki, hogy a Hír TV birtokába került egy hangfelvétel ami bizonyítja, hogy Tordai Bence adott tanácsokat a Tanítanék Mozgalomnak arra, hogyan kezeljék a múlt hétfői parlamenti botrányukat, mit mondjanak az újságíróknak. A párbeszédes politikus elismerte, hogy ő van a hangfelvételeken, újabban pedig azt is tudni véli – merthogy saját állítása szerint kinyomozta –, hogy az ominózus hívás másik felén a Hír Tv riporternője volt. A "felismerést" követően óriási litániában rohant neki a Hír TV-nek, azonban magyarázkodása több kérdést vet fel, mint ahány választ ad. Hogyan nyomozott le egy politikus egy magántelefonszámot, vagy miért fecseg számára ismeretlen embereknek pártja belső ügyeiről? És persze miért próbálja koordinálni az elvileg független tüntetőket.Schilling Árpád megfejtette: aki tanít, arra nem bízhatjuk a gyerekeinket...
...csak arra, aki nem tanít, de leglább tüntet. Legalábbis ez derül ki a Franciaországba emigrált színházi rendező bejegyzéséből, aki szerint azok a tanárok és diákok a bátrak, akik most tüntetnek, akik pedig nem, azok a csendes többség, akik rettegnek és szégyellik is magukat. Továbbá jellemtelennek, gyávának, hazudozónak tartja őket, akik előbb-utóbb mások ellenségévé válnak, mert valahol le kell vezetniük a feszültséget. Majd felteszi a kérdést, hogy ők a legalkalmasabbak arra, hogy felnőttségre, autonómiára neveljék a gyerekeket? Schilling szerint az ellenállók fognak bekerülni nagy valószínűséggel a nemzeti tananyagba, és nem a most hallgató tanárok.Ha a tegnapi diáktüntetés a közoktatásunk végterméke, akkor valóban baj van
Péntek este jelenésem volt a köztévében. Igen, ott, ahol az úgynevezett diáktüntetés zajlott. Mindannyian voltunk fiatalok, valaki meg örökké az is marad – így a beszívott, vagy az éppen részeg bikaborjakra rálegyintettem. Ahogy a tőrölmetszett kormányellenes politika sem lepett meg, hiszen feltűnt annak a Tanítanék Mozgalomnak is a zászlaja, amelyről kiderült, hogy szerves része a külföldről támogatott baloldalnak. Ellenben a gátlástalan agresszióval keveredő indokolatlan kivagyiság gyomorforgató volt, de a több tízmilliós színpaditechnika is bicskanyitogató. Törtek-zúztak, majd provokáltak, leginkább a rendőröket, akik ezúttal is többen és békésebben voltak, mint maguk a tüntetők. Tényleg ők akarják jobbá tenni az oktatást? Mert ha ők a magyar közoktatás végtermékei, akkor tényleg van bőven teendő.Magyar Nemzet: Hornék állhatnak az AKG tanárainak forgalomkorlátozó akciója mögött
Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) tanárainak egy része csütörtök reggelre forgalomkorlátozó akciót szervezett a Szentendrei útra. Nem állami fenntartású intézményről van szó: borsos tandíjat kell fizetni a tanulók szüleinek. Az alapítványi gimnáziumként működő intézmény igazgatója pedig nem más, mint Horn György, az egykori SZDSZ-es politikus, Horn Gábor testvére - írja a Magyar Nemzet.Vörös zászló, szoborra akasztott Pintér Sándor, kommunista jelszavak és tucatnyi tüntető – Így virrasztottak a diákok a Belügyminisztériumnál (PS-GALÉRIA)
Virrasztással folytatta a demonstrációt a diákok "keménymagja" a Belügyminisztériumnál, ahol voltak régi kommunista jelszavak, szoborra akasztott belügyminiszter és persze tucatnyi kormányváltó diák is, akik a tanárokért tüntettek a maguk módján. Senki sem bántotta őket.A Belügyminisztérium előtt kiabálták a tanárok Pintér Sándornak, hogy mondjon le
A Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai és diákjai vonultak ma reggel a Belügyminisztérium épülete elé, mert egy levelet akartak Pintér Sándor belügyminiszternek és Maruzsa Zoltán oktatási államtitkárnak átadni, amiben a többi között az állt, hogy karácsony előtt látogassanak el az iskolájukba. A levelet végül más vette át, de a tüntetők összefutottak Pintér Sándorral, akinek azt kiabálták, hogy mondjon le.Újabb tüntetést tartottak a pedagógusszervezetek
A Tanárok a Tanárokért csoport a Pedagógus Egységgel és a Tanítanék Mozgalommal tartott közös tüntetést szombaton délután öt órakor a Klebelsberg Központ előtt a Bajcsy-Zsilinszky úton. A demonstrációja apropója az volt, hogy november 30-án azonnali hatállyal kirúgtak újabb nyolc tanárt, akik részt vettek a hetek óta tartó tiltakozásokban.Nem zavarta a pedagógusokat és a diákokat, hogy az üres Külső-Pesti Tankerületi Központ előtt demonstráltak (Galériával!)
Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, december elsejei hatállyalrendkívüli felmentéssel szüntették meg tankerületi igazgatók három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának a közalkalmazotti jogviszonyát, akik a Karinthy Frigyes Gimnázium pedagógusai voltak. A Belügyminisztérium egyébként már korábban is figyelmeztette a tanárokat, hogy ha megtagadják bármilyen okból a munkavégzést, akkor menniük kell. Most a Karinthy Frigyes Gimnázium pedagógusai és diákjai a Külső-Pesti Tankerületi Központ épülete elé vonultak ki tiltakozni, de saját bevallásuk szerint nem is érdekli őket, hogy az épületben nincsen senki.XXI. Század Intézet: a bérkövetelés már régen nem játszik szerepet a baloldal által eltérített „tanártüntetéseken”
Balos belüggyé vált az eltérített tanártüntetés – állapítja meg legújabb elemzésében a XXI. Század Intézet. Mint arra felhívják a figyelmet, az ellenzéki pártok áprilisi újabb veresége után megpróbáltak a társadalmi elégedetlenségből politikai tőkét kovácsolni, rátelepedve a kata-törvény módosítása miatti tiltakozásra, majd a pedagógustüntetésekre is.Ajánljuk még