potápi Árpád jános
Potápi: ne lemondással tekintsünk az EP-választásokra, hanem a szavazatunkkal a kisebbségi érdekek melletti kitartást erősítsük
Azt kell a szavazókban tudatosítani, hogy azok a magyar képviselők, akik akár Szlovákiából, akár Romániából egy magyar párt jóvoltából kijutnak az EP-be, azok nemcsak a magyarországi magyar politikusok erejét tudják majd növelni, hanem összmagyar érdekeket is tudnak képviselni Brüsszelben – fogalmazott portálunk érdeklődésére Potápi Árpád János, akit a közelgő 2024-es európai parlamenti választások kapcsán kérdeztünk. Úgy vélte, a magyar kezdeményezések az Európai Parlamentben nemcsak a határon túli magyarság kérdéskörét boncolgatják, hanem az összeurópai kisebbségi érdekeket is szolgálják.A nemzetpolitika alapja a folytonosság és a stabilitás – Megjelentek az Együttműködő nemzet program pályázatai
„Akkor egységes a nemzet, ha egységes, erős a magyarországi, a Kárpát-medencei és a diaszpóra magyarsága is. Ezt a nemzetegyesítő munkát a kormány 2024-ben is folytatja” – fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Potápi Árpád János, ahol az Együttműködő nemzet program keretében megvalósuló idei pályázati lehetőségeket mutatta be."Mintha régi ismerősök lettünk volna..." – Potápi Árpád János az ukrajnai útról, helikopterezésről és az AUR elfogadható terveiről
Három és fél év kitiltást követően léphetett a magyar tárgyalódelegációval Ukrajna területére Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki a hétfői sajtóreggelit követően osztotta meg tapasztalatait portálunkkal a tárgyalásról, annak eredményeiről, különösen annak fényében, hogy a baloldali sajtó a diplomáciai csúcstalálkozótból egyetlen pontot emelt ki: azt, hogy a delegáció helikopterrel érkezett. Az államtitkárt akkor már megkérdeztük első helikopteres élményéről; arról, mennyire reménytelen a frissen megalakult Fico-kormány alatt a kettős állampolgárság megszerzése a felvidéki magyarságnak; és hogy mit gondol a szélsőnacionalista AUR terveiről Székyleföld szétszabdalásáról...A világmagyarság idegrendszere és vérkeringése - Bemutatkozott a "2024, az együttműködő nemzet éve" nemzetpolitikai program
A Kárpát medence magyarságának idegrendszere a hálózatosodás, a vérkeringését pedig a közösségépítés adja - jellemezte a nemzetpolitikai programok értelmét és célját portálunknak Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a hétfői sajtóreggelin, amelyen a 2024-es év programjait ismertette. Potápi Árpád János kiemelte, idén szeretnék már a tavaszi hónapokban az összes pályázati felhívást közzétenni.Három és fél év kitiltás után ismét Kárpátaljára látogatott Potápi
A Facebookon jelentette be a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter delegációjának tagjaként látogatott ismét Kárpátaljára. Mint ismert, a magyar külügyminiszter a Zelenszkij–Orbán-találkozót ment előkészíteni.Potápi Árpád János: a madéfalvi áldozatok véréből erős, ellenálló közösség sarjadt
A madéfalvi áldozatok véréből erős, ellenálló közösség sarjadt: azok is megerősödtek, akik a Székelyföldön maradtak, és a bukovinai székelyek is mindvégig megőrizték a szívós kitartást, a magyarsághoz és a hithez való ragaszkodást a száműzetésben, és továbbadták nemzedékről nemzedékre – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára vasárnap Madéfalván.Potápi Árpád János: a magyar kormány minden lehetséges támogatást megad a kárt szenvedett székelyudvarhelyi gimnáziumnak
A magyar kormány minden lehetséges támogatást megad a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnak, az egyháznak a kárt szenvedett diákotthon helyreállításához és a családok megsegítéséhez - jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva Potápi Árpád János államtitkár, aki pénteken a városban megtekintette a december 18-i tragédia helyszínét.Szerbia túllépett a vajdasági magyarok megbélyegzésén és jól járt vele – Pásztor Bálint és Potápi Árpád János a VMSZ választási sikeréről
Az egyre erősödő szerb-magyar gadzasági kapcsolatok előzménye, hogy tíz évvel ezelőtt létrejött a történelmi megbékélés a két nép között, és eltörlésre került a szerbiai magyarokat kollektív bűnösséggel sújtó, 1945-ben meghozott kormányhatározat – fogalmazott portálunknak Pásztor Bálint, a választási kihívásokat sikerrel abszolváló Vajdasági Magyar Párt (VMSZ) megbízott elnöke, megjegyezve: „Szlovákia úgy tagja az Európai Uniónak idestova húsz éve, hogy a magyarokat kollektíven háborús bűnösnek kimondó Beneš-dekrétumok még mindig hatályosak”. Pásztor Bálint egyebek mellett érdeklődésünkre arról is beszélt, hogy az Európai Unió most már lassan két és fél évtizede hitegeti a szerbiai embereket, köztük a vajdasági magyarokrat a csatlakozással, miközben vannak olyan európai uniós tagországok, amelyek évek, évtizedek tagságát követően sem érik el azt a szintet, amelyet Szerbia ebben a pillanatban is hozni tud...Ajánljuk még