pestitv
Ti mindent utáltok, ami nemzeti? – Kemény vitát hozott a Polbeat Pankráció, ezt látnia kell!
Parlamenti összecsapás, antiszemita baloldal, ellenzék és a foci, Farkasházy Tivadar és a gyűlölet, valamint a biciklisávokat imádó Karácsony Gergely – négy téma, négy vendég és a legkeményebb szópárbaj a Polbeat Pankrációban. Lánczi Tamás, Törcsi Péter, Nagy Attila Tibor és Nagy József nem kímélték egymást. Ezt látnia kell, mint ahogy azt is, Szarvas Szilveszter hányszor mentette meg a kiütéstől Nagy Józsefet, a 24.hu újságíróját."Lakhatatlan romhalmaz" – A Riporter felderítette a baloldal borsodi jelöltjének strómanjait (PestiTV-videó)
A Jobbikból érkezett és neonáci megnyilvánulásairól elhíresült baloldali jelölt, Bíró László nem fizette ki saját munkavállalóit, inkább átjátszotta strómanoknak a cégét, akik be is döntötték azt. A Riporter kiderítette, hogy kikből áll és papíron hol lakik az a "professzionális csapat", aki Bíró magyarázkodása szerint átvette a Hegyalja Mix Szociális szövetkezetet. Amikor a baloldal szerencsi képviselőjelöltjének tegnap megmutattuk a romos épületek fotóit, a máskor nagy szájjal "judapestező" és "tetűhintásozó" politikus csak összefüggéstelenül hebegett-habogott.Bayer Zsolt a PestiTV-ben: perverzen összeálltak, gyakorlatilag felköptek és aláálltak
A 444.hu és a PestiSrácok, vagy a Mandiner között soha nem lesz hídépítés, mert két külön univerzumról van szó, velük nem lehet beszélni – mondta a PestiTV Bögre Klub című műsorában Bayer Zsolt. A publicista szerint a népiek és az urbánusok nagyobb egyetértésben tudtak beszélgetni egymással, mint most a jobboldal és a liberálisok. Bayer Zsolt az ellenzékről is kifejtette a véleményét: "perverzen összeálltak, gyakorlatilag felköptek és aláálltak". Bayer szerint 2022-ben is nyerni fog a Fidesz.Sivalkodó libsevikek
Múlt hétfőn, a Politikai Hobbista első adásában hiába mondtuk ki háromszor is a „b” betűs szót, mégsem kezdtek tőle hisztériázásba a libernyákok. Már-már azt hittük, megjött az eszük, netán humorérzékük lett – na jó, ezek közül egyiket sem gondoltuk –, de végül amit a „b” betűs szó nem ért el, azt megtették a vendégeink. Úgy kiakasztották ugyanis a toleránsok toleranciamutatóját, hogy azóta sem hagyták abba a picsogást.Megosztotta a PestiTV adását, egészen elképesztő indokkal tiltotta le a Facebook
Esküvői fotója miatt kapott olvasónk tiltást a Facebookon, amit az "algoritmus" véletlenül akkor szűrt ki káros tartalomként, miután megosztotta a PestiTV keresztény műsorának linkjét. Az indoklás igencsak meredek még akkor is, ha tudjuk, hogy azok a fránya algoritmusok mennyire érzékenyek. Az esküvői fotót ugyanis azért minősítették káros tartalomnak, mert szerintük "számos országban törvénybe ütközik a 18 éves életkor alatti személyek nyíltan szexuális tevékenység vagy magatartás közben ábrázoló kép készítése, megosztása vagy tudatos birtoklása. Ebbe a meztelenség is beleértendő." Itt halkan jegyeznénk meg, hogy egy keresztény fiatal házaspár esküvői fotójáról van szó, így képzelhetik, mennyire tekinthető életszerűnek, hogy kiskorú személyként és meztelenül fogadjanak egymásnak örök hűséget..."Rövid műsor lesz, ha Karácsony tevékenységéről akarunk hosszan beszélni" – Nézze vissza a PlebejusPolbeatet Láng Zsolttal!
