Pesti Srácok

pestitv

A Momentum csodagyerekei szerint a kormány semmit sem tett a vidéki emberekért – Kunhalmi jobboldali médiadiktatúráról delirált (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2020 december 12.
Elképesztő szinten ontja a hazugságait a baloldal. Óriási versenyt vívnak a demagógia és az arcpirító kamuk különdíjáért a Momentum és a DK mini Leninjei. A DK szóvivője Orbán történelmi vereségének nevezte a brüsszeli uniós csúcs megállapodását, amit rajta és a Momentum agytrösztjein kívül a teljes balos sajtó másképp lát. Donáth Anna hasonló hangnemben kiáltott győzelmet, de saját szimpatizánsai torkolták le, sőt, többen írták, hogy eddig ugyan a Momentumra szavaztak, innentől kezdve azonban ne számítsanak rájuk. A remek performanszokat a Momentum "agrárszakemberei" tették tökéletesen kerekké, akik egy online kerekasztal-beszélgetés keretében eljutottak odáig, hogy kiosztották a pénzeket és a pozíciókat, a 2022-es választást követő momentumos kormányzást biztosra véve. De itt nem álltak meg, hiszen ők, a vidéki emberek legnagyobb támaszai elmondták, hogy a kormány tíz év alatt egy picit sem törődött a vidékfejlesztéssel, a magyar gazdákkal, a falusi emberekkel, ellenben ők, a Momentum, kész recepttel rendelkeznek ebben a szegmensben is. Sajnos konkrétumokat nem sikerült megemlíteni, de arra jutott energia, hogy a jövőbeli pénzeket momentumos háttérrel rendelkező vidéki szimpatizánsoknak ígérjék meg, ezzel is az egyenlőséget és az átláthatóságot képviselve. A mai Karanténból természetesen nem maradhatott ki Kunhalmi Ágnes újabb meghökkentő alakítása sem, aki szerint ma Magyarországon jobboldali médiadiktatúra van, de foglalkoztunk a Párbeszéd "férfias" újkommunistájának remek ötletével, miszerint mások pénzét szétosztva kellene segíteni a világ és a magyarok gondjain. Végül Jakab Péter sem maradhatott ki a szórásból, aki a Fideszre szavazó magyarokat segítségre szoruló embereknek tartja, és alig várja az "elszámoltatást", vérben forgó szemekkel átkozódva. A Karantén nem tudott belőle hülyét csinálni, hiszen ezt önmaga elintézte. Nézzétek meg videónkat!

Jobboldali médiadiktatúra és Orbán történelmi veresége? – Saját szimpatizánsaik is kiakadtak a hazudozó baloldalra – Nacsa Lőrinc a PestiTV Karanténvlogjában

Magyar ugar 2020 december 12.
Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd a mai Karanténvlogban természetesen a brüsszeli uniós csúcs eredményeinek kibeszélésével kezdte a műsort, ebben pedig Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője segített a srácoknak. Volt is miről beszélni, hiszen a legelvakultabb baloldali elmék, mint Dobrev Klára és a DK, valamint Donáth Anna és a Momentum Orbán Viktor történelmi vereségeként értékelték a csúcs végeredményét. Azért is rendkívül érdekes ez a reménytelenül ostoba hozzáállás, mert a saját szimpatizánsaik is melegebb égtájra küldték a politikusaikat, akik ebben a helyzetben újra megmutatták, hogy az igazmondás véletlenül sem tartozik a repertoárjukba. Donáth Facebook-oldalán többen írták, hogy többet nem szavaznak a Momentumra, de még a legelszántabb DK-s kommentelők közül is akadtak olyanok, akik szerint észszerűbb lenne beismerni, hogy ez bizony Orbán Viktor győzelme volt. Azt a srácok is elismerték, hogy a brüsszeli boszorkánykonyhák újabb kotyvalékokat készülnek kifőzni, azonban egyelőre a magyar és lengyel érdekérvényesítő akarat győzött. A Karanténvlog megemlítette Jávor Benedeket is, aki megnégyszerezett apanázsért, évi 112 millió forintért köpköd epét saját hazájára Brüsszelből, elvileg Budapest képviseletét erősítve, a Párbeszéd takaréklángelméje pedig a csúcs előtt annak örült, hogy Magyarországot esetleg sikerül elszigetelni, és azt jósolta, hogy az uniós csúcson megtörik a magyar kormány. Nem így lett, ahogy Jakab Péter jóstehetsége sem az igazi, undorító stílusa azonban továbbra is megmaradt, a Jobbik elnöke ugyanis segítségre szoruló, megtévesztett embereknek nevezte a Fidesz szavazókat, magukat pedig sokszínű és egységes ellenzéknek, ezt pedig Szabó Gergőék sem hagyhatták szó nélkül. A Karanténvlog lelebbentette a fátylat a Momentum csodagyerekeiről is, akik egy online konferenciának csúfolt, semmiről sem szóló önfényezésen beszélték meg, hogy a magyar kormány semmit sem tett a vidéki emberekért, ők azonban ehhez is értenek, sőt, a pozíciókat és a pénzeket is kiosztották előre egymás között. Ezen kívül a műsorban a srácok kitárgyalták Kunhalmi újabb veretes okfejtését, aki szerint hazánkban jobboldali médiadiktatúra van, végül a baloldali erkölcs egyik kiváló képviselője, Legény Zsolt, volt szocialista országgyűlési képviselő került a műsor középpontjába, aki a magyar-ukrán határon bukott le cigarettacsempészettel, hiszen egy furgont telepakolt cigarettával, majd diplomataútlevelét használva akarta átcsempészni, a határőrök azonban elkapták. Nézzétek meg a Karanténvlogot és találkozzunk jövő héten is!

