pestitv
Miért nincs a szovjet megszállás áldozatainak egy rendes emlékműve? – Szakály Sándor a Plebejus Polbeatben (videó)
A Plebejus Polbeat vendége Szakály Sándor, magyar történész, az MTA doktora és a Veritas Intézet főigazgatója volt. Arról beszélgetett Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal, hogy milyen következményekkel jár a katonai megszállás egy ország életére. Történelmi tény, hogy Európa nagy részét sújtotta a német megszállás, ami Magyarországot 1944-ben érte el. Tőlünk azonban elloptak még 45 évet a szovjet megszállók és ki tudja még mennyit, hiszen az elnyomás és a diktatúra hatása máig tart, miközben újabb fenyegetések, a terror és az ideológiai megszállás kísérlete is elérhet bennünket.Fürjes Balázs a Bögre klubban: Egyetértünk Budapest fejlesztésével, a főváros eladósításával viszont nem (VIDEÓ)
Lehet-e jót tenni Karácsony Gergelynek? Erre a kérdésre igyekezett választ adni Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a kedd reggeli Bögre Klubban a PestiTV műsorán. Azt is elmondta, milyen beruházásokat vállal magára a kormány, de szóba került, hogy egyébként mennyi pénzből gazdálkodhat a főváros, ha nemcsak azzal foglalkozna a főpolgármester, hogy mit nem ad nekik a kormány.Veszélyes baloldali semmittevés, eredménylopás és látványpolitizálás a II. kerületben – Pesti Riporter
Ezen a héten a Pesti Riporter a II. kerületbe látogatott, ahol Őrsi Gergely szocialista polgármester az úr immár több, mint egy éve. Őrsi profi Facebook-politikus, Karácsony Gergely mintájára építi a saját imázsát, naponta többször simogat fát, szed fel műfüvet, miközben az előző kerületvezetés projektjeit a saját munkája eredményeként tünteti fel. A Pesti Riporter már meg sem lepődött, amikor szembesült azzal a ténnyel, hogy az előző, fideszes városvezetés által megszervezett és elindított utcatakarítási akciót is lenyúlták Őrsiék, amit természetesen a polgármester letagadott kameránk előtt. A bizonyítékok azonban ellene tanúskodnak. A II. kerületben a felszínen minden csillog és villog, de valódi munka egy éve nem folyik, azóta, amióta hatalomra került a szivárványkoalíció. Az azonban a kerületi polgárokon múlik, hogy a korábban a fideszes Láng Zsolt által vezetett kerület eredményeit ne tudja évekig a sajátjaként eladni, és így ráfordulni a következő választásra a szocialista polgármester. Sokak számára Őrsi turpisságai és valódi arca még nem látható, ahogy azt sem veszik észre, hogy az átláthatóságért hangosan vinnyogó baloldali vezetés csak nemrég 35 millió forinttal lepte meg a "független" Átrium színházat, nyilván közpénzből. Most sem volt átlátszó az a bizonyos üvegzseb. De Őrsi legalább másban is jó, hiszen óvodás gyermekeknek akart melegpropagandát felolvasni, az eseményből azonban végül kihátrált, miután több, mint nyolcvanezren írták alá az ellene tiltakozó petíciót. Stábunk természetesen ezzel is szembesítette a polgármestert, aki azonban terelt és menekült, aztán zavaros válaszában végül ő oktatta ki a nagyvilágot abból, hogy a politika bizony nem az óvodába való. Szerintetek Őrsi odaillik a II. kerület polgármesteri székébe? A Pesti Riporter minden héten lecsap a budapesti baloldali kerületvezetések sunyi és álságos ügyeire – nézzétek minden szombaton 20.30-kor a PestiTV-n!Tisztességtelen eszközök, tömeges csalás segítheti Joe Biden hatalomra kerülését Amerikában? – Karanténvlog
Az e heti Karanténvlogban természetesen az amerikai elnökválasztás volt célkeresztben, hiszen napok óta nem dőlt el, hogy Donald Trump vagy Joe Biden lesz az elnök. Emellett egyre több jel utal arra, hogy a demokraták nem feltétlenül a legtisztességesebb eszközökkel fordítottak a csatatérállamokban. Szabó Gergő mellett szokás szerint itt volt Dezse Balázs és Szalai Szilárd, a vendég pedig Palóc André, a Századvég vezető elemzője volt, akivel a srácok részletesen kivesézték a külpolitikai és hazai eseményeket. Szóba kerültek az egyre vadabb és agresszívabb muszlimok is, akik a bécsi robbantásért is felelősek, miközben az osztrák állam pipogya módon kommunikál az esetről és a bevándorlást tartják továbbra is a legjobb útnak a jövőt illetően, de a Karanténvlog bemutatott egy videót is, ahol a pakisztáni Iszlamabadban kisgyermekeket oktatnak a fejlevágás nemes művészetére a muzulmán tanárok. Hazai vizekre evezve a srácok kibeszélték a svábokat és a solymári fideszes polgármestert gyalázó Bárány Balázs gusztustalan hangfelvételét és Őrsi Gergely látványpolitikáját is. A II. kerületi polgármester ugyanis a korábbi fideszes kerületvezetés által előkészített projekteket örömmel adja át, csak éppen azt felejti elmondani, hogy az nem az ő munkája volt. Végül a srácok nem hagyhatták ki Zsiday Viktor befektetési menedzser óriási gondolatát sem, miszerint Orbán Viktor nem kezeli félre a járványt, csupán a hatalom megtartását tűzte ki célul, ehhez pedig akár tízezer magyar halála sem jelent gondot számára. Karanténvlog a PestiTV-n, minden pénteken este 10 órakor!Merkely a Bögre Klubban: decemberre lehet engedélyezett vakcina (videó!)
