pintér attila
A Jobbik szerint többen lépnek be a pártba, mint ki, a távozni akarók szerint viszont ki sem lehet lépni
„A választás óta a mai napig eltelt időszakban több új tag lépett be a Jobbikba, mint ahányan otthagyták a pártot” - írta kedden az Alfahír a Jobbik sajtóosztályára hivatkozva. Arról azonban már nem szólt a fáma, hogy ezt az állítást milyen adatok támasztják alá. A dolog már csak azért is nehezen elképzelhető, mert a napokban számtalan tag hagyta ott a Jobbikot, vagy jelezte kilépési szándékát. Emellett a kilépési folyamat is rendkívül bonyolult. Pintér Attila például két hónapja vár a párt hivatalos válaszára.A mandátuma megtartására kéri Dúró Dórát Pintér Attila
Sajnálom. Igen, évek mentek el az életünkből… - ezt Pintér Attila, a Jobbikból kilépett önkormányzati képviselő írta Dúró Dórának egy nyílt levélben. Kifejti, Dúró Dórának nem kellene visszaadnia parlamenti mandátumát. Ennek ellenére Pintér úgy érzi, a politikusasszonynak nem is szabad a Jobbikban maradni, inkább olyanokat kellene találnia maga mellé, akik tényleg mellette állnak. Mint kiderült, Dúró akárkinek nem is adja.Se Európa Liga, se Pintér Attila – távozik a Felcsút edzője
Vége a Pintér-korszaknak Felcsúton. A korábbi szövetségi kapitány Pintér Attila 2016-ban került a Puskás Akadémiához, de mivel a magyar szinten kifejezetten erős kerettel csak a 6. helyen végzett a bajnokságban, várható volt az elküldése. Még akkor is, ha a Magyar Kupában csak egy meccs választotta el a végső sikertől és az Európa Liga-selejtezőtől.Pintér Attila: Komcsi típusú leszámolás folyik a Jobbikban – Dúró ne adja vissza a mandátumát!
Nem szabad tovább hátrálnia Dúró Dórának! Ne adja vissza a mandátumát, hanem a kizárása ellen szavazó öt frakciótaggal együtt folytassa tovább a nemzeti radikális politizálást az Országgyűlésben a Jobbiktól függetlenül – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Pintér Attila, a Jobbik egykori józsefvárosi önkormányzati képviselője. Szerinte a komcsi pártokéra emlékeztető leszámolás folyik a Jobbikban.Új nemzeti, radikális mozgalmat indít a Jobbik balos fordulatától besokallt Pintér Attila
Új radikális, nemzeti, konzervatív és keresztény értékrenden alapuló mozgalom formálódik - tudta meg a PestiSrácok.hu. Pintér Attila ötletgazda – aki nemrég lépett ki a Jobbikból – portálunknak elmondta, egyesületükkel azoknak szeretnének alternatívát nyújtani, akik egy „valódi nemzeti, radikális, jobboldali mozgalmat keresnek maguknak”. Arról is beszélt, olyan mozgalom kívánnak lenni, amelyik fel meri vállalni és nevén meri nevezni azokat a problémákat, amelyeket más pártok a politikai korrektség okán nem mernek megtenni."Vállalhatatlan a Jobbik, a párt Gyurcsányékkal van egy platformon" - Pintér Attila is kilép a Jobbikból
Vállalhatatlannak tartja a Jobbikot, ezért kilép a pártból Pintér Attila, a Jobbik VIII. kerületi önkormányzati képviselője - tudta meg a PestiSrácok.hu. A politikus portálunknak megerősítette kilépését, kérdésünkre pedig elárulta, az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a választási vereség után Vona Gábor és más jobbikos politikusok együtt tüntettek és tüntetnek Budapest utcáin a szocialistákkal és Gyurcsányékkal. "Ezeknek a pártoknak már el kellene süllyedniük, a politika szemétdombján a helyük, a Jobbik meg még legitimálja is őket azzal, hogy együtt demonstrál velük, sőt még tárgyalni is leültek" - mondta a PestiSrácok.hu-nak Pintér Attila. Tragikomikus, de a politikustól azt is megtudtuk, a Jobbik nem engedi őt kilépni, ami nonszensz.Jubilált a Felcsút: tizedik légiósát szerződtette az akadémia ebben az idényben
Alig várta, hogy Magyarországra igazoljon a holland Twentétől érkező macedón Trajkovszki, aki a Felcsút harmadik légiós-szerzeménye a télen, összességében pedig a tizedik ebben az idényben. A bent maradással biztos nem lesz gondja Pintér Attila csapatának, amely magyar szinten erős keretével gyengén szerepelt egész ősszel.Uruguayi játékmestert igazolt a felcsúti akadémia
Papíron tovább erősödik az eddig gyengén szereplő Felcsút csapata. Pintér Attila együttese leigazolta Gonzalo Vegát, az uruguayi River Plate középpályását.Pintér bosszankodhat: már öt bajnoki óta nyeretlen a Felcsút, még a tizenegyes is kimaradt
Se akadémista, se eredmény: öt bajnoki óta nyeretlen a Felcsút, a 14. forduló zárómérkőzésén hazai pályán sem bírt a Vasassal, a végeredmény 0–0 lett. Bár Pintér Attila csapata a hajrában tizenegyest rúghatott, még azt is elhibázta, hiába álltak fel egyetlen saját nevelésű játékos nélkül, így sem jött az eredmény.Ajánljuk még