Ismét tarolt a baloldali erkölcs: lakás- és ingatlanmutyi Kispesten és Erzsébetvárosban – Pesti Riporter

Magyar ugar 2020 december 6.
A Pesti Riporter stábja Kispesten forgatott, ahol Gajda Péter, a feddhetetlen polgármester, Lackner Csaba gazdagodási szakember és Kránitz Krisztián, szerény vagyonkezelő nevével fémjelzett kerületvezetés újabb botrányáról számolhatunk be. Kránitz három éve egy szociális bérlakást intézett a barátnőjének, akivel együtt dolgozik, a hölgy pedig havi 20 ezer forintért bérli az önkormányzati lakást, miközben a rászorulók nem jutnak lakáshoz. A félelmetes felismerés pont akkor jött, amikor egy lakástűz miatt volt olyan család, akinek hotelben kellett megszállnia. Kispesten a szocialisták uralma alatt rohad szét a kerület, miközben sokan még mindig nem ismerték fel, hogy az önfényező Facebook-posztokban gazdag kerületvezetés egyéb területeken nem mutat fel szinte semmit a folyamatos korrupciógyanús ügyeken kívül. Újabb százmilliókat csatornázhat ki szerződésszegés miatt az erzsébetvárosi városkasszából egy újabb homályos, Hunvald-féle ingatlan eladás. Egy közel 20 éves, igencsak gyanús szerződés csapdájába estek bele Niedermüllerék, amelyet még a korábbi, szocialista polgármester írt alá, hogy potom összegért játsszon négy magas értékű ingatlant egy befektető cég kezére. Niedermüllerék viszont "figyelmetlenek" voltak, ami egyelőre 417 millióba került Erzsébetvárosnak.

Az erkölcstelen baloldal inkább Gréczyt vagy Wittinghoffot oktassa moralitásról! – Karanténvlog

Magyar ugar 2020 december 5.
A péntek esti Karanténvlog vendége Dódity Gabriella, a Fidesz kispesti frakcióvezetője volt, aki részletesen elmondta, hogy mi zajlik jelenleg Kispesten, ahol a szocialista atomhármas, Gajda Péter, Lackner Csaba és Kránitz Krisztián fémjelezte társaság van hatalmon. Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd sokat beszélgetett Dódity Gabriellával a Szájer-ügyről is, valamint arról, hogy a levitézlett baloldal erkölcscsőszt játszik akkor, amikor az ő tarsolyukban olyan gusztustalan tetteket végrehajtó emberek vannak, mint Wittinghoff, a DK-s Gréczy, de arra sem lehetnek büszkék, hogy nácik mögé állnak be. A kispesti sztorinál sokak álla eshet le, akik nincsenek képben azzal, hogy miket enged meg magának Gajda, Lackner és Kránitz. Utóbbiról, akit Miszter Negyven Százaléknak is neveznek, most kiderült, hogy három éve szociális bérlakást intézett a barátnőjének, aki havi 21 ezer forintért jutott ehhez a lehetőséghez. A helyzet pikantériája, hogy egyrészt nem is lakik ott a hölgy, másrészt, a pár nappal ezelőtti lakástűz károsultjainak a baloldali önkormányzat azt mondta, hogy nem tudnak olyan önkormányzati lakást adni, ahol ideiglenesen lakhatnak, egy család így hotelben lakik azóta. A Karanténvlogban szóba került még a magyargyűlölő ukrán retorika is, hiszen napról napra egyre durvább hírek érkeznek Kárpátaljáról, ahol sztálini módszerekkel vegzálják a magyarokat. Dobsa István, Tiszakeresztúr polgármestere, a KMKSZ Ijfúsági Szervezetének elnöke rövid üzenetet küldött a Karanténvlognak a helyi magyarok helyzetéről, ezt is kibeszélték a műsor szereplői. Természetesen nem maradhatott ki a péntek esti szórásból az MSZP két agytrösztjének a megidézése sem, hiszen Kunhalmi Ágnes egy percben volt képes teljesen összefüggéstelen zagyvaságokat beszélni, míg Gurmai Zita bohóckodását a parlamentben rendezte le Völner Pál államtitkár, aki pirulásra késztette a cáfolataival Gurmait. Az adás végén szóba került az olasz helyzet is, hiszen a baloldali kormány ellen tüntettek a jobboldali olasz pártok, hogy Conte végre mondjon le, aki migránsáradatot zúdított Olaszországra és a migránsok szabadon mozoghatnak mindenhol, míg az olaszokra súlyos és szigorú szabályok vonatkoznak. Nézzétek meg a Karanténvlogot!