program
Karácsony szerint kizárt, hogy veszítenek, ennek ellenére az öndicsérettől bűzlik az oldala
Jobb később, mint soha – ezzel a mottóval élheti mindennapjait a főpolgármester, ugyanis az utóbbi időben nagyon büszke arra, hogy imitálja a munkát. Azt azért senki ne gondolja, hogy kardinális problémákat old meg, de a közösségi oldala tele van azzal, hogy minden nap teljesít egyet négy éve tett fogadalmából. Hevesen takarít, hogy tiszta és élhető legyen a város, fákat ültet, ahogyan ezt megígérte minden Budapesten világra jött gyermek után, biciklisávokat barkálcsoltat, hogy télen, fagyban is lehessen két keréken közlekedni, rezsitámogatást ad a szegénységben élő idős fővárosiaknak (legalábbis megint ezt ígéri) annak ellenére, hogy a kormány kivéreztette hivatalát. Mindemellett az önbizalomból nincs hiány, hiszen éppen a minap ismerte el, hogy kizártnak tartja, hogy ne a baloldal nyerjen Budapesten. Akkor mire fel ez az izzadságszagú erőlködés, olcsójános megoldások és fenyegetőzés?Márki-Zay: Drága a benzin? Kisebb autóval kell járni!
A rezsicsökkentéshez hasonlóan a benzinárak befagyasztását is támadta az utóbbi hetekben Márki-Zay Péter. A Mediaworks Hírcentruma összefoglalta a baloldal miniszterelnök-jelöltjének ezzel kapcsolatos abszurd elképzeléseit, amelyek súlyos gondot jelentenének az autósoknak - és persze az egész magyar társadalomnak.Varga Judit: zöld utat kapott az Európa Tanács magyar elnökségének programja
Rik Daemsszel, az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének elnökével folytatott "baráti hangulatú eszmecserét" csütörtökön Budapesten Varga Judit igazságügyi miniszter.Vajon tudja-e Karácsony Gergely, hogy mire vállalkozott?
Az új főpolgármester ma bebiciklizett a Városházára. Szépek a szimbolikus gesztusok, majd strigulázzuk, hányszor tesz még így. Akinek az Isten hivatalt ád, annak eszet is ád hozzá – hangzik a reménykedő közmondás, de én nem vagyok ennyire optimista. Karácsony Gergely a szimbolikus politizálás nagymestere: ennek konstatálásához elég egy sétát tenni Zuglóban, de a liberálisok ilyet nem szoktak, ők a virtuális térben szoktak jelen lenni, ahol nem a valóság, hanem az életérzés az úr. 353 593 budapesti ma biztos elkezdi jobban érezni magát. Budapesten most mi vagyunk az ellenzéki sajtó, nekünk a hatalom ellenőrzése a feladatunk, és nem az, hogy boldoggá tegyük a liberális szavazókat. Ezennel megkezdjük Karácsony Gergely és a többi győztes ellenőrzését: kiváló anyagok állnak a rendelkezésünkre ezen a szakterületen, csak fel kell lapoznunk, meg kell nyitnunk az elmúlt 9 év ellenzéki sajtóját.Tarlós István: Budapest Kelet-Európa legélhetőbb városa lett
Arról szeretek beszélni, mit sikerült megoldani, és mik a reális tervek – mondta Tarlós István főpolgármester a Századvég Budapest-konferenciáján, szerdán. A politikus közölte, hogy rengeteg fejlesztés történt a városban az elmúlt években: többek között felújították a romhalmaz 3-as metrót, befejezték a 4-es metrót, valamint végre megkezdődtek a budapesti fürdőfelújítások. G. Fodor Gábor arról beszélt, hogy teljesen alkalmatlan ellenzéki jelöltek versenyeznek – írja az Origo.Az MSZP elnöke élő adásban tépte szét a Fidesz plakátját, majd programot hirdetett az EP-választásokra
Tóth Bertalan, aki az MSZP EP-listavezetője is, hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón ismertette a Haza. Szeretet. Európa. című programot. Közölte: elsősorban a magyar emberek érdekeit kell képviselni az EU-ban, ezért szerepel programjuk címében a haza. A szeretet azt jelenti, hogy a nemzeti érdeket nem gyűlölettel, hanem együttműködéssel, nyitottsággal kell képviselni. Magyarországnak pedig Európában a helye - indokolta a program címét.Nem csupán a Liget-projektet, a nyári esőzéseket is leállítaná Karácsony Gergely
Politikai sikertörténetnek is elkönyvelhető a mai nap, hiszen Karácsony Gergely bemutatta főpolgármesteri programját. A volt miniszterelnök-jelölt, EP-képviselőjelölt, de bármely egyéb politikai pozícióra is rábeszélhető politikus egy félórás önfényezés után kifejtette, Budapest legnagyobb problémája, hogy a nyári melegben hirtelen esik le sok eső, de az is vállalhatatlan, hogy nem sétálhatnak be a civil szervezetekkel szimbiózisban működő városházára az emberek, hogy javaslatokat tegyenek. Az eseményen kiderült, ez valójában nem az a program, amivel meg kell nyerni egy főpolgármester-választást, de ha úgy adódik, hogy ő nyer, akkor megvitatja az emberekkel, hogy mit kellene csinálni. Nem szabad elsiklani az esemény tudományos jellege mellett sem, hiszen szóba került a téridő-kontinuum meghajlítása is, amivel kapcsolatban Karácsony Gergely kifejtette, jó lenne, ha időben és térben minden mindenkihez közelebb lenne, hogy ne kelljen annyit utazni. Az esemény második felében lehetett csak rájönni, hogy mindezt komolyan gondolja.Kásler Miklós a PS-nek: Az egészségügy egyelőre betegségügy
Egészségügyi szakemberek és egészségügyi intézményvezetők bevonásával zajlik a negyedik Orbán-kormány által kiemelt célként kitűzött egészégügyi reform, méghozzá „sürgősséggel” - jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A tárcavezető portálunknak úgy fogalmazott, hogy egy szükségleteknek megfelelő egészségügyi ellátórendszert kell kialakítani, amelyhez struktúra-átalakításra és a jelenlegi finanszírozási rendszer átalakítására is szükség van.Nem az egészségügy szabja meg az egészségben eltöltött életévek számát, hanem az életforma, az életvitel, a táplálkozás. Amit mi egészségügynek hívunk, az tulajdonképpen betegségügy – vélekedett a tárcavezető azon a háttérbeszélgetésen, amelyen a PestiSrácok.hu mellett a Magyar Idők és a Magyar Hírlap vett részt.Toroczkaiék kiléptetnék Magyarországot az EU-ból – Bemutatták a Mi Hazánk Mozgalom vitaindító kérdéseit
A Toroczkai László vezette Mi Hazánk Mozgalom kedden, az Országház előtt mutatta be első alkalommal 20 pontos vitaindítóját leendő programjukhoz. A vitaindítóra a későbbiekben a mozgalom honlapján lehet szavazni igennel vagy nemmel, ezzel segítve a párt alapító okiratának létrejöttét.Ajánljuk még

















