Pesti Srácok

Nem zavarta a pedagógusokat és a diákokat, hogy az üres Külső-Pesti Tankerületi Központ előtt demonstráltak (Galériával!)

null

Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, december elsejei hatállyalrendkívüli felmentéssel szüntették meg tankerületi igazgatók három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának a közalkalmazotti jogviszonyát, akik a Karinthy Frigyes Gimnázium pedagógusai voltak. A Belügyminisztérium egyébként már korábban is figyelmeztette a tanárokat, hogy ha megtagadják bármilyen okból a munkavégzést, akkor menniük kell. Most a Karinthy Frigyes Gimnázium pedagógusai és diákjai a Külső-Pesti Tankerületi Központ épülete elé vonultak ki tiltakozni, de saját bevallásuk szerint nem is érdekli őket, hogy az épületben nincsen senki.

– mondta el nyitó beszédében a Karinthy Frigyes Gimnázium egyik tanára, majd azzal folytatta:

PestiSracok facebook image

Ezt követően az elbocsátott tanárok kollégái és diákjai is elmondták, mit jelentenek nekik a távozni kényszerülő pedagógusok. Majd az egyik kirúgott tanár, Nemes Mária is felszólalt, aki elmondta:

A Karinthy tanárai közül többen ma is levelet kaptak arról, hogy milyen következményekkel jár, ha nem veszik fel a munkát. A Belügyminisztérium a retorziót azzal magyarázta: a diákok érdekeit helyezi mindenek elé. Szerintük az oktatás javításáért küzdő, polgári engedetlenséghez folyamodó pedagógusok a diákok tankötelezettségének teljesítését és a művelődés Alaptörvényben rögzített jogának gyakorlását korlátozzák. A Belügyminisztérium megjegyzi továbbá, hogy álláspontjuk megingathatatlan; következetesen jártak és járnak el a munkájukat jogellenesen megtagadókkal szemben.

Tüntetés a Külső-Pesti tankerület előtt. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Több helyen is tiltakoznak a diákok és a tanárok

A szerdai kirúgások óta egyébként több oktatási intézményben is sztrájkolnak a tanárok és a diákok; van, ahol élőlánccal, van, ahol ülösztrájkkal fejezik ki nemtetszésüket. A Tanárok a Tanárokért mozgalom tájékoztatása szerint összesen legalább 71 iskolából 700 tanár tiltakozik valamilyen formában. A miheztartás végett fontos megjegyezni, hogy a KSH májusi adatai szerint Magyarországon 75 ezer pedagógus dolgozik az általános iskolákban, több mint 33 ezren a technikumokban, gimnáziumokban és szakgimnáziumokban. A tiltakozó pedagógusok száma ezek szerint elenyésző.

A szerdán kirúgott egyik tanár a Vörösmarty Mihály Gimnázium pedagógusa volt, akinek visszavételét követeli 40 kollégája és a diákok. A Tan-menetnek elkeresztelt vonulás a Mikszáth Kálmán térről indult délután három órakor, és a Múzeum körúton fognak végigvonulni.

Szabó Tímea sütizteti a virrasztókat a Belügyminisztérium előtt

A baloldali politikusok természetesen nem tudnak távol maradni a pedagógussztrájktól: a párbeszédes Szabó Tímea például sütiket küldött a virrasztóknak tegnap a Belügyminisztérium elé, akik pár százan gyűltek ott össze, amikor híre ment a nyolc tanár elbocsátásának.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, nemcsak Szabó volt az, aki a pedagógusok nyakára ült; a spontán tüntetésen párttársa, Tordai Bence is fellelhető volt, de Jámbor András is részt vett a megmozduláson. A szerdai demonstráción egyénkébként mintegy 400 tüntető vonulhatott a Széchenyi térre, akik így helyszíni tudósítónk szerint a környék forgalmát sem tudták megbénítani. A felszólalók között volt akkor a Kölcsey egykori pedagógusa, Törley Katalin, a Tanítanék vezető tagja, aki elmondta, hogy most sokkal dühösebb, mint korábban, és azzal fenyegetőzött, hogy Pintér Sándor belügyminiszternek és Orbán Viktor miniszterelnöknek le kellene mondaniuk, mivel szerinte válságba kormányozta az országot és az oktatást. Hozzátette: a lemondásukig – ha szombatig nem helyezik vissza az elbocsátott tanárokat az állásukba – Törley szerint radikálisabb irányba kell fordulniuk. Majd a diákokat is felszólította, szervezkedjenek, a szülőket pedig gyerekeik támogatására kérte.

Tüntetés a Külső-Pesti tankerület előtt. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Tárgyalt a Belügyminisztérium a pedagógusokkal

A pedagógus szakszervezetek kérésére a tavaszi választások óta az ötödik, a sztrájkbizottság megalakulása óta a tizennegyedik sztrájktárgyalásra került eddig sor a Belügyminisztériumban. Már akkor is tájékoztatta a minisztérium a szakszervezeteket a tervezett pedagógus-béremelésről – amivel egyébként pártállástól függetlenül mindenki egyetért – és arról, hogy hol tartanak a tárgyalások az Európai Bizottsággal a béremelés fedezetét is nyújtó uniós források kifizetéséről. Mint kifejtették, a szakszervezeteket biztosították róla, hogy a kormány a szankciós válság ellenére is elkötelezett a pedagógusok további béremelésében, és ahogy megszületik a megállapodás Brüsszellel (megítélték nekünk, de be is fagyasztották), a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógus-béremelés következhet. A hátráltatást pedig azok a baloldali politikusok okozzák, akik rendszerint az EU-ban támadják a magyar kormányt és szavaznak nemmel a nekünk járó források kifizetésénél.

20221202_130647_HBC_0436
20221202_130700_HBC_0440
20221202_130811_HBC_0447
20221202_130834_HBC_0448
20221202_131036_HBC_0457
20221202_131144_HBC_0458
20221202_130609_HBC_0434
20221202_132451_HBC_0467_1
20221202_130929_HBC_0451_1