A SOTE utánkövetéses vizsgálatot készített azokról, akiket kezeltek a remdesivirrel – mondta a PestiTV Bögre Klub című műsorában Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Egy idős fertőzött asszonyt például kiengedtek a járványkórházból, akit sikeresen kezeltek ezzel a szerrel. Bizonyítottuk, hogy a gyógyszer csökkenti a halálozást, gyorsítja a gyógyulást – közölte a professzor.Hidvéghi a Hobbistában: aki szembefordul a balliberális médiával, kegyetlenül eltapossák (VIDEÓ)
Az amerikai választások körüli hercehurcáról – ami a demokráciába vetett bizalom megrendüléséhez vezet –, az európai terrortámadásokról – hogy miként reagáltak rá –, valamint a rendvédelmi szervekbe vetett közbizalomról esett szó többek között a csütörtök esti Politikai Hobbista műsorában, amelynek vendége Hidvéghi Balázs EP-képviselő volt. Mindezek mellett egy örömteli dolog is szóba került: tavaly már többen jöttek haza külföldről, mint ahányan kivándoroltak. Ma már nem csak biztonságosabban, de sok esetben jobb anyagi körülmények között lehet itthon munkát végezni és megélni, mint esténként mosogatva, a jövedelem döntő részét pedig egy lepukkant, kelet-londoni albérletre költve vegetálni, távol az otthontól.Gimisként börtönbe zárták, de beintett a beszervezőknek: Ujlaki Dénes színművész és a Kalef "galeri" a PestiTV-n
Harcban a Galerik ellen – ez a PestiTV A hálózat című műsorának a témája. A Kádár-diktatúra a hatvanas években kemény harcot folytatott a fiatalok ellen, a rendőrség és az állambiztonság segítségével üldözte a nekik nem tetsző csoportokat. Ilyen volt a Kalef is. Két kalefossal, Ujlaki Dénes színművésszel és Veszely Ferenc festővel egy egészen különleges, egyszerre nevetős és borzongatós adást hoztunk össze.Ifj. Lomnici Zoltán szerint még a baráti média is elengedte Trump kezét
Zajlik a szavazatok összeszámlálása az Egyesült Államokban, és a választás még annál is sokkal izgalmasabb, mint azt előzetesen várni lehetett. Két dolog már biztos: a közvélemény-kutatók ezúttal is hatalmasat tévedtek, és sima Joe Biden-győzelem már biztosan nem lesz. Donald Trump a fontos államokban elektori helyekre váltotta esélyeit és számos helyen megfordította az állást az előzetes várakozásokhoz képest, azonban az elektorok számát tekintve Biden vezet. Ifj. Lomnici Zoltánt, a Századvég jogi szakértőjét az elmúlt nap fejleményeiről és a várható jogi hercehurcáról kérdezte a csütörtök reggeli Bögre Klubban Bohár Tünde.Politikai Hobbista – A kanadai születésű ügyvéd szerint elképzelhető, hogy csak januárban lesz az USA-nak új elnöke (VIDEÓ)
Választási csalás? Jogi machinációk? Mágikusan felbukkanó szavazócédulák? Egyet tudunk, hogy semmit nem tudunk, de azt is egyrészt-másrészt. Ha elemzők szerepelnének a műsorban, de ez a Politikai Hobbista. Magyar idő szerint szerda reggel még úgy tűnt, Trump sima győzelmet aratott, ami valami mágikus fordulatnak köszönhetően szolid Biden-többséggé változott a demokraták irányította államokban. Jeszenszky Zsolt, a Hobbista műsorvezetője szerdán Jánó Christopher kanadai születésű ügyvédet látta vendégül, aki kivételesen már az első félidőtől kezdve erősítette a csapatot, hogy körbejárják az amerikai elnökválasztás körüli fennforgást, ami szerinte várhatóan januárig fog húzódni a sok újraszámlálás és perlekedés miatt.Ajánljuk még