pestitv
Boomerlázadás – A gyűlölet magját vetették el azzal, hogy Trianon napja ünnepnap lesz Romániában (VIDEÓ)
A PestiTV Boomerlázadás című műsorában Tisóczki Flóra műsorvezető a kettős állampolgárságról és a határon túli magyarok helyzetéről beszélgetett vendégeivel. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Szent-Iványi István SZDSZ-alapító, volt államtitkár, valamint Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója jöttek össze a műsorban, hogy a határon túli magyarok jelenéről és jövőjéről beszélgessenek.Novák Katalin a PestiTV-ben: kötelességünk megóvni gyermekeinket az LMBTQ-propagandától (VIDEÓ)
Egyfajta gondolatrendőrség ül rajtunk, ami lassan beköltözik a családok életébe is – egyebek mellett erről is beszélt Novák Katalin a PestiTV-nek adott exkluzív interjújában. A családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden Szarvas Szilveszter vendégeként a műsorban arról is kifejtette álláspontját, miért tartották fontosnak alaptörvényben rögzíteni azt az egyébként alapvető evidenciát, mely szerint az anya nő, az apa pedig férfi. Emellett úgy fogalmazott: hiányzik a bátorság a nyugati politikusokból, ennek okát pedig abban látja, hogy különböző pressziók miatt mára már egyfajta gondolatrendőrség működik, ami a családi életben is megjelenik. Novák Katalin hangsúlyozta: természetes, hogy védeni kell a kisebbséget. Szerinte ezt azonban nem úgy kell megtenni, hogy a többségi társadalom érdeke sérüljön, az LMBTQ-jogok beleültetése a jogállamiságba pedig egyáltalán nem lehet kritériuma az Európai Unióban való tagságunknak.Gaudi-Nagy és Füssy Angéla a Plebejus Polbeatben: László Petra ügye mutatta meg, hogy a Kúria brutálisan elfogult (videó)
Némi cinizmussal azt is mondhatnánk, hogy valóban brutális jogállamisági problémák vannak Magyarországon, csakhogy azért nem a kormány, hanem az elvben független bírósági rendszer a felelős – érvelt Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat alapítója Huth Gergely és Stefka István kérdéseire válaszolva a Plebejus Polbeatben, arra utalva, hogy miután nagy nehezen sikerült jogerősen bizonyítani, hogy László Petra, a PestiSrácok.hu és a PestiTV operatőre még korábbi munkahelyének dolgozva nem rúgta fel 2015. szeptember 8-án a rendőrkordont áttörve, gyermekével a karjában futó Oszama Mohsent, és az erről közzétett, a világsajtót bejáró német RTL-es felvétel manipulatív, a magyar Kúria mindössze 600 ezer forintos sérelemdíjat ítélt meg az operatőrnek, amely az általa fizetendő perköltséggel egyenlő. Mint emlékezetes, a nemzetközi sajtó által a felvétel nyomán világsztárrá faragott Mohsenről később kiderül: nem ártatlan menekült, hanem az al-Kaida terrorszervezet szíriai sejtjének tagja.A koronavírus nemcsak az egészséget, hanem a pénztárcát is támadja – A Riporterben exkluzív Varga Mihály-interjú
A Covid-19-járvány miatti korlátozások nagyon komoly hatást gyakorolnak a világ országainak gazdaságára – így a magyarra is. 2020 rekordév lett volt volna Magyarországon, már ami a növekedést illeti; ezt borította fel a pandémia. Varga Mihály pénzügyminiszter a helyreállítási tervekről adott exkluzív interjút A Riporternek.Sötét árnyak a csak szavakban átlátható Zugló fölött, egyre többen elégedetlenek Horváth Csabával – Pesti Riporter
A Pesti Riporter ezen a héten Zuglóba, Karácsony Gergely volt mintakerületébe látogatott el, ahol tavaly október óta a szocialista Horváth Csaba a polgármester. Az átláthatóság nagy bajnokai azonban csupán ígéretekben voltok azok, a cselekvés teljesen másodlagos a szebb napokat látott kerületben. A nyugodt, polgári légkör már a múlté Zuglóban, a felújítások elmaradnak, a pénz pedig elfolyik valamerre. A híres átláthatóságra az egyik legjobb példa az, hogy a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Kft. 2020-ban egyetlen szerződést sem tett közzé. A Pesti Riporter stábja beszélt Borbély Ádámmal, a zuglói Fidesz önkormányzati képviselőjével, de kameránk elé állt Várnai László is, a CivilZugló Egyesület kerületi képviselője is. A két politikus sok dologban nem ért egyet, azonban arra mindketten felhívták a figyelmet, hogy 2019 októbere óta a helyzet rosszabb lett. Abban is egyetértettek, hogy a szocialista Tóth Csaba árnya még mindig Zugló felett lebeg, olyannyira, hogy nélküle jóformán semmi sem történhet a kerületben. A fejlesztések elmaradása, a nemtörődöm hozzáállás már azoknak is kezd sok lenni, akik Karácsony Gergelyben még bíztak, de a Rózsadombról Zuglóba ejtőernyőző Horváth Csabát mindez kevésbé érdekli. A parkolási botrányairól is híres Zuglóban a Pesti Riporter bármilyen kérdést feszegetett, a szálak valahogy mindig Tóth Csabához, a körzet szocialista országgyűlési képviselőjéhez vezettek, aki sokak szerint a kerület valódi irányítója. A baloldali semmittevés és hozzá nem értés eklatáns példája Zugló, ahol Horváth Csaba még visszamutogatni sem tud, hiszen elődje Karácsony Gergely volt. Vajon mikor válik ez nyilvánvalóvá a zuglói lakosok számára?Karácsony Gergely akaratlanul leleplezte semmittevő helyettesét, miután az lemondott tisztségéről – Karanténvlog
