pénzügyminisztérium
A turizmusban biztosított adókedvezmények a vállalkozásokat és a családokat egyaránt segítik
A koronavírus-járványnak leginkább kitett turisztikai ágazatot számos azonnali adóintézkedés segíti. Emellett egymillió munkavállalót érinthet a SZÉP-kártyát érintő kedvezmény, miszerint csaknem megduplázódik az elkölthető keretösszeg és felére csökken a kártyára utalt összeg utáni adóteher. A vendégeknek pedig 2020. december 31-éig nem kell megfizetni az idegenforgalmi adót. Ezen intézkedések a vállalkozások mellett jelentősen segíthetik a magyar családokat a pihenésben és a kikapcsolódásban – tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.PM: Csaknem 190 milliárd forintot költött a kormány védőmaszkok, védőeszközök és lélegeztető gépek vásárlására
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt első negyedévi pénzforgalmi mérlegének részletes adatait közli ma a Pénzügyminisztérium (PM).A bankok és a kereskedelmi nagyvállalatok 91 milliárd forinttal segítik a járvány elleni védekezést
Megjelent a két különadóról szóló rendelet a keddi Magyar Közlönyben, mindkét jogszabály május 1-jén lép hatályba. A különadókkal a bankok, illetve a nagybevételű kereskedelmi láncok 91 milliárd forinttal járulnak hozzá az államkassza bevételéhez, és ezáltal a koronavírus-járvány elleni védekezéshez, amely az egész ország közös ügye - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).Varga Mihály: További növekedést vetítenek előre a magyar gazdaság eddigi eredményei
A fegyelmezett gazdálkodás, a csökkenő államadósság és az egészségesebb adósságszerkezet megteremtette a további növekedés alapját – mondta hétfői videoüzenetében a pénzügyminiszter.Vasárnapig lehet jelentkezni a nagy diák pénzügyes tesztre
Február 16-ig tehetik próbára pénzügyi tudásukat a 14-24 éves fiatalok a nagy diák pénzügyes teszten - mondta Balogh László, a program megvalósulását támogató Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.Pénzügyminisztérium: Csaknem 600 bölcsődei férőhely létesülhet 32 településen
Csaknem 600 bölcsődei, minibölcsődei férőhely létesülhet mintegy 3,2 milliárd forintból 32 településen a bölcsődei fejlesztési programban, támogatva ezzel a munka és a családi élet összehangolását – mondta Berczik Ábel, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára szerdán az MTI-nek.Izer Norbert: Ma tízéves a családi adórendszer, amely idén is tovább bővül
Ma tízéves a családi adórendszer, amely tíz éve segíti a munka mellett gyermeket nevelő családokat: 2011 és 2020 között összességében már 2600 milliárd forintot hagy a gyermekes családoknál – mondta Izer Norbert.Újabb gazdaságvédelmi akciótervet jelentett be a Pénzügyminisztérium
Az Európai Unió gazdaságának lassulása és a világgazdasági kockázatok miatt a Pénzügyminisztérium 2020 első felében újabb gazdaságvédelmi akciótervet terjeszt a kormány elé – közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára.Banai: Stabil alapok, pozitív gazdasági kilátások
Széles alapokon nyugszik a magyar gazdasági növekedés – hangsúlyozta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjújában. Jelezte: a kormány azzal számol, hogy a gazdaság fehérítésével jelentős többletbevételeket ér el.Ajánljuk még

















