pedofília
Varnus Xaver mosdatásában segít Perintfalvi, az aktivista-írónő
Nem meglepő, hogy Perintfalvi Rita már megint nem magát a történetet, hanem az abban szereplőket nézi és eszerint határozza meg, hogy mi igaz és mi rágalom. Ha egy fideszes politikusról vagy egy papról rebesgetnék, hogy fiatal fiúk gatyájában turkált, akkor zokszó nélkül elhinné, amit hall, de ha sajátjaik közül hullik a csontváz, az rágalom, lejárató kampány, színjáték. Éppen ezért most beállt a szintén pedofilgyanúba keveredett orgonaművész, Varnus Xavér mögé és arról ír, hogy őt is megpróbálták beszervezni, hogy információkat adjon ki pedofil ügyekben, de ellenállt.Állítása szerint nehezen marad Sebestyén Balázs “pártatlan” Lakatos Márk ügyében, mert Ábrahám Róbert a Pesti Srácoknál dolgozott
Bicskanyitogató beszélgetés zajlott le a ma reggeli Balázsék rádióadásban, ahol az adás vége felé “véletlenül” szóba került a Lakatos Márk körüli botrány is, melyet két hete robbantott ki Ábrahám Róbert.Mit engedünk megtenni a gyerekekkel?
Egyre nagyobb a döbbenet a baloldali celebekre tekeredő pedofilbotrány körül. . Ha sokan – világnézeti alapon – próbálták is nem elhinni, és valami fideszes rágalomhadjáratnak tartani a dolgot, az a csaknem egy hétig tartó mély hallgatás, amely a vádak elhangzását követte, az mindennél többet mondott. Ez nem egy megszervezett rágalomhadjárat volt, amiről mindkét oldali sajtó reakciója árulkodik. A baloldalon beismeréssel felérő, bénult csend, agyonhallgatás, majd hosszú napok után a barátok erőtlen, izzadságszagú mentegetése és reflexből jövő fideszezés; de a jobboldalon is meglepetés és lassú kapcsolás. Ezt a szart már aligha lehet visszalapátolni a lóba, ugyanakkor a kiderülő pedofilbotrányok, megrontások, gyerekbántalmazások mellett tudnunk kell róla, hogy mi ágyaz meg ennek az egész undorító jelenségnek.Lementünk az internet pöcegödrébe, “pedoreddit”, ahol L. Márk kapcsán beindult a pedofilmosdatás - Libz of TikTok Hungary
Több ízben beszámoltunk már a Lakatos Márk nevéhez fűződő botrányról, amely súlyos vádakat tartalmaz. A botrány részleteiről Ábrahám Róbert rántotta le a leplet egy héttel ezelőtt, aki ezzel egy időben az üggyel kapcsolatos bizonyítékokat is nyújtott be az ügyészség számára, amely alapján a rendőrség nyomozást is indított. Egyelőre ismeretlen tettes ellen indult nyomozás. A történet tehát komoly és súlyos tényeket tartalmaz, a kegyelmi botrány miatt minden Fidesz szavazót "lepedofilozó" baloldali megmondóemberek és névtelen kommenthuszárok azonban ezúttal hallgatnak és terelnek. A Libz of TikTok legújabb adásában Kertész Dáviddal vettük górcső alá a baloldali véleményeket, megszólalásokat, és megállapítottuk: az áldozathibáztatás és a forráskritikus ködösítés teljesen elborította a baloldali szavazók elméjét.Előkerült Lakatos Márk és mindent tagad - Ábrahám Róbert: A legkevésbé sem hat meg, folytatjuk!
"Ma délelőtt arról értesítettek, hogy nagyon rossz néven vették bizonyos körökben, hogy egy fontos figurát be kellett áldozniuk és első körben megpróbálják minimalizálni a károkat, második körben pedig megállítani bármi áron. A legkevésbé sem hat meg. Senki nem idióta. Ha tegnap nem fostak volna be a gyermekvédő influenszerek, meg a sajtójuk, akkor még egy semmitmondó közlemény sem került volna ki 6 nap után. Sőt, ugyanúgy hírzárlat lenne. 5 napig hallgattak és töröltek, a 6.-on pedig elkezdtek szervezkedni. Mindenki tudja, hogy hatalmas erőtér az, ami mögöttük áll, de túl nagy tétje van annak, hogy ne göngyölítsük ezt fel. Megyünk tovább! Pénteken pedig újabb videó érkezik!" - írta ki Facebook-oldalára Ábrahám Róbert, miután Lakatos Márk, a pedofil és homoszexuális prostitúciós botrányba keveredett baloldali megmondóember (aki David Pressman amerikai nagykövet szűkebb köreihez tartozik) előkerült és azt állította, hogy alaptalan vádak célpontjává vált.Mutatjuk, kik azok a függetlenobjektív influenszerek, akik felszólaltak Lakatos Márk pedofil botránya ügyében
Ahogyan arról több ízben is beszámoltunk,Ábrahám Róbert hétfőn fordult az ügyészséghez, miután a TISZA Pártnak megágyazó, úgynevezett gyermekvédelmi tüntetés szervezőjéről, Lakatos Márk LMBTQ-aktivistáról és divattervezőről hiteles tanúk mondták el neki, hogy állami gondozott kiskorúak (homoszexuális) prostitúcióra kényszerítésében érintett. Utánajártunk, hogy a februári “influenszertüntetés” szervezői és felszólalói hogyan nyilvánultak meg az ügyben, hiszen akkor azt vallották: “Oldalaktól függetlenül fontosnak tartjuk, hogy civil emberként felemeljük a hangunkat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében”.Külföldre szökhetett a hatóságok elől Lakatos Márk (PS-videóinterjú és ÉLŐ közvetítés Ábrahám Robi tüntetéséről!)