A péntek esti Karanténvlogban Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd kendőzetlenül beszélt Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes lemondásáról vendégükkel, Neugebauer Viktorral, a Fidesz balatonszemesi elnökével, hiszen Karácsony embere milliós fizetés mellett jóformán semmit sem csinált egy év alatt, mégis fényezi magát távozását követően. Egyre komolyabbak a gondok Budapesten, a Karanténvlog pedig visszanyúlt 101 évet a főváros életében, amikor Horthy Miklós a nemzeti hadsereg élén vonult Budapestre. A kommunisták és a jelenlegi baloldal történelmi hazugsága, hogy még mindig fasisztázzák és nácizzák Horthyt, köztük Karácsony Gergely is, aki a hatvanas évek retorikájában átkozta a kormányzót. Karácsonyék talán szándékosan felejtik el, hogy Horthy volt az, aki megmentette a budapesti zsidókat, és amíg lehetett, távoltartotta hazánkat a háború rémségeitől. A műsorban az ellenzék parlamenti vircsaftja is szóba került, hiszen Bangóné és Harangozó is hozta a formáját, de nem maradhatott ki Cseh Katalin sem, aki szerint tízmillió magyar áll szemben Orbán Viktorral, aki megfosztja a magyarokat az EU-s pénzektől. A hergelő demagógia ismét győzedelmeskedett a józan ész felett, a momentumos európai parlameni képviselő pedig nem hazudtolta meg magát. A srácok foglalkoztak Zuglóval is, hiszen a Pesti Riporter ezen a héten a XIV. kerületben forgatott, ahol a szocialista Horváth Csaba regnálása alatt még mélyebbre süllyedt az egykor nyugodt polgári környék. Karácsonyék az átláthatósággal kampányoltak, de kiderült, hogy a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Kft. a 2020-as évben egyetlen szerződést sem tett nyilvánossá, így az amúgy is káoszos Zugló még sötétebb oldalát mutatja, miközben a kerületet valójában Tóth Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője irányítja. Végül szóba kerültek az elvileg mindig precíz németek is, akik több ezren tüntettek a járványügyi szigorítások miatt. Vajon ezt a nyugat-európai példát is örömmel majmolná a magyar ellenzék? Pörgős egy óra volt ez is, jövő héten ismét Karanténvlog a PestiTV-n!Hány Popper "Professzor" Péter dolgozott a fiatalok megtörésén? – Megfigyeltek, ügynökök és a Kalef galeri a PestiTV-n!
Fiatalok voltak, szabadok, hát persze, hogy rettegett tőlük a Kádár-diktatúra. A PestiTV Hálózat című műsorának legújabb adásában ismét a Kalef galeriről volt szó, vendégünk volt Ujlaki Dénes színművész és Veszely Ferenc festő és "posztumusz" az a Popper Péter, aki pszichológusként az állambiztonság tisztjeit oktatta a galerik megtörésére – „Professzor” fedőnéven. Pénzért. Arra nincs bizonyítékunk, hogy a Kalefre is ráküldték volna Poppert, de az tény, hogy éppen ebben az időszakban volt kulcsszereplő.Egy baloldali politikus csak autót vezessen, hivatalt, önkormányzatot inkább ne! – Itt a Pesti galeri, a PestiTV furkóklubja
Ha már a jogosítvány nélküli Karácsony Gergely nem vezet és azt sem teszi meg, hogy legalább egy értelmes és komoly közlekedési szakembert maga mellé ültessen, ha Budapest közlekedéséről hoz döntést, akkor valahogy azt csak el kellene érni, hogy egy baloldali, liberális városvezető legfeljebb csak autót vezethessen, de hivatalt, önkormányzatot, települést és várost ne – hangzott el a PestiTV Pesti galeri című műsorában. Szarvas Szilveszter, Dezse Balázs, Szabó Gergő, Bokor Gábor és a vendégfotelben helyet foglaló Dombi Balázs a PestiTV furkóklubjában megbeszélték: Karácsony egy hangosan hisztiző balfék, az ellenzékiek pedig feláldoznák Magyarországot az unió oltárán. Az ellenzéki politikusok és újságíróik folyamatosan hazudnak a koronavírus-járvány alatt, hergelnek és uszítanak, nekik azt sem szabad elhinni, amit kérdeznek – mondták a galeri tagjai, akik Jakab Péter alpári stílusát és hazudós Hadházy esetét a valósággal is megvitatták. Hadházy képes volt azt kamuzni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn maszk nélkül volt az Európai Tanács ülésén, miközben a kormányfő hétfőn a magyar Országgyűlésben ült maszkban és válaszolt az ellenzéki politikusok kérdéseire. A Pesti galeriben természetesen a magyar foci és a labdarúgó-sikereinktől rosszul lévő újságírók is szóba kerültek, miután a 444.hu megírta: szégyellje-e magát egy baloldali szavazó, ha a magyar válogatottnak szurkol.Dömötör Csaba a Bögre Klubban: Azért is küzdünk, hogy a következő év könnyebb legyen (VIDEÓ)
A csütörtök reggeli Bögre Klub vendége Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára volt, aki a járványhelyzetről igyekezett pontosabb információkat megosztani a PestiTV nézőivel. Szóba kerültek a gazdasági intézkedések, a kormány által elindított tájékoztató kampány részleteiről is beszélt Dömötör Csaba, illetve az ellenzék álhírterjesztési kampányáról is, hogy miért igyekeznek annyira pánikot kelteni.Ajánljuk még

