Nagyon rövid műsor lenne, ha Karácsony Gergely eddigi főpolgármesteri tevékenységéről kellene beszélni, akkor inkább sörözzünk – mondta a PestiTV PlebejusPolbeat című interaktív műsorában Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, aki Stefka István és Szarvas Szilveszter vendége volt az R56 Sörözőben. Láng Zsolt a PlebejusPolbeatben ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a budapesti emberek érzete nem sokat változott Karácsony megválasztása óta. "Nem vagyok abban biztos, hogy ha ma lennének a választások, akkor nem Karácsonyra szavaznának az emberek. Ez politikai szempontból is érdekes, és figyelembe kell venni, hogy a politikai választás viszonyrendszerében számít-e a tisztelet, a rátermettség, a felkészültség, az emberek képviseletének szándéka" – fogalmazott Láng Zsolt, aki azt is hozzátette: az ellenzék kifejezetten épít a protestérzésre, azt szándékosan berobbantják. "A magyar ellenzék azt ülteti el az emberek fejében, hogy utálunk mindent, ami Orbán Viktor, utálunk mindent, ami Fidesz" – jelentette ki Láng Zsolt. Szerinte a jobboldalnak is változnia kell, a fiatalokkal kommunikálni kell és minden hangra oda kell figyelni. Láng Zsolt a PlebejusPolbeatben biciklis manökennek nevezte Karácsony Gergelyt, aki a Covid-helyzetben inkább PR-fényképezkedett és PR-interjúkat adott, semmint hogy a fővárossal foglalkozott volna. Nézze vissza a teljes beszélgetést! A PestiTV összes adását, videóját megtalálják a pestitv.pestisracok.hu oldalon.Alföldi Róbert aranyérme – a rendező elsőként menekült A Riporter elől (PestiTV)
A magyar felsőoktatásban modellváltás zajlik. Az elavult az “állam a tulajdonos” konstrukciót egy sokkal modernebb és átláthatóbb alapítványi rendszer váltja, amelynek értelmében a felsőoktatási intézményeket kuratóriumok irányítják. Az új konstrukció lényege, hogy az állam minél távolabb tolja magától az egyetemeket, ezzel is megadva nekik a függetlenséget. Ezt minden eddigi felsőoktatási intézmény megértette, kivéve a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Az SZFE vezetői és a rájuk telepedett balliberális pártok világbotrányt akarnak generálni az oktatás átalakításából, de ahogy a CEU, az MTA és az Index esetben is történt, már most kezd kifulladni a hisztéria.Szijjártó Péter a PestiTV-ben: Mi vagyunk Európa jövője! (Teljes interjú!)
Donald Trump amerikai elnök barátként tekint Orbán Viktor magyar miniszterelnökre – jelentette ki a PestiTV-nek adott exkluzív interjúban Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. Kérdésünkre úgy fogalmazott: Orbán és Trump két erős vezető, erős víziókkal, a világpolitika legfontosabb kérdéseit azonosan közelítik meg. Szijjártó Péter elárulta: az amerikai elnök és az amerikai adminisztráció tisztelettel és nagyrabecsüléssel tekint a magyar kormányra. Hozzátette: fogadna Trump győzelmére, mint ahogy az sem kérdés, hogy Európa jövőjét itt, Közép-Európában, a V4-ek vezetésével írjuk.Szuperkemény péntek a PestiTV-n: Szijjártó utat vágott, Németh Szilárd demilitarizált gasztroherkentyűket evett, Szabó Gergő SZFE-s zászlót nyúlt, Ábrahám Robi forró vizet öntött (visszanézhető!)
Ahogy ezután is, már tegnap estétől visszanézhetőek voltak a PestiTV kőkemény és nagyon vicces esti műsorai, ahol Dezse Balázs nemzetközi jobber tesókákat bemutató, The right brothers című műsora után Szarvas Szilveszter kendőzetlen kérdésekkel és határozott válaszokkal teli interjúja következett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, majd bemutatkozott Ábrahám Róbert Late night latte című kibeszélő műsora. Ezután következett (mint minden hétköznap este kilenckor) Jeszenszky Zsolt és zabolázhatatlan csapatának hírshow-ja, a Politikai hobbista, amelyben Budapest eldudvásításának témaköre után a második rész fővendége Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára volt. Ővele – a szenvedélyes militarista Kurtz ezredes legnagyobb örömére – kibeszélték a nagy bölcsességet, miszerint "azért kell jól tartani a honvédeket, mert ha nem tesszük, holnap egy idegen hadsereget tarthatunk el". Jeszyék persze megpróbáltak fogást találni a haderőfejlesztés és a pacalpörkölt koronázatlan császárán, de melléfogtak, mert az államtitkár – habár a magyaros ízek szerelmese, aki gyerekkorában egy tányérból ette a húslevest a rántott hússal – a pesti csúcs-látványkonyha mütyürkéit is jóízűen befalta. Este tízkor, a "Küzdőtér" műsorsávban adtuk adásba Szabó Gergő és Ragács András nagyszájú Karanténját, amely a korábbi vloghoz hasonlóan nem szűkölködik a merész húzásokban, vagy inkább tépésekben, hiszen az adás mostani zászlaja a szegény eltévelyedett SZFE-gerillák hátrahagyott molinója volt. Nézd (a PestiTV-n tegeződünk), illetve nézze meg az adásokat a pestitv.pestisracok.hu oldalunkon!Ajánljuk még