Minden jel arra utal, hogy elhagyta az országot Lakatos Márk. Ahogy megírtuk, Ábrahám Róbert hétfőn fordult az ügyészséghez, miután a TISZA Pártnak megágyazó, úgynevezett gyermekvédelmi tüntetés szervezőjéről, Lakatos Márk LMBTQ-aktivistáról és divattervezőről hiteles tanúk mondták el neki, hogy állami gondozott kiskorúak (homoszexuális) prostitúcióra kényszerítésében érintett. A kibontakozó botrányról a teljes baloldali sajtó hallgat, a 24.hu-hoz tartozó Best magazin még pár nappal ezelőtt is PR-interjúban fényezte a politikai aktivistát, aki David Pressman amerikai nagykövet szűkebb köréhez tartozik. "Ezt a 15 éves fiút cipőért és pénzért vették rá, hogy tűrje el mindezt. Aztán a fiú - félve a stricitől és Lakatostól -, úgy volt vele, hogy most már kénytelen újra és újra alávetni magát. Pedig ezt mi nemi erőszaknak, megrontásnak és emberkereskedelemnek hívjuk, akárhogy is minősítse az esetet a büntetőjog!" - árulta el Ábrahám Huth Gergelynek a Mi kérdezünk című műsorunkban, s azt is kijelentette, hogy a botrányban felsejlik az egyik legismertebb színházi rendező, aki budai homoszexuális orgiák gyakori vendége. Ábrahám Róbert ma, azaz szombaton 18 órára tüntetést szervez a budai Batthyány térre, amiért futni hagyták Lakatos Márkot.Skót duda: miért nem mer beszélni a F(üggetlen) O(bjektív) S(ajtó) és a baloldal Lakatos Márk ügyéről? (VIDEÓ)
Csárdi Antal is bedobta a törölközőt a LMP-nél, akik így egyre kevesebben vannak. A képviselő azonban nem akárhogy távozott, jó kis keretet adott a történetének, ugyanis valami fotóról beszélt, amelyen állítólag egyeztetett Vitézy Dávid, Rogán Antal és Ungár Péter. Majd kiderült, hogy mégsem, nincs ilyen kép, legalábbis nála biztos, hogy nem. A történeten egyedül Vitézy szívta fel magát, hiszen egy régi támadási felületre kapott ütést, ami nem más, mint hogy ő a Fidesz embere. Ungár erre már fel sem kapja a fejét. Azonban kérdéseket vet fel a sok politikai vándor. Lehet, hogy mégis megalakítják a Duna Pártot a Tisza ellen? Jön a folyók háborúja? Erről is beszéltünk az eheti Skót dudában, ahol kitértünk volt kollégánk, Ábrahám Róbert videójára is, amiben ezúttal Lakatos Márk sylistról rántotta le a leplet, aki állítólag egy gyermekotthonból hozzá delegált 15 éves fiúval kezdett ki, cserébe pénzt és cipőt adott neki. A baloldali sajtó mélyen hallgat az ügyről, a morálbajnok kommentelők is csak azt szidják, aki ezzel a témával foglalkozik, hirtelen mintha nem érdekelné a balosokat, hogy a szörnyek köztünk járnak. Bár nagy hallgatás övezi ezt az ügyet, néhány kényelmetlen kérdés bennünk azért csak felmerül újra. Végül a Turul-szobor megmentéséről beszélgettünk, ugyanis Lázár János kihúzta a kétfarkú kutyák méregfogát.Brutális pedofil- és prostitúciós botrány hullik a baloldalra Ábrahám Róbert leleplezése nyomán
Ábrahám Róbert, lapunk korábbi munkatársa a Facebook-oldalán jelentette be, hogy hétfőn reggel a Fővárosi Főügyészségen leleplező felvételeket ad át a hatóságnak. Ezt meg is tette, majd tegnap este egy videót is kitett a Renitens YouTube-csatornára, melyben - Osváth Zsolt után - egy újabb baloldali véleményvezér, a Magyar Péternek megágyazó februári "gyermekvédő" influenszertüntetés vezéralakjáról, Lakatos Márk divattervezőről rántja le a leplet. A bizonyítékokkal is alátámasztott bejelentés szerint Lakatos gyermekprostitúciós ügybe keveredett, melyben nevelőintézeti kamaszokat kényszerítettek szexuális identitásuk megválasztására, majd "pizzafutárként" kiközvetítették őket a harcos LMBTQ-celebek partijaira. Az érintettek David Pressman amerikai nagykövet lelkes támogatását is élvezik.Ajánljuk még

















