pesti riporter
Pesti Riporter: akkor nem lesz plusz feladata az egészségügynek, ha elérjük a hetven százalékos átoltottságot (Videó!)
„Semmelweis sorsában felismerhető az emberiség értékeinek hordozása, a magyar múlt hagyományainak az őrzése” – mondta az Emberi Erőforrások minisztere az egészségügyi dolgozók napján. Kásler Miklós továbbá elmondta azt is, hogy az egész világot érintő koronavírus-járvány ismét ráirányította a figyelmet néhány alapvető emberi értékre, mint például a segítőkészségre, önzetlenségre és a felebarátaink való segítésre. A Pesti Riporter vendége a Semmelweis-nap alkalmából az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója volt, aki szerint akkor nem lesz plusz feladata az egészségügyben dolgozóknak, ha elérjük a hetven százalékos átoltottságot.Pesti Riporter: baloldali mutyi és kettős mérce Zuglóban (Videó!)
Elképesztő, hogy a hazugság milyen könnyen jön a baloldali politikusoknál, amiben azonban még jobbak, az a kettős mérce használata. A szegény népért aggódó szocik és liberálisok csak akkor tekintenek el a szép, hangzatos és üres szavaktól, amikor egymást "segítik". Ilyenkor kézzel foghatóvá válik, hogy ígéreteik üresek, a zsebük viszont folyamatosan telik. Akár egy lakással is kisegítik egymást, és ez a támogatás akkor sem jelent problémát, ha a szegény, segítségre szoruló momentumos képviselő több mint félmillió forintos tiszteletdíjat tesz zsebre havonta. Zuglóban azonban ez nem jelent gondot, hiszen egy momentumos képviselő méltányossági alapon kapott egy önkormányzati bérlakást Horváth Csaba szocialista polgármestertől. Horváth a rendkívüli jogrendet kihasználva döntött erről még május végén. Kisné Szivcsovics Nikolett annyira rászoruló, hogy a már említett havi 540 ezer forintos tiszteletdíja van.Németh Szilárd a pedofilellenes törvényről a Pesti Riporterben: nem sikerült az ellenzék társadalommegosztási kísérlete (Videó!)
A kormány elfogadtatott egy pedofilellenes törvényt, mert azt tapasztalta, hogy nem megfelelő a büntetési tétel, a védelem nem teljes körű, és szigorítani kellett a szabályozáson – mondta el Németh Szilárd honvédelmi államtitkár a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának hétfői adásában. A Fidesz alelnöke hozzátette: a cél a gyermekek védelme, és hiába hívják sokan pedofilellenesnek, ez egy gyermekvédelmi törvénycsomag. A gyermekek védelméről szól, és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 14. szakaszában foglaltakat erősíti meg a magyar jogrendszerben.Máthé Zsuzsa: a pedofília elfogadhatatlan, minden szülő rémálma (videó!)
A Pesti Riporter vendége volt Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet elnöke pénteken, akivel a magyarországi gyermekvédelemről beszélgetett Vincze Emília műsorvezető. A műsorban többek között szóba került az Intézet programja és a pedofilellenes törvénycsomag is.Stefka István a Pesti Riporterben: A Békemenet egyik célja emlékeztetni az embereket Gyurcsányék bűneire! (Videó!)
A Pesti Riporter vendége volt Stefka István, a Pesti TV programigazgató-helyettese, akivel az október 23-ára meghirdetett Békemenetről beszélgettünk. Stefka István elmondta, hogy a cél emlékeztetni az embereket a Gyurcsány-kormány bűneire, és arra, hogy a balliberális erők óriási energiákkal támadják a nemzeti érzelmű embereket.Németh Zsolt a Pesti Riporternek: ez már a végjáték, Gyurcsányék ledarálják a szocialistákat (Videó!)
„Azért, hogy ebben a megállapodásban Hiller Istvánhoz és Komjáthy Imréhez szereztek egy DK-támogatást, ezért engem, idézőjelben ingyen átadtak a DK-nak” -magyarázta egy tévéműsorban Molnár Gyula, egykori MSZP-elnök, hogy mi az oka annak, hogy Gyurcsányék jelöltjeként indul a 2022-es választáson. Leendő kormánypárti ellenfele, Németh Zsolt szerint ezzel a végkifejletéhez érkezett az a folyamat, hogy Gyurcsányék ledarálják a szocialista pártot. A Pesti Riporterben a többi között szó volt arról is, hogy Budafok-Tétényben a fővárosi fenntartású utak felújítására a Fidesz-KDNP politikusa lobbizott ki pénzt a kormánytól.Pesti Riporter – Dobrev Klára letérdelne a BLM-mozgalom felhívására (Videó!)
Hiába a tomboló nyár és a harmincöt fok, a baloldal nem áll le a kampányolással a nyáron sem. Mondjuk annak fényében ebben nincs is semmi meglepő, hogy először egymással kell marakodniuk a koncon, úgyhogy akár úgy is vehetjük, ez a kampány nem a kormánypártok ellen szól, hanem a roncsderbi különkiadása. A hétvégén a DK miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára tetszelgett a piacjáró asszony szerepében, amiben segítségére volt a volt tévés, Kálmán Olga is. A Pesti Riporter az eseményen megtudta, hogy a korábban látottak ellenére Gyurcsány felesége megáll a himnusz alatt, de azért a BLM-mozgalom előtt ő is letérdelne.Adócsökkentő kormány vs. adóemelő ellenzék – Tessék választani! – Kósa Lajos a Pesti Riporterben (Videó!)
A Pesti Riporter csütörtök esti adásában adott exkluzív interjút Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke. A politikus kifejtette véleményét az országunkat fenyegető veszélyekről; ezek között van a migráció, a járványok és Gyurcsány Ferenc is.Menczer Tamás a Pesti Riporterben: örülök, ha baloldali politikusok is drukkolnak a válogatottnak, de az Eb után is viselkedjenek tisztességesen (Videó!)
Ugyan úton-útfélen a stadionok ellen kampányol a teljes ellenzék, sőt, a főpolgármester odáig is elment, hogy stadionstopot hirdetett, de azért a keddi magyar–portugál válogatott mérkőzést ők is személyesen kísérték figyelemmel. A DK miniszterelnök-jelöltje pedig végre őszintén bemutatta, mit jelent neki a magyarság, Dobrev Klára ugyanis a himnusz alatt hagyta el azt a teraszt, ahol nézte a közvetítést. A kormánypártok politikusai viszont nem hagyták szó nélkül a baloldal visszás kommunikációját.Ajánljuk még
















