Pesti Srácok

pestitv

Nagyot mentek hétfőn a Politikai Hobbista arcai, Jeszyék szilveszterre különleges adással készülnek (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 29.
A PestiTV az ünnepek alatt sem áll le, sőt, a Politikai Hobbista egy szilveszteri különkiadással vár mindenkit, amelyben kiderül, hogy melyek voltak az év legemlékezetesebb pillanatai. Addig is nézzék meg a tegnapi adást, amelyben többek között bemutatkozik egy nigériai humorista srác is, aki Gyurcsány pontjai közül az elsőt adta elő hétfő este! Megtudhattuk azt is, hogy mennyivel jobb emberek a bevándorlók, mint az európai őslakosok. Ennek kapcsán szóba került a mostanában divatos kritikai fajelmélet is, amely szerint a feketék hatalmas, Róma és Kairó fényét elhomályosító birodalmakat hoztak létre az ókorban, ellenőrizték a nemzetközi kereskedelmet, csak aztán valahogy úgy eltűntek, mint sárkunyhó az áradáskor, legalábbis a kortárs történettudománynak manapság ilyesmiket kell írnia a politikai korrektség jegyében. Az örök kedvenc, George Clooney pedig meg akarja dönteni Áder Jánost, aminek valószínűleg az lehet a háttere, hogy az önmagát alfahímnek tartó színész elirigyelte a köztársasági elnök pecázós képeiről sugárzó férfiasságot. A második félidőben Rácz András, a Hajónapló főszerkesztője, a tudományos revizionizmus képviselője és a Fidesz alapítója ült be a srácokhoz, hogy a Piros Aranyról vitázzon... és hogy végre tisztázza, kié is valójában az ötös számú párttagkönyv. Ne hagyják ki! Megéri!

A Karanténvlog legemlékezetesebb pillanatai 2020-ból – Agresszív és bicskanyitogató balosok, kemény jobbcsapottak

Magyar ugar 2020 december 26.
2020 szeptemberében indult a PestiTV, péntek este 10 órakor pedig helyet kapott a műsorrácson a Karanténvlog is, ahol némi cinizmussal, gúnnyal és szabadszájúan veséztük ki a hazai ellenzék ostobaságait és a világ liberálisainak legmeghökkentőbb agymenéseit Dezse Balázzsal és Szalai Szilárddal. A Karanténvlogban néhány adást követően mindig egy-egy vendég dobta fel a hangulatot és segített az elemzésben. December 25-én a legérdekesebb beszélgetésekből szedtünk össze egy csokorra valót. Bajkai Istvánnal felidéztük Erzsébetváros bő egy éves termését, hiszen a DK-s Niedermüller Péter irányítása alatt több botrányt jegyezhettünk fel, mint Hunvald György több éves rémuralma alatt. Láng Zsolttal, a Fidesz budapesti elnökével Karácsony Gergely egy évéről beszélgettünk szókimondóan, szembeállítva a tényeket a főpolgármester csöpögős Facebook-politizálásával. Dódity Gabriella, a Fidesz kispesti frakcióvezetője a Gajda-Lackner-Kránitz atomhármas viselt dolgairól mesélt a Karanténvlog nézőinek, Dódity magányos kispesti bozótharca pedig megmutatja, hogy a baloldal – hiába beszél jobboldali diktatúráról – gátlástalan módon őrzi a hatalmát és rombolja a rá bízott tulajdont. Izgalmas műsor volt egyik októberi adásunk is, amikor Georg Spöttle részletesen beszélt a muzulmán térhódítás veszélyeiről, az európai identitás hanyatlásáról és a zord nyugat-európai jövőképről. Tartsatok most is velünk, hiszen Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője a magyar-lengyel vétót követő uniós döntés hátteréről és következményeiről, és a Momentum és a DK hazugságairól rántotta le a leplet. Áldott, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag újévet kívánunk mindenkinek, 2020. január 1-én pedig találkozzunk ismét a Karanténvlogban!

Elképesztő gyurcsányista tempó Erzsébetvárosban: egyre brutálisabb nyíltsággal hallgattatja el a nemzeti oldalt a Facebook – Bajkai István a Karanténvlogban

Magyar ugar 2020 december 19.
A péntek esti Karanténvlogban Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd karácsony előtt sem vehette lazára a figurát, hiszen a baloldal szüntelenül, mindent egy lapra feltéve indítja támadásait, az igazságtartalom pedig továbbra sem fontos. A srácok a műsor vendégével, Bajkai Istvánnal, a Fidesz országgyűlési képviselőjével és erzsébetvárosi elnökével részletesen beszélgettek Niedermüller Péter, a DK VII. kerületi elnökének bő egy éves kerületi uralmáról, annak minden visszásságával, hiszen ennyi idő elég volt arra a baloldali vezetésnek, hogy több balhét hozzon össze, mint Hunvald összesen, több év alatt. Ezen kívül természetesen nem maradhatott ki a Momentum álságos viselkedése sem, hiszen Donáth Anna, a párt európai parlamenti képviselője most a határontúli magyarokat védve szólalt fel Brüsszelben, miközben párttársa, a Momentum soproni elnöke éppen beleszállt a kárpátaljai magyarokba, azt nyilatkozva, hogy azért nőtt a magyargyűlölet a környező országokban, mert a kormány támogatja a külhoni magyarokat. A hazaárulás talán őszintébben áll a Momentumnak, azonban volt még lejjebb is, hiszen a Karanténvlogban Vadai Ágnes, a DK egyik amazonja is megvillant, akinek gusztustalan és az Országgyűlésbe nem illő szavait beszélték ki a műsorban részt vevők. Rendkívül érdekes téma volt a Google és a Facebook cenzúrája is, amelyet meglepő módon a jobboldali orgánumok és politikusok ellen vetnek be, miközben sok baloldali azon siránkozik, hogy jobboldali médiadiktatúra van Magyarországon. Bajkai István szerint eljutottunk egy olyan pontra, ahol a techóriások politikai tényezőkké váltak és befolyásolják akár a választásokat is. Nézzétek meg a műsort!