pestitv
Kocsis Máté a PestiTV-nek: A fiatalok nem tudják, hogy Gyurcsány egy tőrőlmetszett bolsevik bűnöző!
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypárt politikai szezonnyitó sajtótájékoztatója után adott interjút Huth Gergelynek, a PestiTV programigazgatójának, a PestiSrácok.hu főszerkesztőjének. Ebben beszélt a frakció előtt álló nagy feladatokról, amelyek közül szerinte a járvány okozta gazdasági visszaesést enyhítő törvénycsomag megalkotása a legfontosabb. Magyarország nagyon jó állapotban volt, amikor elérte a koronavírus-járvány, ezért jobb helyzetben vagyunk sok európai országnál, de ettől még óriási munka áll előttünk – mondta. Amikor felvetettük Kocsis Máténak, hogy Orbán Viktor nyelvújítóvá lépett elő az ellenzék "lelibernyákozásával", azt mondta: "a baloldalnak ez egy megtisztelő jelző, hiszen a parlamenti és politikai viselkedésük alapján még ezt a jóindulatú megközelítést sem érdemlik meg". Az ellenzékiek gerinctelenek, és erre még büszkék is – Nézze meg a PestiTV Pesti galerijét!
Gyurcsánytól Karácsonyon át Kunhalmiig minden ellenzéki politikus gerinctelen, mert gond nélkül egy nettó antiszemita, zsidógyűlölő, judapestiző összellenzéki jelöltet támogatnak a szerencsi időközi választáson – hangzott el a PestiTV tegnap esti Pesti galeri című kibeszélőműsorában, amelyben Szarvas Szilveszter és barátai, Zelenka Dóra, Dezse Balázs, Szabó Gergő és Bokor Gábor humorosan, de keményen és ellentmondást nem tűrően tették helyre az ellenzéket és a liberálisokat. "Karácsonyékat és az ellenzéket ne kérjük számon a gerinc miatt, mert esetükben ez a gerinc vagy nem létezett, vagy már nagyon régen nincsen meg. Egy dolog számít nekik, Orbán Viktor leváltása, semmi más" – mondta Szabó Gergő. A Pesti galeri arcai a műsorban azt is leszögezték: a jobboldal az úttörője az antiszemitizmus elleni harcnak, mint ahogy minden másnak is, ami az életben normalitás. Zelenka Dóra, Dezse Balázs, Szabó Gergő, Bokor Gábor és Szarvas Szilveszter a BLM-mozgalomnak is nekiment, mondván, az nem más, mint nácizmus. Nézze meg a teljes adást! Érdemes! PestiTV közönségtalálkozó lesz szeptember 19-én, szombaton
Dezse Balázs, mint Leia hercegnő, Jeszenszky Zsolt, mint a Star Trek hőse, Ambrózy Áron, aki a Blair Witch Project boszorkányát keresi egy erdőben, mert az foglyul ejtette a független-objektív újságírást, illetve Bohár Dániel, aki továbbra is politikusokat vegzál. Ezekkel a felütésekkel indult el szeptember 14-én a PestiTV, amelynek célja, hogy egy egészen újszerű hangot hozzon a hazai televíziózásba. A csatorna arcaival szeptember 19-én lehet találkozni a Polgári Mulatóban egy kerekasztal-beszélgetés, illetve utána egy kötetlen szabadfoglalkozás keretein belül. Judapestizők és Budapestet gúzsba kötők, avagy ez az ellenzék – Láng Zsolt a Polbeat ma esti vendége
Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője lesz Stefka István és Szarvas Szilveszter vendége a PestiTV ma este 19 órai PlebejusPolbeatjében az R56 Sörözőben. Ahogy azt már megszokhatták, a Polbeat felvételére ezúttal is minden érdeklődőt szeretettel várunk: jöjjenek el, nézzék meg a műsort és szóljanak hozzá, tegyék fel kérdéseiket Láng Zsoltnak és nekünk. A mai beszélgetést vasárnap 19 óra 15 perctől láthatják majd a PestiTV-ben. Láng Zsolttal ma 19 órakor megbeszéljük, mit tett az ellenzék Budapesttel, Karácsony Gergely milyen intézkedéseket hozott eddig és mivel hátráltatta a főváros fejlődését. Stefka István és Szarvas Szilveszter arra is kíváncsi lesz, Láng Zsolt hogyan kommentálja, hogy Karácsony Gergely egyszer sem határolódott el a judapestiző, tetűcsúszdázó Bíró Lászlótól, aki az ellenzék közös jelöltje a szerencsi időközi országgyűlési választáson. Zacher Gábor a PestiTV-ben: Mindenkinek a töke tele van a koronavírussal, de a lazaságból baj lehet
"A magyar abból ért, ha azt mondjuk: kötelező. A maszkviselésre, a szabályok betartására kötelezni kell az embereket, akiket nem elrettenteni kell, hanem meg kell velük értetni, hogy az ő érdekükben vannak biztonsági intézkedések" – jelentette ki a PestiTV ma reggeli, Bögre klub című élő adásában dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos. Mindenkinek a töke tele van a járvánnyal, már unják, korlátozás van, ide ne menjünk, oda ne menjünk, de a koronavírus a második hullámban sajnos emberközelibbé vált – mondta Zacher Gábor. Nézze meg a teljes beszélgetést a fenti videóra kattintva! Íme, a Férfiak klubja és a The right brothers első adása a PestiTV portálján! (videók!)
Majorosi Marianna, a Csík zenekar nagyszerű énekesnőjének direkt a PestiTV nézőinek elénekelt Himnuszával, majd már a stúdióban, az Ismerős Arcok Nélküled című himnuszával indult el a PestiTV 2020. szeptember 14-én 6 óra 30 perckor! Ezután kezdődött el a Bögre klub – a "Látókörtágító zenés kávészeánsz", amely a PestiTV reggeli műsora minden hétköznap fél hét és kilenc óra között. Itt most a rövidített változatot nézhetik vissza, a hírek nélkül, Vincze Emília műsorvezetésével, Lentulai Krisztián zenéivel és a többi rövid beszélgetéssel: Huth Gergely programigazgatóval, Fábry Szabolcs, Dezse Balázs és Bedő Imre műsorvezetőkkel (Krokodilagy, The right brothers, Férfiak klubja), Szarvas Szilveszter hírigazgatóval és Jeszenszky Zsolt kreatív igazgatóval, műsorvezetővel. Ahogy ígértük, az adás után egy órával elérhetővé tettük Bedő Imre Férfiak klubja című műsorának és Dezse Balázs The right brothers című műsora a pestitv.pestisracok.hu oldalon. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.