potápi Árpád jános
Potápi Árpád János: a horvátországi magyarság a legnehezebb helyzetből emelkedett fel
Harminc évvel ezelőtt a legnehezebb helyzetből emelkedett fel a horvátországi magyarság, megmutatva, hogy mindig mindent újra lehet kezdeni, és ha van összefogás, akkor minden szinten sikereket lehet elérni – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a drávaszögi Pélmonostoron, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) éves közgyűlésén. Potápi Árpád János az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: a kilencvenes évek délszláv háborúja után gazdasági és politikai összeomlás jellemezte a térséget.Az összmagyarság erős hálózata egy szétcsúszó világban – Véget ért a nemzetpolitikai nagyhét (VIDEÓ)
Egy szétcsúszó Európai Unióban, a világpolitika új, kettős csillagú nagyhatalmi rendszerében az összmagyar közösség erős világhálózatának kell szilárd alapot biztosítani a nemzet jövőjének – így összegezhető a "nemzetpolitikai nagyhét" tanulsága, amelynek két csúcsrendezvénye a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet volt. A két legjelentősebb magyar nemzetpolitikai fórum közös zárónyilatkozatban határozta meg, hogy a következő tematikus év, azaz 2024 az Együttműködő nemzet éve lesz. Összegző beszámolónk következik a nemzetpolitika eddigi eredményeiről és irányairól, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár ismertetett.Magyar világhálózat épül - Potápi Árpád János köszöntője a Magyar Diaszpóra Tanácson
"Jó száz éve elmondhatjuk, hogy elsősorban a történelmi okok miatt a magyar világnemzetté vált. Nem feltétlenül ez volt a szándékunk, az óhajunk, de ez most már történelmi tény" - jelentette ki a Magyar Diaszpóra Tanács csütörtöki ülésén Potápi Árpád János. A 2,6 milliós diaszpórában élő magyarsággal kapcsolatban ugyanakkor kiemelte, "az élet minden területére kiterjedő hálózatot építünk, akár az oktatásról akár a kultúráról, akár a sportról, akár a médiáról, vagy az egyházakról legyen szó. Olyan hálózatokat, amelyek lefedik az egész nemzetet és éltetni próbálják azt"."A forradalmárok el akarták söpörni azt a gonosz és halálos diktatúrát, amely mindenféle népakarat nélkül kínozta a nemzetünket" - November 4., Halhatatlanok napja (Visszanézhető)
Immár hatodik alkalommal rendezte meg PestiSrácok.hu és az OIKOSZ Alapítvány Halhatatlanok napja című megemlékezését és családi napját november 4-én. A családi nap 12 órakor kezdődött a budai Bem József téren, 56-os pesti srác hagyományőrzők részvételével, korabeli fegyverek és relikviák bemutatójával, barikádlövészettel. Az emlékműsor 17 órakor kezdődött Csík János zenekara és Őze Áron színművész közreműködésével, majd 19 órakor zárult a hagyományőrzők tisztelgő díszlövésével.November 4., Halhatatlanok napja – Csík János zenekarával, családi nappal és neves felszólalókkal tisztelgünk 1956 hősei előtt
Jöjjön el a PestiSrácok.hu és az OIKOSZ Alapítvány Halhatatlanok napja című megemlékezésére és családi napjára november 4-én, szombaton! A családi nap 12 órakor kezdődik a budai Bem József téren, 56-os pesti srác hagyományőrzők részvételével, korabeli fegyverek és relikviák bemutatójával, barikádlövészettel, a Honi felderítés élő felvételével, videóműsorokkal. Az emlékműsor 17 órakor indul CSÍK JÁNOS és zenekara, illetve ŐZE ÁRON színművész közreműködésével, majd 19 órakor zárul a hagyományőrzők tisztelgő díszlövésével. Felszólal VARGA JÁNOS Corvin közi szabadságharcos, POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS nemzetpolitikáért felelős államtitkár, KOVÁCS ISTVÁN, Erdély unitárius püspöke, BORVENDÉG ZSUZSANNA történész, illetve SZABÓ GERGŐ, főszerkesztő-helyettesünk. Köszöntőt mond: STEFKA ISTVÁN.Potápi: 1956 szinte minden magyar családot érintett
Az 1956-os forradalom és szabadságharc, illetve annak leverése szinte minden magyar családot érintett - mondta a Londonban tartózkodó Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap.Potápi Árpád János: az anyanyelvi oktatásnak megtartó ereje van
Az anyanyelvi oktatásnak megtartó ereje van, és ezért a magyar kormány évek óta azon dolgozik, hogy a Kárpát-medencében és világszerte minden magyar gyermek számára elérhetővé tegye a minőségi anyanyelvi oktatást – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Nagycétényben szombaton.Potápi Árpád János: a felvidéki magyarság számára a megmaradás a tét a szeptember végi parlamenti választáson
A szeptember végén sorra kerülő szlovákiai parlamenti választás a többségi nemzetnél is fontosabb a felvidéki magyarságnak, mert számukra a megmaradás a tét – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Pozsonyban, szerdán.Potápi Árpád János: Folyamatossá váltak a magyarellenes megnyilvánulások
Ukránosító lépésekre és folyamatossá váló a magyarellenes megnyilvánulásokra hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Potápi Árpád János szerint Ukrajna a jogszűkítő törvényeivelel asszimilációra vagy távozásra kényszerítené az 1100 éve a szülőföldjén élő magyarságot.Ajánljuk még